A város legjobb éttermei, nem csak üzleti ebédre

Bizonyos napokon az ebédszünet maga a nap fénypontja, amikor alkalmunk van picit megfeledkezni az előttünk álló kötelezettségekről. Természetesen nem bízzuk a véletlenre, hol költenénk el egy-két laktató fogást. Azon túl, hogy megfelelő minőségű, elfogadható árú, és ízletes étellel oltanánk éhségünket, a kellemes környezet sem mellékes szempont. Ebben próbálunk most segíteni kedvenc, különböző árkategóriájú éttermeinkről szóló válogatásunkkal.

peppers! Mediterranean Grill

1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

A nyugodtan hullámzó Duna partján, a Budai Várra néző kilátás mellett igazán különleges körülmények között élvezheted a peppers! Mediterrán Grill finomságait. A Budapest Marriott Hotel földszintjén fellelhető étterem lenyűgöző panorámáján kívül megfizethető ételeivel is levesz majd a lábadról: kétfogásos ebédet 3.300 forintért, míg három fogást 4.200 forintért kérhetsz, hétköznaponként déltől délután 3 óráig. A gourmet teraszon elfogyasztott, frissítő limonádé tökéletes kiegészítője egy-egy ízletes harapnivalónak, csak bírj választani az étlap négy csábító előétele, négy főétele és három desszertje közül. Ne maradj le az étterem vasárnapi brunch-ajánlatáról sem, hiszen ínycsiklandozó magyar és mediterrán ételek kerülnek az asztalra, fejenként 10.500 forintért.

blank

Costes Downtown

1051 Budapest, Vigyázó Ferenc utca 5.

A bisztró stílusú Costes Downtown valódi gyöngyszem a budapesti éttermek között, nem mellesleg a Costes (az első Michelin-csillagos étterem Magyarországon) kistestvére. 2015 júniusában nyitott meg, és alig egy évvel később, már 2016 márciusában elnyerte a Michelin megtisztelő elismerését. Az étterem könnyed hangulatához nagyban hozzájárul a természet inspirálta dekoráció, ami a bútorokat és a teljes belső designt is meghatározza. Az elegáns Prestige Hotelben megtalálható étterem egyszerűen megközelíthető, és bármelyik napon betérhetsz akár egy különleges reggelire, ebédre, vagy vacsorára vágysz, reggel 6.30-tól egészen éjfélig. A Miguel Vieira séf vezette Costes Downtown ételeit akár a nyitott látványkonyha közvetlen közelében is elfogyaszthatod, miközben a konyhában folyó, művészi szintre fejlesztett munka lépéseit követheted nyomon.

blank

Nobu Budapest

1051 Budapest, Erzsébet tér 7-8.

A japán gasztronómia rajongói Közép-Európában elsőként Budapesten kóstolhatják meg Nobuyuki Matsuhisa mesterszakács világhírű specialitásait. Az összesen 80 fő befogadására alkalmas étteremhez egy sushi bár és egy maximum 20 fős különterem tartozik. Az 56 ülőhelyes bár különleges és egyedülálló „Nobu koktélokkal” és bármenüvel várja a vendégeket. A Nobu Budapest remek választás, ha könnyű és gyors ebédre vágysz; hétfőtől péntekig, déltől 15.30-ig csaphatsz le a sushi business lunch napi ajánlataira, amelyek a miso leves mellett a sushi séf különleges napi összeállítását, valamint egy gombóc fagylaltot is tartalmaznak.

blank

Trófea Grill

1061 Budapest, Király utca 30-32.

1027 Budapest, Margit körút 2.

1132 Budapest, Visegrádi utca 50/a.

Az egyik legjobb érzés, amikor úgy válogathatunk a legfinomabb falatok és a legjobb italok közül, hogy közben nem kell az árakat figyelnünk. Ezt garantálja a 3 belvárosi Trófea Grill Étterem, ahol a rögzített áras étkezések során folyamatosan újratöltött büfépultokról, nemes alapanyagokból készült fogások közül úgy szemezgethetünk, hogy közben az üdítők, illetve sör, bor, pezsgő választékból is korlátlanul fogyaszthatunk. A svédasztalos ebédek és vacsorák specialistájaként gondoskodnak arról, hogy elegáns környezetben, profi kiszolgálás mellett csak a finom falatokra és a beszélgetésre koncentrálhassunk. Mindemellett a libamájtól, a bélszínen és királyrákon át a frissen sütött grill fogásokig mindenki megtalálja a számára kedves falatokat.

blank

Wan Hao

1107 Budapest, Jegenye utca 30.

A budapesti kínai-negyedben található Wan Hao étterem kulináris utazásra invitál, ráadásul nemcsak finom, hanem egészséges kínai és kantoni finomságokkal várja vendégeit. A Wan Hao-ban gyors és finom ebéd-ajánlatok állnak rendelkezésedre, köztük van az elmaradhatatlan dim sum, a kantoni pirított tészta marhahússal, és a donburi (rizstál választott feltéttel) is, csak hogy néhány ikonikus tételt említsünk az étlapról. Melegebb napokra a tésztasalátát ajánlják, amit tépett csirkehússal és babcsírával tálalnak. Kóstolj bele egy másik kultúrába, próbáld ki az általuk kínált saslikot, amelyre köménnyel fűszerezett, apróra vágott hús és különböző zöldségek kerülnek feltűzésre! A Funzine olvasójaként egész évben 10% engedményt kapsz az ételfogyasztásra.

blank

Menza

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 2.

Részben kávézó, részben étterem: a Menza minden szempontból remek választás, ahol fantasztikus italokat és ételeket kóstolhatsz meg. Az Andrássy utcai hely az 1960-as évek szofisztikált ám eklektikus világába kalauzol tágas helységeivel és különleges bútoraival, változatossága pedig az étlapon is megmutatkozik: kávék, sörök, magyaros és gourmet-fogások közül is válogathatsz. A kétfogásos napi ebédmenü ára csupán 1.390 forint, ami amellett, hogy pénztárcabarát, rendkívül ízletes is. Az á la carte étlapon olyan nemzetközi ínyencségek kaptak helyet, mint a hideg uborkaleves joghurttal, a spenóttal és ricottával töltött lazac, valamint a kukoricapuding fahéjas-rumos szilvával.

blank

Arany Kaviár Restaurant

1015 Budapest, Ostrom utca 19.

A Széll Kálmán téri étteremben a magyaros halételeké a főszerep, ám az orosz gasztronómiával is megismerkedhetnek a betérő vendégek, akik akár kaviárt is fogyaszthatnak, amelyet az étterem saját halfarmjáról gyűjtenek be. Az 1990-ben alapított étterem az orosz cári időszak légkörét igyekszik megteremteni, és bűbájos kertjének köszönhetően tökéletes helyszíne lehet akár egy romantikus randevúnak is. Laktató fogásokat sorakoztatnak fel hívogató ebéd-menüjükön, amit keddtől csütörtökig lehet náluk elérni. Válassz három fogást (grillezett bélszín carpaccio paradicsommal, hideg kaporleves, pácolt hering és kecskesajt, és sok más, ínycsiklandó finomság közül) mindössze 5.900 forintért.

blank