Hétvégi programajánló – 02. 07. – 02. 10.

Ti is várjátok már a hétvégét? Mi már annyira türelmetlenül vágyunk rá, hogy gyorsan össze is gyűjtöttük a legjobb programokat.  A kulturális programoktól a bulikon át egészen egy vérfagyasztó horrorshow-ig mutatjuk,  mi vár rátok a hétvégén. 

Csütörtök – február 7.

A jövő anatómiája |Tárlatvezetés Dobokay Mátéval – 02. 07. 18:00

A két nemrég megnyílt tárlat, a Mai Manó Házban látható „Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században” és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban látható „A fotográfia anatómiája” minden előzetes tervezés vagy egyeztetés nélkül, de sok szempontból hasonló problémakört érint, a hazai és nemzetközi fotográfia kísérletező és médiumközpontú oldalait mutatja meg. A munkák, eljárásmódok között párhuzamok, mögöttük hasonló gondolkodásmódok tapinthatók ki, azaz a művek beszélgetnek egymással. E „beszélgetés” talán egyik legautentikusabb moderátorát hallhatjuk ezen az egyedülálló vezetésen.

Freud Café: Simon Judit: A belakott test – Magvető Cafe – 02. 07. 19:00

A testünkkel való viszony korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt fizikai jellegéből adódóan hinni szeretnénk. Testünk által létezünk, mely mindig velünk van, emiatt magától értetődőnek vesszük, hogy birtokoljuk is azt. Testünk kontrollálását könnyen összekeverjük a testünkkel való kapcsolattal. Továbbá szeretjük azt hinni, hogy a test könnyen szóra bírható. Se szeri, se száma azoknak a könyveknek, melyek a pszichoszomatikus betegségeknek szótárszerű megfejtését ígérik. Az előadásban szót ejtenek arról, hogy a pszichoanalitikus elméletekben hogyan változott a pszichoszomatikus betegségekről való gondolkodás.

Fejjel Előre – Toldi Mozi – 02. 07. 20:00

A Fejjel előre Helsinki elővárosaiban játszódó, tempós fekete komédia. Az indulatkezelési problémákkal küszködő, egyedülálló anya mindent megtesz lányáért, akivel csak a baj van az iskolában. A cselekmény váratlan fordulatot vesz, amikor az új tanárról kiderül, hogy az anya múltjának része, és egy elfelejtett családtag is felbukkan. Történet hiányzó fogakról, furcsa barátokról, titkos álmokról és rég elmúlt szerelemről.

blank

Egy este Barabás Lőrinccel – A38 Hajó – 02. 07. 20:00

A Random Szerda improvizatív klubest havonta kerül megrendezésre változó felállással. Barabás Lőrinc trombitás, zeneszerző az elmúlt időszakban három formációval koncertezett idehaza és külföldön. Ezen az estén ez a három formáció egy koncerten lesz hallható.

blank

Péntek – február 8.

A csodálatos Timothée Chalamet /Szólíts a neveden,Csodálatos fiú – Uránia Nemzeti Filmszínház – 02. 08. 18:15

Timothée Chalamet két filmje egymás után az Uránia vásznán! Gyerekként ismerhettük meg a Homeland című sorozatban, Christopher Nolan Csillagok között című filmjében jutott fel a vászonra, de csak 2017-ben robbant be igazán, amikor eljátszotta a Szólíts a neveden egyik főszerepét. Most a Csodálatos fiúban remekel a mozikban, mi pedig ennek örömére újravetítik első komolyabb sikerét is.

blank

Az ideális nő | Kiállítás | Performansz – Andrássy Art – 02. 08. 19:00

A nemi identitással, valamint a nemek társadalmi szerepével kapcsolatos diskurzus manapság divatos téma. Ehhez kapcsolódóan rendszeresen jelennek meg az egyre tudatosabb művészeti megfogalmazások, művek és kivetülések. Az itthon alkotó női művészek körében a női identitás kérdése, valamint hogy mit is jelent számukra az ideális nő művészi megjelenítése, tudatosan és folyamatosan jelen van.

