Érdekes megfigyelni, hogyan változik egy barátság az évek alatt. Mi kell ahhoz, hogy fennmaradjon, és milyen ellentét válhat olyannyira kibékíthetetlenné, hogy nem tudják orvosolni a felek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik Zadie Smith: Swing Time című könyve.
A Swing Time egy barátság története. Két fiatal félvér lány a helyi tánciskolában találkozik össze. Bőrszínük miatt mindketten különlegesek. Talán nem is azért, mert ők annak tartják magukat, hanem azért, mert a szüleik és a környezetük ezt érzékelteti velük, hol pozitív, hol negatív éllel.
A barátságot az egyik fél meséli el, akinek színes bőrű anyja politikai ambíciókat dédelget, hogy másokon segíthessen, és enyhítse a társadalmi különbségeket. De leginkább talán azért, hogy bebizonyítsa: afroamerikai nőként is ugyanolyan értékes tagja a társadalomnak. Megállíthatatlan lendülete a kitűzött céljaihoz egyre közelebb, férjétől és gyermekétől viszont egyre távolabb sodorják, végül el is válik.
A másik fél, Tracey hasonlóan zaklatott családi háttérrel bír. Neki az apja fekete, aki nem mellesleg börtönviselt is. A két lányt bőrszínükön kívül egyetlen dolog köti össze: a tánc iránti szenvedély. Csakhogy míg Tracey sokkal tehetségesebb és elhivatottabb, ez az ő egyetlen útja a túléléshez, a narrátornak más jövőt képzel el az anyja, és talán tehetségből is kevesebb jutott neki.
Néhány évvel később, amikor a narrátor már felnőtt, gyerekkori bálványuk, egy Aimee nevű énekesnő mellett kap állást, a személyi asszisztense lesz. Lényegében egyetlen feladata van: ki kell elégítenie a sztár minden kívánságát, a saját életét pedig lényegében elfelejtheti. Így míg Tracey több férjtől több gyereket szül, a narrátor végig társas magányban él, igaz, ő anyagilag és karrier szempontjából egyre feljebb tornázza magát. Tracey azonban nem tud kitörni abból a reménytelen miliőből, amelyben felnőtt.
Aimee nem egyszerű táncos-énekesnő. Misszionárius tervek megálmodója is, amit a narrátornak kell megvalósítania. A sztár kitalálja, hogy segít egy rendkívül elszegényedett nyugat-afrikai településnek és építtet nekik egy iskolát, ahol a gyerekek tanulhatnak. De vajon mit tud egy bársonyágyban alvó sztár az ínséges afrikai viszonyokról? Hiába épül fel az iskola, erőfeszítéseiket nem koronázza siker.
A narrátor, aki huzamosabb időt tölt az afrikai kisvárosban, ráébred, hogy ismét kívülállónak érzi magát. Nemcsak azért, mert a civilizált világból érkezett, mobiltelefonja és gyors internete van, bőrszíne miatt kakukktojásnak tűnik. Még itt is. Csakhogy most pont fordítva van, mint gyerekkorában, Angliában.
Itt nem az a baj, hogy túl sötét, épp ellenkezőleg, itt túl világos a bőre színe. Smith könyvében az emberi sorsok úgy hajlanak, ahogy a zene üteme megkívánja, legalább ugyanannyira irányítják ők az életüket, mint azok a tényezők, melyek a semmiből bukkannak fel és mindent felülírnak. A szereplők félúton vannak, mert „félúton” is születtek, valahol a fehérek és a feketék, a gazdagság és a szegénység, a civilizáltság és a barbárság között.
A narrátorban egyszerre munkálkodik a büszkeség és a megfelelési kényszer. Elégedett a kivívott pozíciójával, de rendkívül távol érzi magát érzéketlen, karrierista anyja értékrendjétől és Aimee luxusról szóló, könnyelmű életétől is. Jövője képlékeny, múltja túl távoli, egyetlen hídja az idősíkok között Tracey, akitől egyre távolabb került, mintha csak azt akarná bebizonyítani a sors, mennyire másképpen alakulhatott volna az élete.
Smith könyve nem könnyű olvasmány. Hosszú is, és elgondolkodtató is. Mindegyik szereplő egy külön világ, mindegyik cselekményszálnak több mélysége és értelmezési lehetősége van. A Swing Time egy kaland, vagy sokkal inkább egy játékos cha-cha-cha, ahol a lépések kiszámíthatatlan gyorsaságban és irányban követik egymást. Csak a táncparkett mérete, vagyis a szereplők száma korlátozott, minden mást azonban Zadie Smith irányít, irigylésre méltó kecsességgel és ravaszsággal. Nála jobb tánctanár nincs is.
Szerző: Tegdes Péter
