Marsalkó Dávid hazánk vitathatatlanul egyik legsikeresebb zenekarának frontembere, szövegírója, producere, akit folyamatosan hajtanak az új célok, miközben megmaradt egy laza, közvetlen pécsi srácnak a szomszédból.
Hogyan oszlanak meg a zenekarban a szerepek közted és Márk között, akár zenei téren, akár produkciós szinten?
Általában tőlem indul el egy ötlet, a dalok, a szövegek és a fő koncepciók az én fejemben születnek meg. Ebbe csatlakoznak be alkalmanként a többiek is a zenekarból. Az ének dallamokat pedig egyeztetjük Márkkal, volt már arra is példa, hogy ezeket ő egy kicsit átvariálta, vagy a saját ízlése szerint formálta.
Tudom, hogy gyerekként óriási Led Zeppelin-rajongó voltál, a jelenlegi előadók közül kik inspirálnak, hatnak rád és a zenétekre?
Az biztos, hogy nagyon sok minden hat a zenénkre, mert eleve nyitott személyiségek vagyunk. Én azt gondolom, hogy egy párhuzamos világban mozgunk, hiszen mindenkinek megvannak a gyerekkori kedvencei, akik arra ösztönözték, hogy elkezdjen hangszeren játszani, zenével foglalkozni, legyen az szövegírás, dalszerzés vagy bármi, és a Led Zeppelin az egy ilyen közös pont nálunk. Ami az utóbbi időben érdekes – bár az inkább a produceri oldalról – az a Billie Eilish-jelenség. Számomra, ami iszonyatosan izgalmas ebben, az maga produceri hozzáállás, amit a testvére, Finneas csinál. Eszméletlenül friss, nagyon merész és hihetetlenül profi, ahogy ki vannak matekolva a frekvenciák, és végül megszólal egy dal. Emellett pedig latin trap fan is vagyok, az nagyon bejön mostanában.
Van olyan zene, amit nem tudsz elviselni?
(Hosszú csönd – a szerk.) Igazából mindent szívesen meghallgatok. Nincsen olyan, hogy valamit teljesen kizárnék, ehhez túlságosan szeretem a zenét, és túl nyitott vagyok, hogy valamire azt mondjam, hogy nem hallgatom meg. Nagyon sokféle zenét hallgatok és szerintem ez a normális hozzáállás.
Úgy hallottam, gyerekként visszahúzódóbb, csöndesebb típus voltál, miközben most teltházas arénákban állsz ki több ezer ember elé, hogy jön ez ki? Mi változott útközben vagy benned?
Én azt gondolom, hogy ez a visszafogottság még ugyanúgy bennem van, ha azt vesszük, mennyire nem bulvározom egyáltalán, a magánéletem teljesen tabu a külvilág számára. Szóval mind az én, mind a zenekar kommunikációja abszolút zeneközpontú, és ebből szerintem érződik, hogy a személyiségemnek van egy olyan része, amit nem feltétlenül szánok a kirakatba. Ez megmaradt és összefügg. Ilyen vagyok alkatilag. Az, hogy felállok a színpadra és ott vannak az emberek, ez ezzel jár.
Igen, egy üres arénában kétségkívül kicsit hülyén festenétek.
Igen, valóban (nevet – a szerk.). Szóval jó esetben ez a kettő együtt jár, bár tény, hogy ez a része nekem kicsit nehezebben ment, de az évek során belejöttem. Ahogy otthon elkészül egy dal, egy ötlet, vagy ahogyan szövegeket írok– vagyis a munka intim részét, mindig is nagyon szerettem. Azt, hogy ezeket a dalokat megkedveltem élőben is előadni, azt az idő meg a sikerek hozták magukkal. Hatalmas lendületet és erőt adott, amikor tömegek énekelték a dalainkat, így szép lassan én is megtaláltam a helyemet a színpadon.
Van még benned drukk, amikor először játszotok a közönség előtt egy új dalt?
Persze, hogyne! Először játszani egy dalt élőben az is egy fontos dolog, meg az is, amikor „csak” kitesszük a Youtube-ra. Mert gyakorlatilag hónapokon át dolgozol valamin, lehet, hogy benne vannak olyan gondolataid, amik miatt hónapokig nem tudtál aludni, vagy egyszerűen nagyon foglalkoztat, vagy éppen valakinek az élete megy körülötted tönkre és az inspirál egy dalra. Ez utána kikerül a közönség elé és szétcincálják, vagy nem igazán tetszik nekik. Meg csomószor idő kell, hogy ráérezzenek adott esetben egy számra. De közben meg csodálatos dolog az is, ha találkozik egy dal a közönséggel és imádják. Most például az új számunknál eszméletlen, hogy mennyi üzenetet kaptam, hogy hogyan hatott az életükre, vagy miben segített nekik. De tény, hogy van olyan is, hogy az ember kiadja ezeket a dalokat, ezeket az érzéseket és csomó ember szétszedi ezeket.
Volt olyan konkrét eset, amikor ez különösen fájó volt?
Érdekes módon eddig két olyan dal volt, ami borzasztóan nehezen indult be valamiért. Az egyik a Darabokra törted a szívem, főleg az elején. Én napokig ki se mozdultam a lakásból, annyira sok rosszat kapott. És ilyen volt még az Élnünk kellett volna. Aztán valahogy ez átfordult és azóta két ikonikus dalunk lett. Pont ezért sose lehet tudni, hogy miből mi lesz. Csomó dalnál azt éreztem, hogy úristen ez a legjobb dal a világon, ez a legjobb, amit életünkben írtunk, aztán közel sem robbant akkorát. Aztán volt olyan is, amit mindenki lefikázott és azt mondta, hogy ezt ne hozzuk ki, mert nagyon rossz…
A Feneked a gyengémre gondolsz?
Az is, meg a Van valami a levegőben is ilyen volt, igen. Bárkinek megmutattuk, az volt a reakció, hogy hát ez nem lett túl jó, az előzők sokkal jobbak voltak. Utána meg óriásit ment. A Feneked a gyengém meg egy külön sztori, mert arról mindenki konkrétan le akart beszélni. De valamit mégis éreztem azzal a dallal kapcsolatban és bíztam is benne. Hál’ istennek be is jött.
Ösztönös embernek tartod magad?
Abszolút. Éppen ebből fakadóan érzi a közönségünk, hogy nem ipari dolog a zenénk. Ez egy teljes mértékben belülről jövő, hiteles produkció, és talán pont ez az, amit a közönség érez és szeret benne. Soha nem voltunk kiadónál, mindig magunknak csináltunk mindent. A 2013-as albumot egy billentyűzeten írtam, nem volt mindig szintire pénzem, az az album kapott két Fonogram-díjat. Ebbe belegondolok és szinte nevetséges, hogy így írtunk dalokat, meg így raktunk össze számokat. Erre egyrészt nagyon büszke vagyok, másrészt nem is értem, hogy juthatott el ez idáig (nevet – a szerk.).
Iszonyatosan átjön, mennyire elkötelezett vagy a zenekar és a rajongók iránt. Mit gondolsz, minek kellene ahhoz történnie, hogy úgy dönts, kiszállsz?
Hű. Nem tudom. Én alapvetően elég célorientált ember vagyok, akinek állandóan kell, hogy legyenek tervei. Alapvetően az a legfontosabb, hogy motiváltak maradjunk, hogy ezt a fajta zenével való őszinte kapcsolatot és szerelmet ne veszítsük el. Ha ez megmarad, akkor nem lenne miért abbahagynom.