Nagy-Szín-Pad!: ByeAlex és a Slepp vs. Belau ma este az Akváriumban!

Péntekre is remek koncerteket ajánlunk, hiszen folytatódik a versengés a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató legjobbnak járó díjáért. Ismét két versenyzőt mutatunk be nektek: íme, őket láthatjátok este az Akváriumban!

Belau – Május 4.

A Belau szintén a hazai zenei élet vérfrissítését szolgálja, hiszen a csapat alig 3 éve alakult meg. Debütáló daluk, az Island of Promise – az Aranyélet c. HBO sorozatban hallhattad – már címében is megfogalmazza azt, amit a banda közvetíteni szeretne zenéjén keresztül: a hétköznapi nyüzsgést magunk mögött hagyva koncentráljunk a pillanatok megélésére. A dalhoz készült videó elismerésben részesült az első magyar Klipszemlén, a Belau 2016-ban megjelent Odyssey c. albuma pedig Fonogram-díjat nyert. A sikeres fiatal csapat egyik dalát még a BBC Radio 1 is játszotta.

ByeAlex és a Slepp – Május 4.

A zeneiparban sokak által különcnek tartott ByeAlex nevét már a zenekar megalakulása előtt megismerte az ország, a Slepp viszont csak 2015 nyarán csatlakozott az énekeshez. Hamarosan megszületett az első közös dal Még mindig címmel, és a rádiók azóta is előszeretettel játsszák. Következett a Lofti Begivel közös Bagabo c. szerzemény, a Pixával megírt Részeg, valamint a legújabb csemege – a címe: Menned kéne – amiben a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki is közreműködik. A zenekar dalait folyamatos változás, újítás és fejlődés jellemzi, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy megfeledkeztek a korábbi ByeAlex dalokról, sőt, előszeretettel játsszák azokat.

Ne hagyd ki!

Ahogyan a versenyről szóló korábbi cikkünkben is megírtuk, a napijegyek ára CSAK 1000 Ft, és a kapott karszalagok a döntő napjára is érvényesek, így nem 2, nem 3, hanem 5 teljes értékű koncerten tudtok részt venni! A Petőfi TV élő közvetítésének hála pedig akkor sem maradtok le, ha éppen nem tudtok a helyszínen szurkolni kedvenc zenekarotoknak. Indítsátok a hétvégét az Akvárium Klubban!