Négy hazai Marriott hotel vesz részt a „You Eat, We Give” kampányban

A Marriott Európa-szintű „World of Opportunity” programjában helyet kapó kezdeményezés fő célja a fiatalok munkanélküliségének csökkentése a kiválasztott jótékonysági partnerszervezeteken keresztül.

A program részeként szeptember folyamán a három budapesti, valamint egy kecskeméti Marriott csoporthoz tartozó hotel éttermei minden felszolgált ebéd és vacsora után 1 euróval támogatják az SOS Gyermekfalvak tevékenységét. Emellett idén először, a nemzetközi akcióval párhuzamban, a lánc hazai vendégei karkötők megvásárlásával is hozzájárulhatnak a program sikeréhez. A hotelenként összesen 150 ékszer értékesítéséből befolyó összeggel a lánc szintén az SOS Gyermekfalvakat segíti.Az akcióban idén másodjára a DNB Budapest (a Budapest Marriott Hotel étterme), az Oléo Pazzo Mediterranean Bistro (Courtyard by Marriott Budapest City Center) és a Bistorant (Four Points by Sheraton Kecskemét) mellett a The Ritz-Carlton-hoz tartozó Kupola Loungeis részt vesz.

A Marriott ezzel a kezdeményezéssel a rászoruló fiatalok önálló élet-és karrierkezdését támogatja. Az SOS Gyermekfalvak napi működése során több mint 63000, 14 évesnélidősebb fiatal számára nyújt segítséget olyan hétköznapi területeken, mint az oktatás, a munka világára való felkészülés, a lakhatás, a szociális és életvezetési készségek, valamint a mentális egészség.A két szervezet együttműködése nem újkeletű: a program 2012-es indulása óta a Marriott Európa-szerte több mint 3 millió euró adománnyal támogatta a karitatív szervezet közel 400 programot magába foglaló tevékenységét. A vállalat dolgozói mindemellett 70 000 önkéntes órában segédkeztek abban, hogy támogassák a fiatalok karrierépítési terveit.