Augusztusban autósmozi nyílik az ÁRKÁD tetején

A fővárosi bevásárlóközpont naponta két filmmel várja majd a látogatókat. 

A budapesti ÁRKÁD idén is gondol azokra, akik Budapesten töltik a nyár utolsó hónapját: a bevásárlóközpont tetőparkolójában berendezkedett autósmoziban ugyanis augusztus 1. és szeptember 1. között minden nap két alkalommal, 18:00-kor és 20:30-kor hangulatos filmvetítéseken vehetünk részt. Jó hír, hogy tavalyhoz képest a férőhelyek számát is megduplázták, így egyszerre akár közel száz gépjármű is elfér egy-egy előadáson.

Az ÁRKÁD Autósmozi érdekessége, hogy a szervezők minden héten más-más tematika szerint válogatták ki a bemutatásra kerülő filmeket. Az első héten például a zenés alkotások kedvelőit várják, második héten a rejtélyek és azok megfejtése kerül a középpontba, ezután pedig a nőké lesz a főszerep.

Az utolsó előtti héten a legizgalmasabb filmeket láthatjuk majd, a nyár legvégén pedig a korábbi évek legsikeresebb mozijait lehet megnézni. A program összeállításakor természetesen a gyerekekre is gondoltak, így szombaton és vasárnap 18:00-tól rajzfilmekkel várják őket. A részletes program az ÁRKÁD Budapest weboldalán található meg.

Az autósmoziba belépni előzetesen váltott karszalagokkal lehet, melyek a bevásárlóközpont földszinti információs pultjával szemben, 5500 forint / gépjármű áron válthatók meg. A jegyár tartalmaz egy páros menüt (2×1 liter popcorn és 2×0,5 liter üdítő) valamint egy 5000 forintos vásárlási utalványt is, mely levásárolható a budapesti ÁRKÁD több mint 100 üzletében.