Egyetemi szakdolgozatból indult az új, tudatosságra ösztönző magyar applikáció

Molnár Nini és Angyal Ivett egy influencer gardróbvásár keretein belül mutatta be új alkalmazásuk koncepcióját. A LiveRobe célja, hogy a second hand népszerűsítésével és kis butikok támogatásával vegye fel a harcot a fast fashion környezetünkre és tehetséges feltörekvő dizájnerekre, kisebb divatipari vállalkozókra gyakorolt negatív hatásaival szemben. Az egyetemi szakdolgozatban megálmodott közösségi média alapú piactér a Hiventures inkubációs programjának köszönhetően már idén decemberben ingyenesen elérhető lesz.

A fast fashion világa lassan kezelhetetlenül felgyorsul, és míg régen csupán évszakonként dobtak piacra új kollekciókat, ma már folyamatosan cserélik az üzletek a készleteiket, a fogyasztók pedig nem győzik cserélni ruhatárukat. Az el nem adott ruhák és kiegészítők sorsa pedig semmivel sem szebb, mint a kétszer hordott, aztán kidobott, egyébként még tökéletes állapotban lévő ruháké – széttépkedik, elégetik vagy éppen elássák őket.

„A fast fashion miatt rengeteg nem hordott ruha halmozódik fel, amiket kidobásra ítélnek. Mindketten imádjuk a divatot, de nagyon fontos számunkra a környezet védelme is”

– mondta a divatszakmában saját táskamárkájáról ismert Molnár Nini.

„Éppen ezért szeretnénk a magunk módján mi is hozzájárulni egy jobb és fenntarthatóbb világhoz. Hiszünk abban, hogy élvezhetjük a modern társadalom előnyeit, anélkül is, hogy tovább pusztítanánk a bolygónkat”

– tette hozzá Angyal Ivett, az alkalmazás ötletgazdája.

A LiveRobe egy divat fókuszú közösségi média alapú e-commerce piactér lesz tudatos vásárlóknak és feltörekvő dizájnereknek. Egy olyan közösségi gardróbszoba, ahol mindenkinek jut egy „mini webshop”, ahol könnyen túladhat a már megunt vagy végül sosem hordott ruháin, miközben kedvére válogathat a kedvenc influencerei ruhái között, amik korábban még inspirációként szolgálták az Instagramon. A rendszer a fast fashion termékek cseréje mellett a kisebb márkákat is támogatja, hiszen a személyre szabott felületen ők is egyszerűen elérhetik a célközönségüket és generálhatnak egyre nagyobb ismertséget.

blank

A platformot úgy kell elképzelni, mintha egyszerre görgetnénk az Instagramot, a Pinterestet és az Ebay-t” – mondta Angyal Ivett. – „A LiveRobe egy kiépített ruhaprofil segítségével szabja személyre a felületet, így csak olyan ajánlatokat kap majd a felhasználó, ami méretben és stílusban is valóban passzol hozzá.”

Az alkalmazás ötlete 2014-ben fogalmazódott meg Angyal Ivett fejében, amikor az ajánló algoritmusok működése és a fogyasztói magatartás kapcsolatát vizsgálva írta egyetemi szakdolgozatát a személyre szabásról. A koncepció alapjai és a LiveRobe név is ebben a dolgozatban született meg, 2018 decemberében pedig Molnár Ninivel és a Hiventures Inkubátor programjával karöltve valósul meg.