„Minden érzelmet ki lehet fejezni a mozdulatokkal” – Interjú Pirók Zsófia flamencotáncművésszel

Kis túlzással kijelenthetjük, hogy Pirók Zsófia sorsa, vagyis hogy táncos váljon belőle, elkerülhetetlen volt. Édesanyja, Lippai Andrea szintén táncművész, akinek életútja a klasszikus balettől a flamencóig vezetett. Zsófia nemcsak szabadúszó táncművész, de tánctanár is, akinek egyből felcsillan a szeme, ha a flamencóról beszélhet.

Kép: László Benedek

Ha nem rólad lenne szó, az lenne az első kérdésem, hogyan váltál táncossá, a te esetedben viszont inkább az a helyénvaló kérdés, hogy egyáltalán volt-e arra esélyed, hogy ne táncos legyél?

A szüleim szándékosan nem tereltek ebbe az irányba, de biztos vagyok benne, hogy a példa a legerősebb hatás egy ember életében, én pedig édesanyám minden óráján, előadásán, próbáján jelen voltam. Otthon is flamenco zene szólt, hallgattam, ahogy anyu a pincében gyakorolja a különleges ritmusokat. Amikor felvettek a Magyar Táncművészeti Egyetemre, apukám megijedt és nem engedte, hogy oda járjak. Azt mondta, a mai világban legalább két felsőfokú nyelvvizsgára van szükség, ha érvényesülni szeretnék. Ha ezeket megszerezném, akkor adná rá áldását, hogy a táncművészeti pályát válasszam.

Mivel végül táncművész lettél, gondolom, megvan a két nyelvvizsgád.

Mikor 16 éves voltam, Budapesten tartott intenzív kurzust Carmen Segura, Sevillából. Ő figyelt fel rám, és kérdezte anyától gondolkodtam-e azon, hogy komolyabban is foglalkozzak a flamencóval. Tőle tudtuk meg, hogy Spanyolországban a táncművészeti képzésben külön flamenco szakirány is létezik. Az angol kéttannyelvű gimnázium, ahova akkor jártam, utolsó két évét magántanulóként, egy év alatt végeztem el, hogy mihamarabb kimehessek Sevillába, hogy ott megpróbáljam a felvételit. Szerencsére felvettek, méghozzá mindjárt a 6 éves képzés harmadik évfolyamába. Ezek után mondtam apunak, hogy az angol nyelvvizsgám már megvan, és kint élve a spanyol nyelvet is olyannyira meg fogom tanulni, ami lényegében már felér egy nyelvvizsgával… így szegénynek már nem lehetett több kifogása.

Kép: László Benedek

Milyen emlékeid maradtak meg a Spanyolországban töltött éveidről?

Nagyon gyorsan befogadtak, inkább én nyíltam meg nehezebben, mivel kezdetben még nem beszéltem annyira jól a nyelvet. Dél-Spanyolországban, Andalúziában voltam, ahol mindenki nagyon közvetlen, barátságos. Ott könnyedén szóba elegyednek az emberek egymással az utcán. Ha felszállsz egy buszra, és hallgatod a beszélgetéseket, az összes utas életéről rengeteg információt összegyűjthetsz, azt is megtudhatod, kinél mi lesz aznap az ebéd. De a legmeghatározóbb élmény nyilván az, hogy ott az ember megtapasztalhatja, hogy a flamenco valóban egy életérzés, nemcsak egy tánc, hanem életforma.

Gyerekkorodban többféle táncba is belekóstoltál. Miért éppen a flamenco fogott meg?

A flamenco egy rendkívül összetett tánc, tánctechnikailag és érzelemvilágát tekintve is, gyakorlatilag minden érzést ki lehet fejezni a mozdulatokkal. Közben ott van benne az improvizáció lehetősége, ami szintén nagyon izgalmas. Esszenciája az élőzene, ahol a táncos a lábkopogással egyszerre lehet zenész, táncos és karmester is, aki irányítja a zenét.

Kép: László Benedek

Mennyire népszerű nemzetközi és magyar szinten a flamenco?

A flamenco, hasonlóan, mint a jazz, egy szubkultúrából nőtte ki magát, de mára már nemzetközi szinten hódít. Ezt a folyamatot segíti, hogy a flamenco nagyon könnyen fuzionálható más műfajokkal, például a jazzel is. Persze itt is, ahogy a többi mozgásforma esetében, igaz az állítás, hogy minél hamarabb kezdjük el művelni, annál jobb, de természetesen azok a felnőttek is elkezdhetnek táncolni, akiknek nincs táncos múltjuk. Mindenkinek a saját életéhez, igazítva kell célokat kitűznie.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó flamencotáncossá váljon?

Önfegyelem, elkötelezettség, szenvedély és spontaneitás. Jó ritmusérzék, és imádat a műfaj iránt. Magyarországon tevékenykedve  nekem is nehezebb megtalálni az állandó inspirációt. Ezért igyekszem eljutni a legnagyobb flamenco fesztiválra, a kétévente megrendezett sevillai flamenco biennáléra, ahol a szakma krémje mutatja be előadásait egy hónapon keresztül, és rengeteg továbbképzési lehetőség is van. Azt szoktam mondani, nekem ott van az inputom, itthon meg az outputom.

Szinte a születésed óta az életed főszereplője a tánc. Nem félsz, hogy egyszer megunod?

Mivel jelenleg andragógiát tanulok, el tudom képzelni, hogy bár megmaradok a tánc világánál, egy másik szegmenségben találom magam később, akár tánctanárként, akár táncesemények szervezőjeként. Az biztos, hogy nagyon kell szeretni azt a műfajt, amit választasz. Egy-egy mozdulatot rengetegszer kell megismételni, amíg teljesen a sajátoddá válik, és már ösztönösen, gondolkodás nélkül jön belőled.  Ez kell ugyanis ahhoz, hogy lenyűgözhess másokat a táncoddal. Az idáig vezető út rengeteg gyakorláson és alázaton keresztül vezet, de azt hiszem, távol vagyok attól, hogy ezt bármikor is megunjam.