Egy régóta érlelődő, teljeskörű sajtóbejárás keretén belül tegnap koradélután végre lehetőségünk nyílt benézni a Clark Ádám téri csúcsszálloda sötétbarna homlokzata mögé. Hotelbeszámoló következik.
Pár évvel ezelőtt, a főváros legjobb tereit bemutató sorozatunk Clark Ádám térre fókuszáló fejezetében már részletesen szóltunk a Lánchíd építésvezetőjéről 1912-ben elnevezett tér történetéről, úgyhogy az ismertető-ismétléstől most inkább eltekintenénk.
Legyen elég annyi, hogy a Hotel Clarknak helyet adó, a világörökség részét képező, simán a főváros legmozgalmasabbjai közé tartozó tér már bő másfél évszázada fontos szerepet tölt be az ország történelmi-gazdasági életében, hiszen közvetlenül az itt felhúzott Lánchíd indította útjára Magyarország modernizációját, innen számoljuk a Budapestről kiinduló egyszámjegyű főutak kilométereit, később pedig itt jött létre a főváros első, egységes neoreneszánsz stílusú tere is, amiben hatalmas szerepet játszott a téren egykoron két épületet is jegyző legendás építész, Ybl Miklós.
A Budai Takarékpénztár számára tervezett, faragott terméskőből emelt épületet 1862-re húzták fel, míg a Lánchíd Palota 1870-re épült meg. Utóbbi még mindig áll, a tér Dunához közelebb eső oldalán, míg előbbi olyan súlyos találatokat kapott a II. világháborúban, hogy 1949-ben jobbnak látták elbontani. A kétemeletes épületnek mindössze néhány darab, korinthoszi díszítésű oszlopa maradt meg. Erre a történelmi sebhelyként tátongó negyedkörcikk-alakú telekre írt ki 2007 végén az új tulajdonos, a Market alá tartozó Unione Clark kft. egy nyílt, nemzetközi tervpályázatot, melynek tárgya így szólt: “a Lánchíd budai oldalának látványát meghatározó szálloda építészeti megfogalmazása”.
A pályázatra 59 terv érkezett be, ezek közül a legmerészebb kétségkívül az ezüstérmes, “Aranyfog” becenévre hallgató pályamű volt, melyet a Stúdió 100 Kft. vezető építész tervezői, Mórocz Balázs és Vannay Miklós egy épületnagyságú camera obscuraként képzeltek el: a szállóvendégek Pest panorámáját csak a falakra kivetített élőkép formájában élvezhették volna.
A budai panoráma szépségét közel 70 éve rontó foghíjtelek betöltése hosszadalmas huzavona során valósulhatott csak meg, és habár eleinte sokan fanyalogtak az egyesek szerint nem eléggé bátor, mások szerint pedig túlságosan is merész épület láttán, az átadást követő bő másfél hónap alatt a mi szemünk nemcsak hozzászokott az új látványhoz, de meg is szerette azt.
Az íves alaprajz, a városképet alapjaiban meghatározó lokáció, a mindösszesen 670 négyzetméteres alapterület, és a történelmi környezet óriási akadály elé állították az ausztrál származású tervezőt, Anthony Gallt, és a kivitelező Market csapatát: a helyszíni adottságokhoz való alkalmazkodás miatt egyrészt vannak bizonyos gazdaságossági, másrészt ízlésbeli korlátok, amiket ha betartani nem lehet, hát meg kell ugrani. Míg előbbit a kis alapterületű, de semmi kívánnivalót nem hagyó szobák (összesen 86 darab, köztük több olyan szoba, melyek egy ötcsillagos hotel luxusigényeit is ki tudják elégíteni), a két parkolószint (ahova liftek viszik le az autókat!), a nyolcadik emeleti, lélegzetelállító kilátást biztosító tetőterasz (panoráma koktélbárral!), valamint a dupla belmagasságú, a ‘30-as évek New York-i szállodáinak hangulatát idéző előcsarnok révén sikerült Galléknak a léc érintése nélkül megugrania, addig utóbbinak a monolitikus tömegképzés, az art decós “Oroszlános” kapu, a dögös kivilágítás, a mélyen ülő ablakok, és az Alagút színéhez illeszkedő földbarna homlokzat tesznek eleget.
