10 film, amit meg kell nézned a nyáron

Moziba járni jó dolog, főleg nyáron, amikor bemenekülhetünk a hűs moziterembe a kánikula elől. A filmcégek is tisztában vannak ezzel a szokásunkkal, úgyhogy több régóta várt film premierjét is nyárra időzítették. Összegyűjtöttük azt a 10 filmet, amit mi biztosan megnézünk az elkövetkezendő két és fél hónapban. 

Örökség – Premier: június 7.

Már két hete játsszák az idei év legfélelmetesebb horrorjának beharangozott filmet, amit mi már láttunk is. Annyira talán nem volt félelmetes, mint amennyire elvártuk tőle, de attól még mindenképpen érdemes megnézni. A történetben a Graham család legidősebb női tagja meghal, a lánya pedig furcsa, nyomasztó dolgokra bukkan édesanyja múltjából. A filmből kiderül, hogy van az az örökség, amiről inkább lemondanál.

Túl szexi lány – Premier: június 14.

Bizony, szükségünk van egy ilyen limonádé filmre is, Amy Schumer főszereplésével. Az általa megformált személy Renee, aki egy szerencsétlen baleset során beveri a fejét, és abban a tudatban tér magához, hogy egy csodák csodájára bombanő vált belőle. Kár, hogy a többiek nem ilyennek látják.

Három tánc – Premier: június 21.

A dokumentumfilm három különböző korú balett-táncos, Ulrich Marcell, Mezei Ábel és Kóbor Demeter életét követte végig, két éven keresztül. A filmből kiderül, mekkora önfegyelem és elszántság áll a kecses mozdulatok mögött, miközben a három fiú történetét is megismerhetjük, természetesen a baletten keresztül.

Ocean’s 8 – Az évszázad átverése – Premier: június 21.

Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala – amelyet történetesen egy hűtlen expasija (Damian Lewis) szervez. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van a tökéletes csapatra, így aztán nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat.

Nem vagyok sorozatgyilkos – Premier: június 28.

John  gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: természetfeletti képességekkel bír.

Felhőkarcoló – Premier: július 12.

Will Sawyer, aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek… a tűzvonal fölött.

Escobar – Premier: július 26.

1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is.

A Hangya és a Darázs – Premier: július 26.

A Marvel Studios új filmjében az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményeit követően Scott Lang kénytelen viselni döntései következményeit szuperhősként és apaként egyaránt. Próbál egyensúlyozni a magánéletében és a Hangyaként reá nehezedő felelősséggel, ám mikor Hope van Dyne és Dr. Hank Pym felkeresi, újabb küldetésre indul. A Darázs személyében társat is kap, így csapatban derítenek fel súlyos titkokat a múltból.

A kém, aki dobott engem – Premier: augusztus 16.

Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak.A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök (Sam Heughan) is a horgukra akad.

Slender Man – Az ismeretlen rém – Premier: augusztus 23.

Eltűnt egy gyerek? Kétségbeesett szülők fésülik át az erdőt? Kiskorúak követnek el megmagyarázhatatlan gyilkosságokat? A felelős mindig ugyanaz: egy több mint két méter magas, nevetségesen hosszú karú és lábú, feketébe öltözött alak, akiknek nincs arca, de mindenütt felbukkan, ahol gyerekek vannak. És azok általában engedelmeskednek neki. Számára álom és ébrenlét között nincs határ, mindenhova eljut, de türelmes. Nem sürget, kivár. És azután lecsap.