„A különböző sérülésekkel élők is ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint az ép emberek.”
A Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben jártunk

Létezik egy kávézó alig pár percnyi sétára a Nagykörút zajától, ahova belépve békés, szeretetteli hangulat kerít hatalmába. A Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben megváltozott munkaképességűek dolgoznak, akik nemcsak kedvességük és kitartásuk miatt érdemelnek dicséretet. A kávézó maga a béke szigete, amit mindenkinek érdemes felkeresnie. A Nem Adom Fel Kávézó kommunikációs munkatársával, Gyulai Zsuzsával beszélgettünk.

kép: Németh Krisztina

Nemrég ünnepeltétek a harmadik születésnapotokat. Tudnál picit mesélni a kezdeti időszakról? Hogyan jött létre a kávézó?

Két évtizede alapult a Nem Adom Fel együttes, ami fogyatékkal élőkkel mutat be színpadi produkciókat. Ezt követően, körülbelül 10 éve jött létre a Nem Adom Fel Alapítvány, aminek a Nem Adom Fel Kávézó épületének a túloldalán van a központja. Bennük merült fel az ötlet, hogy csinálni kéne egy közösségi helységet, ahol kávézni, teázni lehet. Ebből született meg a mai kávézó. Mivel egy alapítvány nem üzemeltethet kávéházat, létrehozták a Nem Adom Fel Szociális Szövetkezetet, ők irányítják a helyet.

Mi jelentette a kezdeti időszakban a legnagyobb kihívást?

Mivel az itt dolgozók mind fogyatékkal élők és a többségüknek nem volt vendéglátós tapasztalata, mindenkinek bele kellett tanulnia a munkájába. Fokozatosan építkeztünk, folyamatosan újabb célokat tűzünk ki magunk elé. Lett melegkonyhánk, most már külső cateringet is vállalunk. Egyre több programot szervezünk, a Pázmány Péter Egyetem is itt tartja a filmklubját, de volt már felolvasóest és lemezbemutató is. Néhány hónapja pedig egy közösségi elven működő képregény könyvtárunk is van.

blank
kép: Németh Krisztina

A kávézóban megváltozott  munkaképességűek dolgoznak. Milyen feltételeknek kell megfelelniük, hogy munkába állhassanak? Van valamilyen kizáró tényező?

A Facebook-oldalunkon tesszük ki az álláshirdetéseinket. Ha az életrajzuk alapján úgy gondoljuk, megfelelnek a munkára, behívjuk őket egy személyes beszélgetésre. Ezt követi egy-két próbanap, hogy mi és az adott személy is eldönthesse, alkalmas-e a munkára. Nincs kizáró ok, mindig az adott munkához igazítjuk az elvárásainkat. Nemrég az üzletvezető mellé kerestünk asszisztenst. A pozícióra egy súlyosan látássérült személy jelentkezett, akit sajnos vissza kellett utasítanunk, mivel a munka nagy részét számítógépen, Excel-táblázatokban kellett volna végeznie, amit nem tudott volna ellátni. Ettől függetlenül eltettük az életrajzát, és megígértük, hogy szólunk neki, hogy olyan pozíciónk lesz, ami érdekelheti őt.

Az összes itt dolgozó megváltozott munkaképességű?

Az üzletvezetőt és a műszakvezetőt kivéve igen. 31 fő dolgozik itt, vannak, akik veleszületett fogyatékossággal, például autisták vagy Dawn-szindrómások, mások valamilyen betegség folytán váltak rokkanttá vagy sérültté. A munka- és bérügyi adminisztráció, illetve a rendezvényszervező kivételével, amit a Nem Adom Fel alapítvány kollégái  a szövetkezetes kollégákkal együtt készítenek el, mindent mi csinálunk.

blank
kép: Németh Krisztina

Milyen munkakörökben és időbeosztásban dolgoztok?

A műszak- és üzletvezető főállásban, a többiek félállásban, négy vagy hat órában, attól függ, hogy ki mennyit bír. Konyhai kisegítőként, pultosként és felszolgálóként dolgoznak. Büszkék vagyunk rá, hogy voltak olyan felszolgálóink is, akik az itt szerzett tapasztalataiknak köszönhetően a nyílt munkaerőpiacon is tudtak munkát találni.

Ért a betérő vendégek részéről valamilyen negatív élmény titeket?

Szerencsére nem, azok a vendégek is hamar megértik a helyzetet, akik korábban nem hallottak rólunk, bár a vendégeink többsége már úgy jön ide, hogy ismerik a kávézó profilját. Nemcsak mi vagyunk mosolygósak és kedvesek, a vendégeink is azok, mindenkit nagyon hamar magával ragad a hely szelleme.

blank
kép: Németh Krisztina

Neked melyik a legkellemesebb itteni élményed?

Szeptembertől dolgozom itt, akkor még programszervezői feladatokat láttam el. Nagy örömmel gondolok vissza arra, mennyi teltházas programunk volt, itt tartotta például Oláh Ibolya a lemezbemutatóját, amire Presser Gábor is eljött. Annyian voltunk, hogy már attól féltünk, nem fog minden érdeklődő beférni.

Mit szeretnél, milyen élménnyel, üzenettel távozzanak a vendégeitek?

Szeretnénk egy befogadó, elfogadó, előítélet-mentes légkört biztosítani a vendégeinknek. Legyen a Nem Adom Fel Kávézó egy kapu a sérültek és az épek között, hogy az utóbbiak is ráérezzenek arra, hogy a különböző sérülésekkel élők is ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, ugyanolyan értékteremtő munkát tudnak végezni, mint az ép emberek.

blank
kép: Németh Krisztina

Mik a jövőbeli terveitek?

Folyamatos odafigyelést igényel a gazdasági tervezés, hogy minél költséghatékonyabban működhessünk. Az mindenképpen örvendetes, hogy az eredeti üzleti tervünk szerint a nyitástól számítva 5 év múlva kellett volna pozitívba billennie a mérlegnek, de ez már nyáron, két és fél év után megtörtént. Marketingben is szeretnénk fejlődni, jó lenne, ha a környékbeli intézmények, egyetemek és iskolák is betérnének hozzánk akár ebédelni, akár azért, hogy nálunk szervezzék meg a programjaikat.

Képek: Németh Krisztina