blank

Bemutató / Hodworks: Délibáb – MU Színház – 02. 08. 20:00

A Délibáb gondolatébresztő a magunktól megfogalmazott és kívülről ránk szabott kulturális és politikai valóságok küzdőterén. A kortárstánc megsemmisítése és pusztulása, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság állapota, hitvesztés, kudarc, a mozdulat halála. Mindennapi érzéseink és elképzeléseink megkérdőjelezése. Ebben a fiktív(?) térben csikarnak ki végletes helyzeteket magukból és egymásból a nehézkedéssel küzdő előadók. Vagy éppen Bartók Béla Gyermekeknek opusza határozza meg az eseményeket. Az ismert dallamvilág személyes és közös kultúránk része, gyerekkorban beégett emlékeket, hangulatokat hív elő, a világ megismerésének érzetét.

blank

Apró mesék |Premier előtt – Puskin mozi –  02.08 20:30

Hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

blank

FridayVIBE 1/2 meets Spíler Shanghai  – Gozsdu udvar – 02. 08. 22:00

A helyszín változik, de a hangulat garantált! A VIBE-os srácok ezúttal rengeteg új és klasszikus slágerrel frissítik be a lejtszási listákat, hogy stílusosan elrepítsenek minket ázsiába és ízelítőt adjanak a várva várt tavasz minden árnyalatából.

blank

Szombat – február 9.

Art&Design Market Antropos.hu – Morrisons2 – 02. 09. 10:00

Készülj a Valentin napra: ajándékozd meg szerelmedet divatos, egyedi tervezésű kiegészítővel, vagy lakberendezési tárggyal. A kiállítók, illetve árusítók között számos divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös/ékszer-készítő, festő, grafikus, digitális művész munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók, akár el is beszélgethetnek az alkotókkal, és ami a legjobban tetszik, azt meg is vásárolhatják. A fedett és fűtött helyszínre a belépés ingyenes.

10:00-18:00 között nyitva tartó vásáron nemcsak nézelődni, vásárolni lehet majd, hanem ékszerkészítő workshopon is részt venni, és kerekasztal-beszélgetéseket hallgatni divatról, designról, kultúráról.

blank

Jazztörténeti időutazás a Belvárosban – Danubius Hotel Budapest – 02. 09. 10:00

A tizenkilencedik század végén egy radikálisan új zenei irányzat született meg New Orleans-ban, ami a harmincas évekre meghódította Amerikát. Európába, és így Magyarországra is a szabadság szimbólumaként tört be a két világháború közötti időszakban. A sétán megismerkedünk a jazz kialakulásával, fejlődésével, történelmi vonatkozásaival, és hogy miként tiltották először a németek, majd a szovjetek és miként vetették be „kulturális trójai falóként” az amerikaiak.

blank

Stretching workshop – Gymnastics Method – 02. 09. 11:00

Hajlékonyság, flexibilitás, nagyobb mozgástartomány, szabadabb mozgás, stressz levezetés. A nyújtásnak mindig is nagy jelentősége volt, manapság azonban minden embernek különösen nagy szüksége lenne a lazításra. A mozgásszegény életmód és stressz miatt izmaink megrövidülnek, feszesebbek lesznek, ezáltal különböző ízületi és izomfájdalmak jelenhetnek meg, és a sérülés veszélye is fokozottabb – nemcsak sporttevékenység közben, de a hétköznapokban is, egy rossz mozdulat miatt. Azonban felmerül egy fontos kérdés: tisztában vagy vele, hogyan kéne megfelelően, biztonságosan nyújtani izmaidat?

blank

Vállalkozó – Toldi Mozi – 02. 09. 15:00

Virpi Suutari ismert dokumentumfilm-rendező, akinek védjegye az átlagemberek történeteit bemutató, egészen kivételes látásmódja. Filmjei elegáns, jól átgondolt képek és emberség, együttérzés kombinációi. Legfrissebb alkotásában két meglehetősen eltérő finn vállalkozást állít szembe. Egy vidéki finn család saját kis vállalkozásából próbál megélni, míg két nő start-upja a nemzetközi piacot kívánja meghódítani.

