Megjelent a The xx legutóbbi albumának deluxe változata

A deluxe album pontosan azt jelenti, hogy három új dalt kapunk még az I See You CD továbbgondolásának köszönhetően, melyek  nagyon kellemesek lettek! Az Angliából, 2005-ben elinduló The xx indie pop zenekar 2009-ben már az év legjobb 50 albuma között szerepelt az első, The XX című albumukkal, melyet a Coexist követett 2012-ben.

Néhány évet várniuk kellett a rajongóknak, hogy folytatódjon egy újabb zenei álom, de idén év elején megjelent az I See You album, rajta 10 tökéletes dallal, melyek közül némelyiket több 10 milliószor játszottuk le csak a YouTube-on, a rengeteg lemezeladásról nem is beszélve.

Ezzel az albummal szinte végérvényesen leszögezhetjük, hogy a The xx zenekar igazi közönségkedvenc lett az egész világ számára, így nem is csoda, hogy olyan eseményeken lépnek fel, mint a most hétvégi Glastonbury fesztivál Pyramid Stage nevű színpada, közvetlenül a Radiohead előtt.

A pontos fellépés magyar idő szerint este fél 9-kor lesz, mégpedig június 23-án, és azért is mondjuk el ezt, mert a koncert élőben megtekinthető lesz online, majd a stream másnap reggeltől visszanézhető lesz a bbc.co.uk/glastonbury oldalán.

A most megjelent The xx „I See You” című – eredetileg január 13-án napvilágot látott – albumának deluxe változata három új dalt ad a közönség számára. A bővített változat új felvételei eddig kizárólag a Németországban forgalmazott deluxe CD-n, valamint az exkluzív boxsetekben voltak elérhetők, tehát digitálisan, viszont mától mindenki számára megvásárolható a Naïve, a Seasons Run, és a Brave For You című számok CD-n is. Utóbbihoz dalhoz készült egy videó is, amit a következő sorokban megnézhetünk, de az első két zene hallgatása is megfelelő érzéseket közvetít.

The xx – I See You (Deluxe) / Kiadó: Young Turks Recordings

Spotify // Deezer