Azt szeretik, aki nem érdemli meg és az hal meg, akinek nem kellene – Dühöngő ifjúság-kritika

Angliában már több mint 60 éve játszanak egy olyan darabot, ami olyan kérdésekre keresi a választ, melyek még ma is húsba vágóak.  Milyen jövőképet lát maga előtt a fiatalság? Miért és hogyan akar küzdeni? A Dühöngő ifjúság című előadás kritikáját olvassátok.

A Belvárosi Színház az egyik kedvenc színházam. Kellemes helyen, a partinegyed “küszöbén” van,  ráadásul a kedvenc építészeti stílusomban, art decóban épült, így mindig kellemes élmény betérni ide. Repertoárját tekintve igen színes a kínálata, éppen ezért amikor először megláttam a Dühöngő ifjúság plakátját, nem tudtam, mire számítsak. Vígjátékra, drámára, vagy a kettő keverékére?

A történet főszereplője Jimmy (Szabó Kimmel Tamás), aki feleségével, Alisonnal (Szabó Patrícia) és legjobb (egyben egyetlen) barátjával, Cliff-fel (Ötvös András) lakik egy fedél alatt. Jimmy jazz trombitás, de kevés fellépése miatt egy cukorkás standon kénytelen dolgozni.

Hármójuk kapcsolata igazi macska-egér játék, ami általában mindig Jimmy morgolódásával és Alison sírásával zárul.

A házaspár viszonya csak tovább bonyolódik, amikor Alison színésznő barátnője, Helena (Járó Zsuzsa) egy munka miatt a városba érkezik és Alisonéknál száll meg. Helena ki nem állhatja Jimmyt, aki folyton megalázza és semmibe veszi a barátnőjét, ezért arra ösztönzi Alisont, hogy hagyja ott a férjét.

A végletekig feszített helyzet akkor hág a tetőfokára, amikor mindenki megtudja: Alison terhes.

John Osburne színdarabja 1956-ban debütált Londonban,  jelentősebb sikert és népszerűséget hozva az írójának.  A szerző első házasságának élményei alapján írta a történetet. A Dühöngő ifjúság abban az időben játszódik, amikor Osburne hazája, Anglia, az egykor hatalmas birodalom, bár a győztes oldalon lépett ki a második világháborúból, darabjaira hullik. Ezekben az években nemcsak a világhatalmi térképet kellett jelentősen átrajzolni, hanem mindazokat az értékeket és eszméket is, melyekben eddig hinni lehetett.

A háborús sokk után született nemzedék már nem a frontvonal vívja a háborúját, hanem a saját otthonában, a saját lelkével kényszerül háborúzni.

Dühöngnek, hiszen a múlt értékrendje, a világ, melyben szüleik felnőttek, az ő ifjúkorukra már összeomlott, a jövőt pedig még nem látják, nem értik – és félnek, hogy nem is kapnak jelentős benne főszerepet.

A kirekesztettség, meg nem értettség története is a Dühöngő ifjúság, ahol még ugyanannak a generációnak a tagjai sem beszélnek közös nyelvet. A szavak, ahogy a tettek is célt tévesztenek, torzul érkeznek meg a címzetthez, gyakran mély sebeket okozva.

Az eredetileg háromfelvonásos darabot a Belvárosi Színházban szünet nélkül mutatták be, amiatt a néző sokkal nehezebben tudta megemészteni a látottakat és hallottakat, súlyozni a fejében a dráma újabb és újabb fordulatait, csak félig-meddig lehetett érzékelni a dráma legfontosabb kulcsmomentumait.

Ugyancsak negatívum, hogy bár a színészi játékba nem lehet belekötni (leginkább Szabó Kimmel és vicces, ámde maróan keserű karaktere, Jimmy vitte a prímet), a Jimmy és felesége Alison közötti társadalmi különbséget (a nő a felső középosztályból származik, míg Jimmy a munkásosztály sarja) és Jimmy ebből fakadó frusztrációját nem sikerült kidomborítani. Ez azért is fájó, mert a házaspár eltérő családi háttere Jimmy “dühösségének” egyik oka, kettejük kapcsolatának szétforgácsolódásának egyik mozgatórugója.

Az ifjak dühöngése, életükkel való elégedetlenségük ellentmondásos és vulkáni erővel kitörő érzelmek formájában jelennek meg a színpadon. Kár, hogy a színdarab utolsó harmadában felpuhul a feszültség, a várva várt, érzelmeket felkavaró, csattanós zárójelenet pedig elmaradt.

Azt szeretik, aki nem érdemli meg és az hal meg, akinek nem kellene

mondja Jimmy alias Szabó Kimmel Tamás a darabban, jól megfogalmazva az ’50-es (és 2010-es) évek ifjúságának egyik tragédiáját.

A darab elvitathatatlan érdeme, ahogy azt fentebb is írtam, hogy még ma is nagyon aktuális kérdéseket vet fel és ültet el a néző fejében, melyekre a színdarab megírásakor és most is nagyon nehéz válaszolni – nem csoda, hogy a darab szereplői is kudarcot vallanak ezzel a feladattal.

Szerencsére, ami a nézők szórakoztatását illeti, sokkal sikeresebbek voltak és sikerült a nézőket (vagy legalábbis engem) rengeteg elgondolkodtató kérdéssel az útjukra engedni.

A darabot legközelebb március 23-án és április 8-án tűzik műsorra a Belvárosi Színházban.