Napirendre került az M5 terve

Igaz, hogy a négyes metrót csak hatalmas (utó)botrányok közepette tudták átadni, a hármas metró pedig sosem volt alkalmasabb helyszín egy katasztrófafilm forgatásához, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) pályázatot írt ki az M5-ös megvalósíthatósági tanulmányára.

Az örvendetes hírrel a Blikk lepett meg minket, akik arról számoltak be cikkükben, hogy a városvezetés ismét elkezdett az ötös metrón elmélkedni. Budapest 5. földalatti járata a csepeli HÉV meghosszabbítása lenne: a HÉV-megállótól a Nemzeti Színházon keresztül egészen a Kálvin térig vezetne a járat, ahol át lehetne szállni a hármas és négyes metróra is. (Egyébként a csepeli HÉV-et eredetileg a Kálvin térig tervezték volna, de sajna menetközben elfogyott a pénz.) Az M5-ös útvonalát igazán merészre tervezték, ugyanis a Kálvin térig tartó szakasz csupán az első fele lenne.

Innen az Astoria felé venné az útját, megállna a Nyugati Pályaudvarnál, a Lehel téren, a Margitszigeten, és a békásmegyeri HÉV-be csatlakozna. Hogy jobban szemléltessük a beruházás gigaságát eláruljuk, hogy a jelenleg legnagyobb utat megtevő M3 28 km-es szakaszon közlekedik, az M5 pedig 34 kilométert tenne meg a két végállomása között.

A Kálvin térig tartó szakasz elviekben akár 100 milliárd forintból is megvalósulhatna, ha a legegyszerűbb és legolcsóbb alternatívákat választanánk.

Hatvanéves elmaradást lehet behozni a csepeli HÉV föld alá vitelével. A teljes 5-ös metróról egyelőre korai beszélni, annyira drága és hosszas beruházás, de ha épül valami Dél-Pesten, Csepelen, akkor azt érdemes úgy csinálni, hogy később, ha lesz rá fedezet és szándék, része lehessen egy sokkal nagyobb közlekedési hálózatnak.Az építkezés az engedélyek megszerzése után legkorábban 2019-ben kezdőd­het el.

– kommentálta a pályázat hírét Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.