Tisztán emlékszem rá, amikor negyedikes koromban az Egyesült Királyságról tanultunk angolórán. Ámulattal hallgattam a királyi családról és London nevezetességeiről szóló sztorikat, és tudtam, nekem oda el kell mennem.
Egy pár évvel ezelőtti majdnem kiutazás és hosszas tervezgetés után végül idén januárban a barátommal utaztam el Londonba, ahol két teljes napot és egy délutánt töltöttünk. Kora délután volt, amikor a Stansted repülőtéren landoltunk, és a kötelező útlevél/személyi igazolvány ellenőrzés után rohantunk az expressz buszok felé, ahonnan körülbelül 50 percet utaztunk a stratfordi buszpályaudvarig. Szerencsére a jegyet pár nappal az indulás előtt meg tudtuk venni (online megváltható akár konkrét időpontra is, és kétórás időintervallumban lehet felhasználni). Egy tavalyi Black Friday ajánlatnak hála négycsillagos szállodában tudtunk jutányos áron szobát foglalni, és mivel a hotel nem volt messze a pályaudvartól, pár perc alatt odasétáltunk.
Első nap
Gyors lepakolás után már indultunk is az egyetlen aznapra tervezett programunkra, a belépőjegymentes British Museumba, amit péntekente meghosszabbított nyitva tartása miatt 20.30-ig lehet látogatni. Mielőtt nyakunkba vettük volna a várost, a tömegközlekedési eszközök használatához feltöltöttük az Oyster-kártyánkat, amit egyáltalán nem bonyolult használni. Ha neked még nincs, a londonpass.com oldalon minden hasznos információt megtalálsz róla! A tömegközlekedéssel egyébként nem volt gondunk, a jelölések egyértelműek és könnyen követhetőek voltak, mindenhová gond nélkül eljutottunk.
De térjünk vissza a múzeumhoz: egyesek szerint legalább egy napba telik az épület bejárása (nyitvatartási idő: itt), hiszen a British Museum alapterülete hatalmas. Nekünk viszont csak néhány óránk volt rá (délután landolt a gép, és majdnem 17.00 óra volt, amikor a múzeumba tudtunk indulni) ezért előre összeírtuk, mely területek érdekelnek minket a legjobban. Az Egyiptom tematikájú termet vettük először célba, azt követően pedig ázsiai országok, majd Athén és az ókori Róma következtek.
Hihetetlen, micsoda gyűjteményt birtokol a múzeum: sok más mellett a tárlat részét képezi Kleopátra múmiája, számos gyönyörű szarkofág, mezopotámiai műkincsek, és Parthenon márványfaragványok is. Kétórás ottlétünk után elégedetten távoztunk, és mielőtt hazaindultunk volna, elsétáltunk a közeli Primarkba, amit több ismerősünk is ajánlott, mert divatcikkektől a kozmetikumokon és ajándéktárgyakon át sok mindent baráti áron lehet ott kapni. Itt jegyezném meg, hogy rengeteg helyen árulnak Harry Potterrel kapcsolatos dolgokat, legyen az toll, póló, vagy hátizsák, a filmsorozatnak pedig még Camden Town egyik épülete is emléket állít.
Második nap
A második napra tipikus városnéző programot terveztünk, mert Londonban bőven akad must-see nevezetesség. Sajnos a listánk első eleme, a Big Ben ottlétünkkor még felújítás alatt állt, ezért az óralapján kívül semmit nem láttunk belőle az állványok és takaróelemek miatt. Szerencsére a főbb látnivalók aránylag közel vannak egymáshoz, így nem telt sok időbe egyiktől a másikig eljutni.
A részben szintén állványok által eltakart Houses of Parliament és a Temze másik partján felállított London Eye lefotózása után a Westminster Abbey-hez (itt házasodott össze Vilmos herceg és Katalin hercegné) sétáltunk, és terv szerint az ugyanazon a telken fellelhető, apró St. Margaret templomot is megnéztük volna, de guess what? Éppen felújítás alatt állt! Mielőtt továbbindultunk, pár fotó erejéig útba ejtettünk egy közeli piros telefonfülkét, hátterében az apátsággal (ha ilyen fotód nincs, akkor nem is jártál Londonban), majd visszasétáltunk a tube-hoz, ahonnan a London Bridge-ig utaztunk.
A felszínre érve elénk tárult a sokszínű London: modern felhőkarcolók és történelmi nevezetességek, mint például a Tower, remekül megfértek egymás mellett, és az igazat megvallva nekünk az utóbbiak tetszettek a jobban. A Towerrel átellenben lévő oldalon sétáltunk közelebb a híres Tower Bridge-hez, ahol rengeteg étterembe, kávézóba botlik az ember, és természetesen be is ülhet a csodás panorámát élvezve, ha nem bánja a turisták pénztárcájára szabott árakat. Mi inkább úgy döntöttünk, jobban szétnézünk, és végül a Tower Bridge szárazföldi pillére alatt átsétálva remek kis helyre bukkantunk, ahol fejenként legalább 4-5 fontot spóroltunk meg a fish&chipsen. Az Anchor Tap nevű, kívül-belül hangulatos pub felső emeletén nagyon jót ettünk-ittunk, ráadásul olyan kedves kiszolgálásban részesültünk, ami ritkaságszámba megy.
