„A szexnek önmagában nincs akkora értéke, hogy egy tartós párkapcsolat alapja legyen” – interjú S. Tóth Márta coach-csal

Bár már túl vagyunk a Valentin-napon, a kérdést azóta sem oldottuk meg: vajon hogyan ismerkedjen az, aki egyedül van? Mi van, ha a nő kezdeményez? És mire ügyeljen, aki párkapcsolatban él? S. Tóth Márta, life és business coach, NLP tréner, kommunikációs szakember válaszol a kérdéseinkre.

Sokan idegenkednek az online társkereséstől, mivel személytelennek tartják, és úgy vélik, ezeken a platformokon minden a szexről szól. Milyennek látja ezt az ismerkedési felületet egy coach?

Mindenképpen azt tanácsolnám azoknak, akik ismerkedni szeretnének, hogy minden olyan helyzetre mondjanak igent, amitől korábban elzárkóztak. Járjanak nyitott szemmel és lélekkel. Az online társkeresés is picit olyan, mint amikor a halász reggel elmegy halászni, és még nem tudja, este mivel fog visszatérni. Minél inkább ügyelünk arra, hogy minőségi időt fordítsunk magunkra, annál több az esélyünk, hogy megismerjünk valakit.

Vagyis ha sok helyre járunk, keressük az új impulzusokat, hamar célba érünk?

Nem elég kimozdulni, fontos megvizsgálni a hitrendszerünket. Milyen sérelmeink vannak a múltból, melyek gátolnak az ismerkedésben? Sokan azért nem mernek randizni, mert egy korábbi tapasztalatukra építették az új hitrendszerüket, ami sokkal inkább a félelemre épül, semmint a bizakodásra és optimizmusra. Máskor a prekoncepcióink állnak az utunkba: a lehető legrosszabbat feltételezzük a másikról és önmagunkról is. Sokan észre sem veszik az útjukba eső lehetőségeket.

blank

Ezen hogyan lehet változtatni?

Érdemes barátokkal együtt menni, akik felhívhatják rá a figyelmünket, ha valaki flörtölni szeretne velünk. Sokan megfeledkeztek arról, hogyan is kell egymásra mosolyogni. Kezdetnek már az is elegendő, ha egymás szemébe tudunk nézni, és hiszünk abban, hogy megtalálhatjuk a megfelelő partnerünket, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, ismerjük a hibáinkat és megpróbálunk dolgozni rajtuk.

Sokan, ha nem találják meg egyből a számításaikat, megunják, belefáradnak az online ismerkedésbe. Hogyan lehet ezt kivédeni?

Kitartónak kell lenni, hinni kell benne, hogy ez egy olyan platform, ahol megtalálhatjuk az igazit. Az sosem elpazarolt idő, ha elmegyünk egy randira, mert mindegyikből lehet tanulni valamit. Érdemes megkérdezni a másiktól, hogy ő mit érzett a találkozóval kapcsolatban, ez segíti a mi személyiségfejlődésünket is. Minél többször esünk át ezen, annál finomabbá, pontosabbá fog válni a kommunikációnk, jobban fel tudjuk mérni, hogy a másik illető passzol-e a mi elképzeléseinkhez. A fásultság úgy védhető ki, ha mértéket tartunk a találkozóink számában, és változatosságot csempészünk beléjük. Ne csak online, hanem offline is ismerkedjünk, próbáljunk bővíteni a barátaink körét, csatlakozzunk a munka utáni programokhoz, ha a kollégák hívnak. Ki tudja, talán pont a munkatársam egyik olyan ismerőse csatlakozik hozzánk, aki akár a nagy ő is lehet.

Kezdeményezhet egy nő?

Versenyhelyzetben vannak a hölgyek: 10 nőre jut egy férfi, ehhez mérten kell viselkedniük. Egy nő is bármikor belenézhet egy férfi szemébe és rámosolyoghat. Viszont ha egy férfi pozitívan fogadja a nő közeledését, érdemes átvennie az irányítást. Még a határozott nők is vágynak arra, hogy a gyengéd oldaluk teret kaphasson. Akkor alakulhat ki jó dinamika egy párkapcsolatban, ha a férfi nem veszíti el a férfiasságát, így a nő is megélheti a nőiességét a kapcsolatban. Ellenkező esetben a férfi el fogja veszíteni a presztízsét a nő szemében, aki így nem fogja tudni tovább tisztelni.

blank

A tiszteleten kívül, melyek a harmonikus párkapcsolat legfontosabb „szabályai”?

Nyíltan és őszintén kell tudnunk beszélni arról, amit érzünk, és amit szeretnénk. Fontos, hogy legyenek saját és közös céljaink is. Egy jól működő párkapcsolatban a két partner nem két fél, ami egy egészet tesz ki, hanem már önmagukban is egy-egy egész, akik egy területen érintkeznek, átfedik egymást. Ez a terület a közös idő, a közös célok tere, de ezen kívül lennie kell egy másiktól független résznek is, ahová az „énidőm”, az én munkám, az én családom, az én saját hobbim kerül.

Problémához vezethet, ha a párunktól független életünkben különböző mértékben fejlődünk a párunktól?

Egyidőben csak az egyikőjük fejlődhet, amit a másiknak támogatnia kell. Olyan, mintha fokonként másznánk fel egy létrán, felváltva. Ha azonban csak az egyik fél fejlődik hosszútávon, távolság jön létre közöttük. Fontos azonban, hogy nem szabad a másiknak szemrehányást tennünk, nem adhatunk neki ultimátumot, hogy le van maradva mögöttünk. Nincs hozzá jogunk. A párunk személyi fejlődése az ő saját ügye, mindenkit a saját belső motivációja kell, hogy hajtson, nem pedig egy külső nyomás.

blank

Lehet egy szexen alapuló kapcsolatból is tartós párkapcsolat?

Úgy gondolom, a szexnek önmagában nincs akkora értéke, hogy egy tartós párkapcsolat alapja legyen. Ha azzá válik, akkor valami más is társul hozzá, más területen is vannak közös pontok a felekben. Persze, lehetnek olyan jó kapcsolatok, melyek szexre épültek az elején, bár ebből viszonylag kevés van. Viszont nem érdemes görcsösen ragaszkodni szabályokhoz. Törekedjünk arra, hogy legyen egyfajta fokozatosság az ismerkedésben, adjuk meg az udvarlás mindenféle mozzanatának a lehetőségét.

Ha sikeresebben és boldogabban szeretnéd megélni a hétköznapjaid, kövesd Mártát Facebookon, Youtube-on és Instagramon is!