Húsbavágó társadalmi kérdések és megkérdőjelezett identitások – LUX Filmnapok

November 7-9. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt, döntős filmeket az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája szervezésében. A versenyben lévő, változatos műfajú műveket a díj hagyományaihoz híven összeköti az európai identitás sokrétű kérdésköre és az aktuális, mindannyiunkat érintő társadalmi jelenségek érzékeny ábrázolása.

A LUX FILMNAPOK idei nyitófilmje Wolfgang Fischer német-osztrák koprodukcióban készült filmdrámája, a Styx lesz november 7-én 19:00 órakor. Az alkotás egy rendkívül időszerű témához közelít eredeti szemszögből: a nyaralását magányos vitorlázással töltő német orvosnő Gibraltár közelében, a nyílt tengeren egy rozoga lélekvesztő mellett ébred, amelyen közel száz menekült várja megmentőit – vagy a biztos halált. A nő lelkiismereti tusáját elbeszélő film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol három díjat is nyert, köztük az Ökumenikus Zsűri Díját. A film november végén kerül a mozikba.

November 8-án 19:00 órakor Mila Turajlić szerb-francia-katari koprodukcióban készült, A másik oldal (The Other Side of Everything) című dokumentumfilmjét vetítik. A díjakkal elhalmozott, személyes hangvételű filmben a rendezőnő saját családja történetén keresztül meséli el a volt Jugoszlávia és Szerbia közelmúltjának történelmét, szembesítve a nézőt az egyéni életút és a történelmi felelősség összefüggéseivel. A család krónikája egyúttal egy aktivista személyes portréjává is válik, a rendező édesanyja ugyanis ismert egyetemi professzor és ellenzéki szereplő.

November 9-én 19:00 órakor Benedikt Erlingsson Izlandi amazon (Woman at War) című filmjével zárul az idei LUX FILMNAPOK. Az izlandi-francia-ukrán koprodukcióban készült, eredeti formai megoldásokkal dolgozó, fanyar humorú komédia Cannes-ban debütált. Főhőse egy ötvenes éveiben járó kórusvezető nő, aki rettenthetetlen elszántsággal szabotálja a helyi alumíniumgyár környezetkárosító működését, hogy megóvja az érintetlen izlandi tájat. Amikor egy nap híreket kap az örökbefogadási hivataltól, választania kell egyéni boldogsága és közjónak vélt céljai között.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével.