A megkülönböztetésre hívja fel a figyelmet az Irie Maffia

Egy egészen egyedi koncepcióval készül szeptember 13-án idei utolsó Budapest Parkos koncertjére az Irie Maffia. A zenekar és közönsége híres az elfogadásról és sztereotípiák megcáfolásáról – ezúttal pedig mind látványban, mind a műsor összetételében arra hívja fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem az számít, kinek milyen a bőrszíne. Ebben pedig különböző nemzetiségű közreműködők lesznek segítségükre.

A Black or White fantázianévre hallgató különleges koncerten a zenekar megjelenésében is ráerősít a koncepcióra, hiszen az egész színpadkép és ők maguk is feketébe és fehérbe borulnak, sőt! Arra buzdítják közönségüket, amennyiben szeretnének csatlakozni egy jó ügyhöz, úgy ezen az estén ők is ebből a két színből válogassák össze outfitjüket.

A megjelenésen kívül különböző különleges, más-más nemzetiségű vendégművészek emelik az este színvonalát. Az Irie Maffia a lehető legszélesebb skáláról választotta ki ezúttal közreműködőit, így lesz például brazil táncos, magyar néptáncos, de roma breakes is. De színpadra lép a Senával már korábban is kooperáló ghánai énekes, Worlasi és a hazai hip-hop fenegyereke, Siska Finuccsi is.

Szeptember 13-án a Budapest Parkban tehát egy igazán fontos problémára hívja fel a figyelmet az Irie Maffia!