Külön dicséret jár a csapatnak a megmaradt Ybl-oszlopok kreatív felhasználásáért: a recepciónak is helyet adó, egyébként a szálloda legvilágosabb terében, az üvegtetővel fedett belső udvaron kapott helyet az oszlopsor, míg az egyik oszlopfő üvegasztalként lett hasznosítva a kandallóval is felszerelt lobbyban.
A négycsillagos superior besorolású szálloda folyosóin sétálva az embernek olyan hangulata van, mintha Platón barlangjának mélyén menetelne: az egyetlen fényforrás a szobák ajtajai előtt, a padlóba vésett szobaszámra irányított szpotlámpa, a derengő homályban sétálva pedig önkéntelenül is valami titkos esemény résztvevőinek érezzük magunkat. A bensőséges atmoszféra azonban rögtön egy megvilágosító erejű, dramatikus térélménnyé transzformálódik át, ahogy benyitunk a Clark Ádám térre (és a körforgalomra, a Lánchídra, na meg a várra) néző valamelyik szobába.
Ha valaha is vágytál arra, hogy fürdés közben a kivilágított Lánchíd fényében gyönyörködhess, akkor örülhetsz, hiszen a Hotel Clark kádjában valóra válthatod az álmodat. Azonban annak sem kell nagyon szomorkodnia, aki csak belsőudvari kilátással rendelkező szobát engedhet meg magának, oda ugyanis egy jópofa molinó került, kristálytiszta vízű Dunával, Parlamenttel, Mátyás-templommal, és egy óriási nagy oroszlánfejjel.
A oroszlán-motívum egyébként az egész épületen keresztül vonul: a Lánchíd legendás kőoroszlánjai által inspirált oroszlánfej a Hotel Clark arculatának (Baska Barbara grafikus érdeme) központi eleme, minden ágy fölött, és a csempéken is helyet kap, de ott van a Szőke Gábor Miklós oroszlánfej-szobra a szálloda előterében, valamint a LEO névre keresztelt rooftop bar is, ahonnan a városnak nem kevesebb, mint száz látványosságát szúrhatjuk ki (feltéve, ha elég árgus szemekkel rendelkezünk).
Az olyan, a vendégek luxusérzetét fokozó kiegészítőkön kívül, mint a konditerem, a szauna, vagy a szálloda által biztosított elektromos kerékpárok, egy kiváló étterem is helyet kapott a földszinten, a Hlatky-Schlichter Hubert (BABEL, KIOSK, Tütü) által felügyelt, Monte Carlóból a magyar fővárosba érkező Beefbar Budapest képében. A szállodai éttermek itthon nem túl népszerűek az étteremjáró vendégek körében, a Riccardo Giraudi által megálmodott koncepció azonban van annyira erős, hogy ne csak a szállóvendégeket vonzza be, hanem teljes értékű étteremként a város egyik csúcshelyévé váljon. Már csak a névből is kitalálható, hogy a középpontban a hús áll (méghozzá steak formában), azonban rengeteg egyéb ételkülönlegesség megtalálható az étlapon, fogas paszternákpürétől kezdve a black angus marhából készült gulyáson át a káposztakrémes sztrapacskáig. A Beefbar kétségelenül legnagyobb dobása (a gyönyörű enteriőr designon túl) a Kobe marha szerepeltetése, amit hamburgerben, pizza feltétként, illetve Emperor’s cut steakként is kirendelhetünk. Az étterem homlokzatát majdhogynem teljes egészében felnyitható ablaküvegek borítják: a 6 méteres nyílászárók nyitott állapotban előtetőként működnek, így pedig akadálytalan kapcsolat létesül a napfényes terasz, és a dió, márvány és réz hármasában tobzódó belső között.
Lehet ezt az épületet szeretni vagy nem szeretni, azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy mind belsőépítészeti (minden elismerésünk Bara Ákosnak), mind az épített és természeti környezetéhez való viszonyában megjelenő empátia, mind pedig intelligens tömegformálás szempontjából egy, a Clark Ádám tér világörökségi értékéhez pozitívan hozzájáruló szállodáról van szó, amelyből csak úgy süt a város, a vendégek, és Ybl Miklós iránt érzett szeretet.
Szerző: Vizy Márton