„Egy zenész sosem tud elég szigorú lenni önmagához” – Interjú Tálas Áronnal

Alighanem az általános iskolás ballagására kapott dobszerelés volt Tálas Áron jazz-zongorista életének egyik legmeghatározóbb ajándéka. Bár a gimnáziumot még Mezőkövesden kezdte, hamarosan rájött, hogy a zenélés a sorsa, ezért átjelentkezett a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumba. Jelenleg több zenekarban is játszik, de tanít, énekel és komponál is.

kép: László Benedek

Bár ma leginkább a jazz áll közel a szívedhez, gyerekként inkább rockzenét hallgattál és játszottál. Hogyhogy nem rockzenész lettél?

Mert nem jött össze (nevet – a szerk.). 15-16 éves koromban kezdtem el egy együttesben játszani. Akkoriban a Rage Against the Machine-t, Red Hot Chilli Pepperst és Billy Talentet hallgattam, az ő zenéjük állt hozzám közel. Ezután ismertem meg a jazzt, ami ha egyszer megfertőz, nem enged el.

blank
kép: László Benedek

Hatással vannak a most komponált dalaidra a tizenéves korodban hallgatott zenék?

Úgy képzelem, hogy a zenék, amiket eddig hallottam, mind egy nagy tudatalatti kosárba gyűlnek a fejemben. Azok is, amelyeket tanulás miatt hallgattam meg, és azok is, amelyeket pusztán szórakozásból. Egy idő után ez a kettő összemosódik és leülepszik, úgyhogy azt hiszem, igen, valamilyen tudatalatti módon biztosan hatással vannak rám az akkor hallgatott zenék is.

Már a Zeneművészeti Egyetemen töltött éveid alatt körvonalazódott benned, hogy a dobolás helyett inkább a zongora lesz a fő irány?

Azért zongorázom többet, mert úgy tűnik, erre nagyobb volt az igény a zenekarokban. Az egyetem még az útkeresés időszaka volt. Az egyik legfontosabb momentum ebből az időből, hogy elhívott a zenekari tanárom, Borbély Mihály a saját zenekarába, ahol most is játszom, emellett olyan felkérések jöttek, melyekre most is alapozhatok. Akkor is és most is eltérő dolgok érdekeltek. Két zenekarom van: a Tálas Áron Trió, (Barcza Horváth József – bőgő, Gyárfás Attila – dob – a szerk.), melyben zongorázok, és a zenéket szerzem. A formátummal már két lemezünk is megjelent. A másik a Flight Modus (Fenyvesi Márton – gitár, Fonay Tibor – basszugitár – a szerk.), melyben dobolok, és modern groove-alapú zenét játszunk. Azzal, hogy több hangszeren játszom és tanulok, nem egy cirkuszi mutatványt akarok bemutatni, csak minél több szerepet szeretnék megismerni a zenei világban, hiszen ez nagy hasznomra válik a komponáláskor.

blank
kép: László Benedek

Mindezek mellett tanítsz is, a Bartók Béla Konzervatórium Jazz tanszékén. Szigorú tanár vagy?

Nem mondanám. Szerencsére kisgyerekeket nem tanítok, a diákjaim minimum 14-15 évesek. Náluk általában már van motiváltság, nem kell győzködnöm őket, hogy tanuljanak, bár azért van ellenpélda is. Számomra az a legnehezebb feladat, hogy ráhangoljam őket régebbi, (pl. 1930-40-es évekbeli), de megkerülhetetlen zenék hallgatására. Azt sajnos nem kérhetem tőlük, hogy szeressék is ezeket, de ha legalább megismernek néhányat, már az is valami.

Te milyen diák voltál?

Sosem tartottam magam tehetségesnek, sok időbe telt, amíg valamit úgy meg tudtam csinálni, ahogy akartam. Viszont legtöbbször, ha valamit a fejembe vettem, addig próbálkoztam, míg nem sikerült. Gyakran feszegettem a saját határaimat.

Most is ezt csinálod, amikor zenét komponálsz?

Végső soron igen. A jazz egy nyitott műfaj, fontos, hogy merjünk olyan dolgokat is csinálni a hangszerünkkel, amiről még nem tudjuk előre, hogyan fognak szólni. Muszáj kilépni a komfortzónából, hogy új utakat keressünk. Van, hogy úgy ülök le, hogy semmi ötletem sincs, csak improvizálok. Olyan viszont még nem nagyon volt, hogy semmi értékelhető ne szülessen, legalább egy akkord, vagy dallamfoszlány.

blank
kép: László Benedek

Kinek a véleményére adsz a legjobban?

Néha átküldöm a szerzeményeimet egy-egy barátomnak, de ez nem jellemző, szeretem készre írni a darabjaimat. De a végeredmény már természetesen közös munka eredménye, hiszen a többiek is hozzáteszik egyéni hangjukat, ötleteiket a zenekari hangzás kialakításához.

Mit szeretnél, milyen élményekkel távozzanak a nézőitek egy koncert után?

Szeretném, ha észrevennék, hogy amit csinálunk egy élő dolog, akkor és ott születik meg. Nemcsak a saját játékunkra figyelünk, hanem a trió másik két tagjára is, oda-vissza felelünk a másik által feldobott labdákra. Ahhoz, hogy ezt a hallgatók is észrevegyék, kell egy kis nyitottság. Azt azonban nem szeretném megmondani, hogy milyen érzéseket váltson ki belőlük az előadás, senkire nem akarok ráerőltetni semmit, mindenkiből különböző érzéseket csalogat elő a zene.

Mire vagy eddigi pályafutásod alatt a legbüszkébb?

Van egy-két jó szám, amit írtam. Azt hiszem, ez a legfontosabb, mivel sokkal több jó zenész van, mint jó zeneszerző.

Ebből úgy tűnik nekem, ha tanárként nem is vagy szigorú, önmagadhoz mégis az vagy.

Egy zenész sosem tud elég szigorú lenni önmagához. De nem akkor vagyok szigorú, amikor azt mondom, hogy amit csinálok, az rossz. Ez hazugság. Ha tényleg úgy gondolnám, hogy rossz, amit csinálok, nem lenne érdemes folytatnom a zenélést. Minden zeneszerzőnél van egy őszinte pillanat, amikor azt érzi, amit valami nagyon jót csinált. A szigorúság ott mutatkozik meg, hogy mennyire veszi komolyan a hibáit és próbálja meg korrigálni őket.

blank
kép: László Benedek

Vagyis a szigorúság a siker titka?

Egy zenész akkor tud egészségesen fejlődni, ha mindenféle külső tényezőtől függetlenül arra koncentrál, hogy benne lehessen abban a stílusban, zenében, amiben tevékenykedni próbál. Sosem változtatnék a zenémen különböző marketingszempontok szerint. Ha az adott műfajodon belül nagyon jó vagy, a zene úgyis megtalálja a közönségét.