A tavalyi nagy siker után ismét a Sörgasztronómiai Héten kóstolhatnak különleges sör-étel párosításokat a felejthetetlen kulináris élményekre vágyó gourmet-k és a hétköznapi gasztrokalandorok. Ráadásul már nemcsak a fővárosban, hiszen október 9. és 15. között országosan összesen 14 étteremben ízlelheti meg bárki a különös gonddal összeállított menüket. Kiderül, mihez illik igazán egy könnyű láger, egy finom búzasör vagy éppen mi után csúszik legjobban egy testesebb barna. A kezdeményezéshez idén kézműves söröket forgalmazó éttermek is csatlakoztak.
Az utóbbi évek gasztroforradalma a hazai sörfogyasztásra is komoly hatást gyakorolt. A Magyar Sörgyártók Szövetsége által életre hívott ‘Sör mi több’ rendezvénysorozat egyik kiemelt célja, hogy itthon is népszerűsítse a sörkultúrát és a hozzá kapcsolódó kulináris élvezeteket. A tavalyi sikerek után, idén is a Sörgasztronómiai Héten kóstolhatunk különleges sör-étel párosításokat. Ráadásul országosra bővült a résztvevői lista: három vidéki étterem is részt vesz a programban, így összesen 14 vendéglátóhely kínálja majd egy héten keresztül a saját stílusának megfelelő sörös menüket. Legalább két helyen közülük kiváló hazai kézműves söröket is kortyolhatnak a finomabbnál finomabb ételek mellé.
„Izgalommal vágunk bele a II. Sörgasztronómia Hétbe, és örülünk, hogy idén még több étterem csatlakozott a kezdeményezéshez. Igen színes lesz most a paletta, nagyon sokféle fogást és ennek megfelelően izgalmas ízvilágú söröket kóstolhatnak majd a vendégek. Célunk, hogy évről évre bővítsük a résztvevő vendéglátóhelyek körét és egy országos eseményt hozzunk létre” – mondta el Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
A Sörgasztronómiai Héten résztvevő budapesti éttermek:
Atlantis Billiárd
Bestia
Borssó Bisztró
Cactus Juice
Caledonia
Castro Bistro
Good Bar Good Burger
Meat Boutique
Old Street Café
Pointer Pub
Seasons Bistro
A Sörgasztronómiai Héten résztvevő vidéki éttermek:
Calico Jack Pub
Papa Joe’s Saloon & Steakhouse
Robinson Pub & Pizzéria
Egészségetekre!