A New York-i Cental Parkban ébred Alice, egy fiatal francia rendőrnő és Gabriel, egy amerikai jazz-zongorista. Hogy mi közük van egymáshoz? Semmi, leszámítva, hogy össze vannak bilincselve, és fogalmuk sincs, mit keresnek a park kellős közepén.
A könyv írója a francia származású Guillaume Musso, akinek a neve leginkább az Ott leszel? című regény miatt lehet ismerős az olvasóknak, hiszen abból a krimijéből néhány éve film is készült. A Central Park c. könyv nyitánya elég drámai: egy párizsi rendőrnő és egy amerikai jazz-zongorista, aki előző éjjel még Dublinban adott koncertet, a Central Park egyik padján, egymás mellett ébrednek, összebilincselve.
Hogy kerültek egyik napról a másikra egy másik kontinensre?
Miért nem emlékeznek arra, mi történt velük? Mi közük van egymáshoz? Hamar ráébrednek, hogy a mindkettejükben munkálkodó bizalmatlanságot muszáj legyőzniük, ha rá akarnak jönni, mi történt velük. Legelső és legprózaibb problémájuk máris az, hogy hogyan tudnának megszabadulni a bilincsüktől, és hol, hogyan találják meg az első nyomot, ami elvezetheti őket az igazsághoz. Mindezt persze úgy, hogy se telefonjuk, se pénzük nincs.
A fejezetekből megismerhetjük Alice zaklatott és szomorú sorsát, a szakmai kudarcát és magánéleti tragédiáját, mely elől nem tud menekülni. Gabrielről is kiderül néhány információ, melyek nemhogy elaltatnák Alice vele szemben érzett gyanúját, hanem éppen ellenkezőleg, csak felerősítik azt.
Musso könyve egy olyan kalandokban bővelkedő krimi, amit nem igazán lehetne más, a műfajban íródott könyvhöz hasonlítani. Ez elsősorban dicséret, hiszen a szerző stílusa annyira kiforrott és egyedi, hogy amennyiben még semmit nem olvastunk tőle, muszáj megismernünk legalább az egyik történetét. A Central Park (na jó, a címválasztásban mégsem annyira kreatív az író) egy mindvégig feszesen megírt történet, ami folyamatos továbbolvasásra késztet. Viszonylag rövid terjedelmének, és rövid jelenetekből álló fejezeteinek köszönhetően tényleg nehéz abbahagyni az olvasását, de nem is érdemes.
Az utolsó fejezetekre hatalmas fordulatokat tartogat Musso, amikből igaz ugyan, hogy néhányat talán csak nehezen lehet megemészteni, nincs okunk, hogy húzzuk a szánkat. Az utolsó mondat utáni pont után összeáll a történet, és kalapot emelhetünk az író előtt, akinek végig sikerült lekötnie a figyelmünket, és kétségtelenül a bolondját is járatta velünk, mivel a regény csattanóján nehéz lenne nem megdöbbenni.