Mielőtt sötétedni kezdett, ellátogattunk még a pezsgő Camden Townba, ahol a punkok kedvelt beülős helyét is megnéztük. Persze szigorúan kívülről, mert amit viseltünk, az az ottani dress code-nak biztosan nem felelt volna meg. A piacáról híres városrész függetlenül attól tele volt emberekkel, hogy minimálisra csökkent a természetes fény az utcán. Nem véletlenül, hiszen Camden Town hangulata leírhatatlan. Kis üzlethelyiségeiben szuvenírek, olcsó márkás ruhák és táskák hada vonzza a vásárlókat, viszont színes, díszes épületei között annak is megéri sétálgatni, aki nem akarja költeni a pénzét. Mi sem bántuk meg, hogy körbejártuk, mert a tömegtől kicsit távolabb hangulatos ételudvarra bukkantunk, amelyet a londoni csatornahálózat fölé épült hidacska és csónakok tettek még izgalmasabbá.
Pár fonttal szegényebben, de hűtőmágnesekkel gazdagodva indultunk vissza a szállásukra, aminek a közelében több szupermarket, például Lidl és Sainsbury’s is volt, és mindkettő majdnem 100%-ban önkiszolgáló kasszákkal üzemelt. A reggelinek és vacsorának valót ezeken a helyeken szereztük be, helyi édességekkel, pár üveg ciderrel és angol sörökkel együtt. London meglehetősen drága hely, de ezzel a megoldással kicsit kímélni tudtuk a számlaegyenlegünket. Az ottani emberekkel egyébként érdekes tapasztalataink voltak. Sörvásárlásnál például, amikor leolvastuk a kódot a kasszánál, egy eladó sétált hozzánk, és azzal viccelődött, elkérje-e az igazolványunkat (mindketten 30 fölött vagyunk), míg egy másik szupermarketben egy csücsörítő férfi azt kérdezte tőlünk, nem visel-e túl sok szájfényt…
Harmadik nap
Nem vertük el az összes fontunkat, így harmadik, és egyben utolsó, teljes napunkon a Baker Street és a Sherlock Holmes Museum (15 font /fő) meglátogatása még belefért a költségvetésünkbe. Szerencsére hét ágra sütött a nap, ezért a távolabbi Notting Hillbe indultunk először. Az ottani gyönyörű házakról sugárzik a tisztaság, szín szerint az egyszerű fehér és világoskék mellett méregzöld és citromsárga, vagy akár rózsaszínűre és pirosra festett épületeket is találni. A fotózkodó turisták közé beállva versenyeztünk a legjobb spotért, sétáltunk kicsit a környéken, aztán mentünk is tovább Mr. Holmes fiktív otthonába.
A Baker Streeti múzeum előtt hosszú sor kígyózott, körülbelül 20-25 percbe telt, mire bejutottunk. Fontos: a múzeum melletti ajándékboltban jegyet kell venni, mielőtt beállnánk a sorba! A többszintes épületben viaszbábuk (például a történetekben Holmes nemeziseként hírhedtté vált Moriartyé) és korhűen berendezett szobák vártak, és miután a tárlatvezető pár mondattal üdvözölte a csoportot, a saját tempónkban mehettünk, amerre akartunk. Az ott töltött idő nem sokkal lehetett több háromnegyed óránál, és bár fényképezkedés szempontjából szórakoztató program volt, egy igazi Sherlock-rajongó valószínűleg azt mondaná, ennél valamivel többre számított. Internetes visszajelzések alapján sokan odáig vannak érte, szóval lehet, hogy csak minket nem nyűgözött annyira le. Az ajándékboltban még szétnéztünk utána, de a túlárazott kalapok és pipák helyett csak egy doboz gyufát és egy kulcstartót vettünk. A múzeumról többet megtudhatsz itt.
Még világos volt, amikor elhagytuk a Baker Streetet. Mielőtt a Buckingham Palotához induló double decker buszra szálltunk volna, elmentünk a Craven Roadra, ahol az olasz képregényhős Dylan Dognak állítanak emléket. Van az utcában egy kávézó, amit a szikár karakterről neveztek el, odaérkezésünkkor viszont éppen zártak, ezért csak kívülről tudtuk megnézni.
Egyébként nem ez az egyetlen tétel a „majd legközelebb” listánkon, amit már elkezdtünk írni arra az esetre, ha újra Londonban járnánk. Kimaradt az Abbey Road (ahol a Beatles egyik ikonikus fotója készült), Neal’s Yard (nagyon hangulatos és színes hely), Whitechapel (Hasfelmetsző Jack révén vált híressé), a St. Paul’s Cathedral (talán az egyetlen klasszikus nevezetesség, ami lemaradt a listánkról), és a Hard Rock Cafe-ba sem mentünk el pólót venni. Nem maradt idő Madame Tusseuds panoptikumára, a Harry Potter múzeumra (rajongóknak kötelező a King’s Cross állomásnál fellelhető ajándékbolt és a közvetlenül mellette található 9 ¾ vágány is), és a Natural History Museumra sem. Nincs mit tenni, vissza kell menni!