Két magyar fotós képei is bekerülnek a Fjällräven Outdoor Photographer of the year 2017 kiadványba.
A világ egyik legnagyobb fotópályázatára, a Fjällräven Outdoor Photographer of the year 2017-re 60 országból több mint 18 ezer kép érkezett. A szakértő zsűri ebből a mennyiségből választotta ki azt a 150 képet, melyek mindegyike bekerül majd az idén márciusban megjelenő Outdoor Photographer of the Year, előkelő, 248mm*248mm méretű, körülbelül 200 oldalas kiadványba.
A pályázó 60 ország között volt Magyarország is. Azt nem tudjuk, hogy hány képpel pályáztak összesen a hazai fotósok, de az biztos, hogy több alkotás is bejutott a legjobb 150 közé.
Rácz Péter, a Shamanphoto.com weboldal és közösségi oldal tulajdonosa, több mint 10 éves fotós tapasztalattal a háta mögött küldte el a pályázatra azt a képet, melyen egy pillangót fotózott le egészen közeli látószögben, egy különleges, régebbi típusú optikával.

A csodálatos kép minden szempontból elnyerte a zsűri tetszését és beválogatták a 150 kép közé, így Péter képe is ott lesz az idei kiadványban, a Small World kategóriában.
De nem egyetlen magyarként kerül be a 2017-es fotók történelmébe, hiszen ugyanebben a kategóriában szerepel majd Máté Bence képe is, akit az egyik legismertebb magyar természetfotósként tarthatunk számon. Bence ráadásul nem csak a Small World kategóriába, hanem Wildlife Insight fotók közé is bejutott egy képpel, így a kiadvány 2%-át magyar fotósok képei teszik majd ki. Jól hangzik, mi?

A kiadványt akár meg is tudjuk rendelni, aminek nyertes képeit itt meg is tekinthetjük, melyekről még egy minifilm is készült, melyben a zsűrik elemzik az alkotásokat.