Szürreális és sötét tündérmese a filmvásznon – jön a Szörnyek és szerelmek Salma Hayek főszereplésével

Habár a cannes-i filmfesztiválon már 2015 májusában megismerhette a közönség, a Pannonia Entertainment végre elhozta a magyar mozikba is a Szörnyek és szerelmek (Il racconto dei racconti / Tale of Tales) című olasz-francia-angol fantasy filmet, John C. Reilly, Salma Hayek, Vincent Cassel szereplésével.

Május 31-től látható A hazai mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal. Budapesten a Toldi Mozi, a Művész Mozi, az Art+ Cinema és a Pólus Mozi tűzi műsorára, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden, Szolnokon, Miskolcon, Cegléden, Jászberényben és Szentendrén is látható lesz.

Matteo Garrone sajátos hangulatú fantasy-horrorjában, amelyben a tündérmesék legsötétebb oldalát ismerhetjük meg olyan látványvilággal és szereplőgárdával, amit bármelyik hollywoodi produkció is megirigyelhetne. A szürreális fantáziabirodalomban játszódó, bizarr karakterekkel és drámai fordulatokkal teli cselekmény a 17. századi történetíró, Giambattista Basile Pentameron című „mesekönyvének” három történetét szövi egybe, amelyeket között az emberi gyarlóság és a bűnös szenvedélyek adják a kapcsolódási pontot.

Rövid leírás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szomszédos királyság… Longtrellis Királynője (Salma Hayek) mindennél jobban vágyik egy gyermekre, semmilyen áldozattól nem riad vissza ennek érdekében – amikor pedig mágusok tanácsát követve, sötét körülmények között kap egyet, teljesen kisajátítja. Mindeközben Highhills nem túl éles elméjű királya (Toby Jones) kizárólag azzal van elfoglalva, hogy házi kedvencként egy méteresre hívott bolhát nevelget, s megfeledkezik felnőtt lánya boldogságáról, akit egy balul elsült lovagi torna keretében egy erőszakos ogréhoz ad feleségül. Végül Strongcliff királyság élveteg és nőcsábász ura (Vincent Cassel) csodás énekhangja alapján beleszeret egy öregasszonyba – a nő pedig egyre szörnyűbb játszmákba megy bele, hogy fenntartsa a fiatalság és kívánatosság látszatát.

Alkotók

Rendező: Matteo Garrone
Főszereplők: John C. Reilly, Salma Hayek, Vincent Cassel, Toby Jones, Shirley Henderson
Forgatókönyvíró: Giambattista Basile nyomán Matteo Garrone, Edoardo Albinati, Ugo Chiti, Massimo Gaudioso
Zeneszerző: Alexandre Desplat
Operatőr: Peter Suschitzky
Vágó: Marco Spoletini
Producer: Matteo Garrone, Anne Labadie, Jean Labadie, Jeremy Thomas

Bemutató: 2018. május 31.
Forgalmazza a Pannonia Entertainment
Korhatár: 16 éven felülieknek