blank

Zaporozsec koncert|Vendég:Fák Alatt Zenekar -Akvárium Klub – 02. 09. 20:00

Nincs kétség, a Zaporozsec zenekar már a harmadik nagylemezén dolgozik.  Az előzetes hírek szerint onnan viszik tovább a szálat, ahol nagyjából egy évvel ezelőtt a Pixelek album Négyzetek közt című számával abbahagyták. A zenei világot továbbra is a zenekart és a főhőst érő impulzusok, útkereső kalandok, a közben megjárt mélységek és magasságok alakítják. A következő lemez első dala február 1-jén debütál egy kislemezen, élőben pedig a Zaporozsec február 9-i budapesti koncertjén az Akvárium Klubban, ahol rögtön egy klipforgatásnak is részesei lehetünk. A zenekar ígérete szerint az új dal szövege és a karakteres zenei világa egy csendes, befelé forduló, lélekelemző melankóliába húz magával bennünket.

blank

Vasárnap – február 10.

Asylum – Őrültek háza – Nightmare in Budapest – 02. 10. 12:00

Az Asylum egy olyan földalatti zárt intézet, ami a potenciális gyilkosok és tébolyultak lakhelye, ahol széles választékban találhatnak elmebajokat. Ide azokat tuszkolják, akikről meg akarnak feledkezni, akikről nem akar tudni senki. Ezt a helyet elzárták a külvilágtól olyannyira sikeresen, hogy az itt történtekről mit sem tudnak. Pár napja valaki a dolgozók közül elszabadította az intézmény összes betegét, így mostanra ez nem más, mint egy földi Pokol.
Vajon sikerül kiszabadulnod az őrültek közül, mielőtt Te is csak egy lennél közülük?

blank

Szendrey Júlia férje / kurátori vezetés a Petőfi-kiállításban – Petőfi Irodalmi Múzeum – 02. 10. 15:00

Miért nem készült közös portré a Petőfi-házaspárról? Átrajzolják-e a feleséggel kapcsolatos új kutatások, felbukkanó források a szerelmük történetéről, a házasságkötésről a köztudatban élő képet? Megfeleltek-e a korban szokásos házastársi szerepeknek Petőfiék? Ezekre a kérdésekre keresünk választ Kalla Zsuzsa irodalomtörténész.

blank

A bolond lány – Karinthy Színház – 02. 10. 19:00

Mintha látta volna. Pedig csak hallott róla.Krimiről van szó. Hátborzongató gyilkosságról. A Beaurevers-házban történt. Egy milliomos házában. Annyit biztosan lehet tudni, hogy a bolond lány nem visel bugyit. Gyöngyözőn kacag és megejtően őszinte. Domján Edit jut eszébe róla mindenkinek. Meg Földes Eszter. Most ő a bolond lány. Tény továbbá az is, hogy a kerület új vizsgálóbírót kapott. Camille Sevigné fiatal, tapasztalatlan és kellő rutin nélkül lát munkához. Viszont nagy az ambíciója. Szeretne feljebb lépni a hivatali ranglétrán….

blank

Fröccs Tari Annamáriával:Érzelem és önkifejezés a XXI. században – Momentán Társulat – 02. 10. 19:00

A közösségi médiában bármit és azonnal meg tudunk osztani, ezért sokszor nehéz eldönteni, mi az, amit valóban érdemes. Tényleg érdekel másokat, hogy mit ebédeltem? Fontos kiírni, hogy éppen rossz napom van? Mindenképp érdemes megosztani egy Instagram-sztoriban, hogy hazafelé tartok egy buliból? Vajon hogyan hat ránk lelkileg, hogy bármennyi információt, érzelmet, történést meg tudunk osztani nagyon rövid idő alatt? És főleg: hogyan hat a fiatalabb korosztályokra, akik már így szocializálódnak?

blank