Fehér Balázs Benő 1990-ben született Hódmezővásárhelyen, 2009-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, ahol Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályába járt. Egyetemei évei alatt is több független előadás létrehozásában vett már részt, színészként és rendezőként egyaránt. Legutóbbi darabja, Dosztojevszkijtől A játékos a Radnóti Színházban került bemutatásra. Vele beszélgettünk.
Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy tehetségesebbnek találtad az osztálytársaid a Színművészetin színész szakon, és talán ezért is fordultál inkább a rendezés felé. Rendezőként is vannak ilyen félelmeid, komplexusaid, hogy másokhoz képest nem vagy elég jó?
Korábban voltak, mikor már nem az egyetemen rendeztem. Bár, nem is félelmek voltak ezek, inkább kérdések: elfogadnak-e majd, a színészek és a közönség, képes leszek-e hallatni a hangom a próbákon. A nagy részük elmúlt, legalábbis annyira biztosan, hogy ne gátoljanak a munkában.
Milyen típusú rendezőnek tartod magad? Már az első próbára határozott elképzelésekkel érkezel, vagy inkább szívesen hagysz nagy szabadságot a színészeknek?
Egyre többször képzelem el előre a mozgásokat, a gesztusokat, de igyekszem megtartani azt az érzékenységet, hogy, ha valami nem esik jól egy színésznek, akkor kipróbáljunk mást. Sokféle színész van, és van, hogy már a bemutató után jövök csak rá, hogy nem éreztem meg eléggé, milyen típus, hogy bánik az indulataival, mi indítja be. Az nagy szerencse, ha valakivel több próbafolyamatban tudok találkozni, mert jó esetben egyre jobban értjük egymást.
Azt mondtad korábban, hogy rendezőként halálra izgulod magad a színészeidért játék közben. A játékos bemutatóján is így volt?
Mindig izgulok értük, drukkolok nekik, pedig olyankor már semmi nem múlik rajtam. A nézőtérről is próbálom tolni nekik az energiát, de ők csak egy feszengő hülye gyereket látnak az erkélyen, aki velük együtt tátogja a szöveget.
Nehézséget okoz ilyen fiatalon 20-30 éve a pályán lévő művészeket instruálni, mint például A játékosban Csomós Marit?
A színészi nyitottság nem kor kérdése. Nem feltétlen a velem egykorúakkal találtam meg a legjobban közös hangot. Úgy éreztem, hogy Csomós Mari elfogadta, amit kérek tőle, sőt, arra buzdított, hogy soha ne elégedjek meg azzal, amit csinál. De Oszvald Marika is ilyen volt. Mindketten nagy energiával, bátran próbáltak, és fontos volt nekem a velük való találkozás.
Miért aktuális darab ma is Dosztojevszkij A játékos című darabja?
Dosztojevszkij mindig aktuális lesz, mert kegyetlen pontossággal beszél az emberi természetről. Ha ezt a regényét vizsgálom, társadalmi szempontból, mi, magyarok nagyon könnyen azonosulhatunk a darabban megfogalmazott problémákkal. Dosztojevszkij lesujtóan nyilatkozik az orosz ember és a pénz viszonyáról. Azt mondja, az orosz képtelen dolgozni, viszont szereti a pénzt, ezért előnyös számára a rulett, amin rövid idő alatt, munka nélkül sok pénzt lehet nyerni.
A regényben megjelenő Roulettenburg tulajdonképpen nem is egy fiktív helyszín, ha belegondolunk Las Vegasban minden megtestesül, ami ebben a kitalált fürdővárosban. Mit gondolsz, miért olyan vonzó sokak számára a szerencsejáték?
A játékosban minden szereplőt más irányít a játékhoz . A regényben három igazán nagy szerencsejátékos van, a tábornok, a nagymama és a címszereplő, Alekszej. A tábornok az adósságait szeretné rendezni, és egyben meghódítani szerelme, Blanche szívét. A nagymama, mivel mindenki az ő halálára spekulál, úgy dönt, hogy szembeköpi a halált, és mindenki mehet, amerre lát, az adrenalint hajszolva, a haszonlesők szeme láttára tapsolja el a vagyonát. Alekszej először Polina kedvéért kezd játszani, később maga sem tudja mit vár a pénztől, felsőbbrendűséget, hatalmat, az őt körülvevők csodálatát.
A függőségek korában élünk, legyen szó italról, drogokról, dohányzásról, munkáról, internetről, szexről, szerencsejátékról. Hol van a lélektani a határ, amikor valaki szenvedélybeteggé válik?
Amikor már kicsúszik az ember kezéből az irányítás, és a függőség határozza meg az életét. Külön érdekessége A játékosnak, hogy Dosztojevszkij maga is 10 évig szerencsejáték-függő volt. Hihetetlen, hogy egy ekkora zseni, aki ennyire ismeri az embert, és megírta ezt a regényt is, képes ilyen sokáig a rabjává válni a szerencsejátéknak. Teljes meggyőződéssel állította, hogy megvan a szisztéma, és ha vesztett, azzal magyarázta, hogy letért a kijelölt útról, amit ha követett volna, felmarkolta volna a nagy nyereményt.
Drága angyalom, tegnap irtózatosan szenvedtem miattad. Mihelyt megírtam neked levelemet, a postára mentem, ahol azzal fogadtak, hogy nem érkezett tőled levél. A lábam reszketett, nem hittem a fülemnek… Attól féltem, megbetegedtél, haldokolsz! Egy teljes óráig sétáltam a parkban, alig álltam a lábamon, aztán újra a kaszinóba mentem, s mindent elvesztettem… Hazatértem a szállodába, majd elzálogosítottam az órámat… Idefigyelj, abbahagyom a játékot, s amilyen gyorsan csak tudok, visszatérek hozzád. E levél vétele után azonnal küldj nekem húsz tallért…
(Dosztojevszkij levele feleségének, 1867)
Dosztojevszkij kisregénye egy fiktív német fürdővárosban, Roulettenburgban játszódik, ahol virágzik a kaszinói élet. Az idetévedő alakok felteszik akár minden vagyonukat, és abban reménykednek, hogy ha nyernek, önmagukat is megválthatják. Bizonytalan egzisztenciájú és kiszolgáltatott emberek tűnnek fel, akik egyik pillanatban még gazdagok és előkelő körökben mozognak, a másik pillanatban pedig kitessékelik őket a teremből. A történet főhőse Alekszej, a fiatal tanító, aki ambivalens szerelmi viszonyba keveredik Polinával, és hogy pénzt szerezzen a lánynak, szerencsejátékba kezd. A fiú idővel egyre gyakoribb vendége lesz a kaszinónak, ahol a vakszerencse tesztelésének megszállottjává válik. Mindent akar és azonnal, telhetetlenül, de végül elveszti a kontrollt a játék felett.
