Mi köze van Christina Aguilerának a Mulánhoz?
22 év után ismét elénekelhette a Reflection c. dalt.

Az énekesnő 1998-ban bontogatta szárnyait; hogy felkeltse a Disney érdeklődését, saját előadásában rögzítette Whitney Houston Run to You című dalát, amit aztán elküldött nekik abban a reményben, hogy őt kérik fel készülő animációs filmjük, a Mulan egyik dalának eléneklésére. 

Christina megkapta a lehetőséget, a Reflection c. dal az övé lett. A szám 1998 júniusában jelent meg, és a Billboard listáján rögtön a 15. helyen nyitott, felkeltve számos kiadó érdeklődését. Mindez tehát azelőtt történt, hogy az aranytorkú Aguilera első önálló lemeze megjelent volna. Íme!

A Mulan élőszereplős változata idén márciusban kerül mozikba, és a készítők nem feledkeztek meg az énekesnőről. Több mint 20 évvel az „eredeti” után újra felvették vele a Reflectiont. Most itt a lehetőség, hogy összehasonlítsd a két verziót!

A dal felkerül az élőszereplős film soundtrackjére, így hamarosan stúdió minőségben is meghallgathatjuk! Addig is, itt a Loyal Brave True, szintén Christina előadásában!