5 márciusi program a Budapest Music Centerben, amit nem érdemes kihagyni

A Budapest Music Centert azért szeretjük, mert még sosem voltunk ott olyan koncerten, amit ne élveztünk volna. Ez részben köszönhető a BMC csodás akusztikájának, de legfőképpen annak, hogy mindig rendkívül izgalmas, sokszínű programmal készülnek. Öt olyan koncertet gyűjtöttünk össze a márciusi kínálatukból, melyeket csak ajánlani tudunk. 

Das Wohltemperierte Streichquartett 5. – Intermezzo – március 16. (szombat) 18:00

A sorozat ötödik koncertjének címe Intermezzo — a műsor most nem egy hangnem köré szerveződik, mint a megelőző koncerteken, hanem a XX. század vonósnégyes termésének olyan műveiből válogatunk, amelyek már nem kifejezetten egy tonalitásban íródtak, vagy kifejezetten a tonalitás határait feszegetik. A koncerten Sztravinszkij mindhárom vonósnégyesre írt műve megszólal, a szerző “orosz” korszakának egy remekbe szabott miniatűrje, a Trois piéces, valamint az 1920-ban íródott Concertino, amelyben már az első pillanatban feszültségbe kerül egy C-dúr és egy H-dúr skála, illetve a festőművész Raoul Dufy emlékére írt Double Canon, amely pedig egy dodekafon kompozíció.

Gwilym Simcock -március 25. (hétfő) 20:00

Gwilym Simcock az európai színtér egyik legtehetségesebb zongoraművésze és fantáziadús zeneszerzője, aki legutóbb Pat Metheny zenekarával járt Budapesten. Könnyedén mozog a jazz és a klasszikus zene között, miközben a jazzvilág krémjével turnézott, így játszott Bobby McFerrin, Dave Holland, Kenny Wheeler, Lee Konitz, Bob Mintzer és Nigel Kennedy zenekarában is. Jelenleg Pat Methenyvel turnézik. Emellett az elmúlt években szólistaként is egyre elismertebbé vált, márciusban is így lép színpadra Budapesten.

Epifónium – Szabó Tibor emlékére – március 26. (kedd) 19:30–22:30

Márciusban lesz két éve, hogy elhunyt Szabó Tibor, a BMC egykori tanára, igazgatója, kollégája.
Tibor még életében rendelkezett arról a nem búbánatoskodó megemlékezésről, amit ő maga szellemesen epifóniumnak nevezett. Judit, a felesége megosztotta ezt velünk. Ezúton értesítünk mindenkit, hogy az egyedi műfajnevet viselő esemény megvalósul.

blank

BMC Könyvtár / Harcsa Veronika-Razvaljajeva Anasztázia: Debussy –  március 29. (péntek) 19:00

A sokoldalú zenei érdeklődésű énekesnő a koncerten legújabb partnerével, a hárfaművész Razvaljajeva Anasztáziával lép színpadra. A hárfa-ének duó a 2018-ban éppen száz éve elhunyt Claude Debussy legszebb dalait öltözteti új köntösbe. A formákkal folyton merészen kísérletező Debussy-nek Paul Verlaine és más költők verseire írt műveit a zeneszerzőhöz méltó bátorsággal és újító szándékkal hangszerelte át a két fiatal zenész. A hárfa légiessége és a sotto voce, vagyis a klasszikusnál halkabb énektechnika új oldalát mutatja meg a jól ismert daloknak.

blank

UMZE Kamaraegyüttes: Kék örvény – március 31. (vasárnap) 19:30

„Az egész világ egyetlen kék örvény” – mondja egy ismeretlen, régi hindu költő, s vele új kompozícióm szólistája. Alessio Elia új művének ihletője az ekpirózis, a kozmosz ciklikus megsemmisülése – majd újjászületése –, Ivan Fedele művét az ókori Levante – a mai Közel-Kelet – inspirálta, Luca Francesconi darabjának címe pedig azt sugallja, mindig minden kezdődik előlről: „Da Capo”. Talán ma, amikor a szűntelen napi gondok centiméterekre szűkítik gondolkodásunk perspektíváját, különösen fontos megidézni a művészi látásmód fényéves távlatait. Ahogyan az is, hogy néhány példával bemutassuk, hogyan szólnak hozzánk annak az országnak zeneszerzői, amely hosszú ideig formálta Európa történelmét, és amelynek neve sokáig egyet jelentett a művészetekkel, így a zenével is. (Tihanyi László)

blank