Britney Spears is fellép a Szigeten?

Tegnap jelentették be az első neveket az idei Sziget Fesztivál fellépői közül. A line upon szerepel Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford&Sons is, de a fesztivál legnagyobb ütőkártyáját még nem jelentették be. A találgatások persze már régóta elkezdődtek az interneten, ezért mi is letettük a voksunkat, méghozzá Britney Spearsre. El is áruljuk, miért gondoljuk úgy (teljesen szubjektívan),  hogy ő lesz az idei Sziget legnagyobb durranása. 

Az énekesnő négy év és 250 fellépés után tavaly december 31-én lépett fel utoljára a Planet Hollywood Resort & Casinóban, Las Vegasban. Britney az utóbbi években kissé ellustult, legutolsó két albumát nem vitte világ körüli turnéra, a Britney Jean és Glory című CD-i dalait is csak a fényűző Planet Hollywoodban adta elő (ahova anno Celine Dion és Cher is beköltözött, hogy népszerűsítsék zenéjüket). Idén viszont Britney végre turnékörútba kezd, melynek állomásai között európai helyszínek is vannak. 

A honlapjáról már kiderült, hogy augusztus 10-én például Norvégiában, 11-én pedig Svédországban láthatja a közönség. Az augusztus 8-a és 15-e között megrendezett Sziget Fesztivál ideje alatt két szabad estéje is lesz: 9-én és 12-én.

Nem csak mi élünk a gyanúperrel, hogy a popdíva fellép nálunk: a német Ring Rocker honlap már tényként közli, hogy fellépőként ő is a Szigetre látogat.

Ha igazak a feltételezések, Britney Spears már harmadjára járna nálunk: 2004-ben a The Onyx Hotel, 2011-ben pedig a Femme Fatale turnéját hozta el Budapestre.

Mindeközben az Ed Sheeran-rajongók is aktivizálták magukat, és létrehoztak egy Facebook-eseményt, melyben azt követelik a Sziget szervezőitől, hogy a brit énekest is hívják el hozzánk.