Megnéztük, hogy néz ki a Párisi Udvar az állványok mögött

Az évek óta üresen álló Párisi Udvart már hónapok óta állványok borítják, de már nem sokáig. A százéves épület ősszel Párisi Udvar Hotel néven nyitja ki ismét a kapuit. A szálloda első mintaszobája már el is készült, mi pedig elsők között néztük meg, hogy néz ki.

A Hyatt Hotels tagjaként működő Párisi Udvar egy ötcsillagos hotel lesz, melynek célja, hogy Budapest legjobb három hotelje között emlegessék.

A Párisi Udvart több mint száz éve, 1909-ben kezdték el építeni Pollack Mihály tervei alapján. Falai között volt már bank és utazási iroda is, legtöbbünknek viszont leginkább a 2015-ben bezárt Jégbüfé jut az eszébe az épületről, mely 63 éven át volt a pestiek egyik kedvenc helye. A cukrászda bezárása után a Párisi Udvar híresen szép, hollywoodi filmekben is feltűnő passzázsa szinte teljesen kiürült, az utóbbi években elveszítette egykori pompáját.

blank
Schoch Frigyes – Fortepan

Fél év múlva azonban újjászületik a hely: az üzleti turizmus budapesti fellegvárává válik az épület: A Párisi Udvar Hotel 110 szobával (melyből 18 lakosztály), spa és wellness részleggel és konferenciateremmel várja vendégeit.

A Ferenciek tere és Petőfi Sándor utca felől is megközelíthető Párisi Udvar passzázsa  ismét régi fényében tündököl majd: mindent az eredeti tervek szerint állítanak vissza, helyére kerül az összes díszes Zsolnay-porcelán is. A passzázsban kávézó és étterem is lesz, ahová legalább annyira várják majd az utcáról betévedőket,  mint a szálloda lakóit.

blank

A hotel felújításakor szem előtt kell tartaniuk az épület műemlékvédelmi státuszát, így a főbb szerkezeti egységeken (szobák beosztásán, ablakok elhelyezésén, méretén) nem változtathatnak. Szerencsére az impozáns épületen csak az idő vasfoga hagyott nyomot, világháborús károk nem érték. A renoválandó díszítések és megsérült Zsolnay-porcelánok és üvegek zömét elszállították egy külső műhelybe, hogy  teljesen épp állapotban térjenek vissza az őszi nyitás előtt.

Fényűzés felsőfokon

A Párisi Udvar a The Unbound Collection by Hyatt második európai tagjaként nyílik meg. A szobák, melyeknek átlagos mérete 33-36 négyzetméter, kialakításakor ügyeltek arra, hogy visszaköszönjenek az épület art deco és mór stílusjegyei. A berendezésben legnagyobb hangsúlyt természetesen az ágy kapja, melynek a „Bedding Concept” előírásainak kell megfelelnie. A cél, hogy az itt töltött éjszaka a legkényelmesebb és legpihentetőbb élményt nyújtsa a vendégeknek. A Hyatt által megszabott előírások még arra is kiterjednek, hogy milyen textíliákat használhatnak a szállodában, a szintetikus anyagok például nem megengedettek, a szőnyegek csak gyapjúból, a fürdőszobapult pedig csak márványból készülhet. Érdekes részlet, hogy a szobák, lakosztályok zárrendszerét a telefonunkkal is működtethetjük majd.

blank

A január végére elkészült első mintaszoba letisztult eleganciája és fényűzése elég bizonyíték rá, hogy egy felsőkategóriás szálloda fog megnyílni a Ferenciek terén idén ősszel, melyre büszke lehet a város.