Kiválóan teljesített a magyar csapat a Bocuse d’Or első versenynapján

A Bocuse d’Or nemzetközi séfverseny lyoni döntőjének első versenynapján, kedden mutatta be a zsűrinek a magyar csapat a tálon felszolgált húsételt és a tányéron kínált vegán fogást. A Széll Tamás vezette csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania, ennek megfelelően bizakodva várják a magyarok a szerdai eredményhirdetést.

A kétnapos, különleges hangulatú döntő első napján, rendkívül erős mezőnyben küzdve foglalta el a versenykonyhát a gasztronómiai megmérettetés európai fordulóját 2016 májusában, Budapesten, a hazai szurkolók tömege előtt megnyerő magyar csapat Széll Tamás séf vezetésével. A kétévente megrendezésre kerülő világverseny szabályai szerint 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a két fogást, a bresse-i csirkéből készült húsételt és a vegán tányértémát, amelyhez több mint 140 növényi összetevőből válogathattak a felkészülés során. A versenynap erősségét mutatja, hogy a 24 döntős csapatból a kedden porondra lépő 12 között kaptak helyet a hét alkalommal győztes franciák, az ötszörös győztes norvégok, illetve a számtalan alkalommal a dobogón végző svéd és dán csapatok, vagy épp az utóbbi években a gasztronómiai érdeklődés középpontjába került Japán is. Azaz csupa olyan nemzettel küzdött egy napon a magyar csapat, amely az idén 30 éves versenyben már gazdag tapasztalattal bír és komoly eredményeket mutatott fel. Bár a sors hozta úgy, hogy az első versenynapra ilyen hihetetlen erős mezőny állt össze, a szerdán versenyző országok csapatai között is van néhány nagy gasztronómiai múltú, tapasztalt nemzet. A magyar csapatnak most valóban a világ élvonalában kell helyt állnia.

A mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő, minden mozdulatában összepróbált, óramű pontossággal zajló csapatmunka során a magyar versenyzőknek sikerült véghezvinniük a többhetes felkészülés során kialakított elképzeléseiket, és mind a két kompozíciót magas színvonalon, a rangos nemzetközi zsűri elvárásainak megfelelve kivitelezni.

Az idei verseny során különösen fontos elvárás a nemzeti karakter megjelenítése a tál és a tányér témájában. A hazai csapat ezt a magyar gasztronómiai kultúra egyik tradicionális elemének, a savanyításnak jelentős használatával, illetve a magyar erdő hangulatának és alapanyagainak beemelésével kívánta érvényre juttatni, amit maradéktalanul sikerült is megvalósítaniuk. Ennek megfelelően került a „Gyökerek és levelek alatt” elnevezésű vegán témába többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika, míg a „Magyar téli erdő” fantázianevű húskompozícióba a tokaji furmint és aszú, mangalica sonka és szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldségek.

Az első versenynapot követően mind a tálalást és a gasztronómiai kiválóságot pontozó kóstoló zsűri, mind a versenykonyhában végzett munka tisztaságát, fenntarthatóságát és higiéniáját értékelő konyhai zsűri meghozza pontszámait, azonban ezeket kizárólag a szerdai, második versenynapot követően, a végső eredményhirdetés alkalmával ismerheti meg a közönség – így tehát van még miért izgulnia mind a magyar csapatnak, mind azoknak a hazai szurkolóknak is, akik minden eddiginél népesebb tömegben, több, mint 300-an jelentek meg Lyonban. A magyar csapat európai győzelme miatt nemcsak Széll Tamásék szereplését övezi hatalmas várakozás, de a magyar gasztronómia iránt is megnövekedett az érdeklődés. A versenynek otthont adó nemzetközi gasztronómiai vásár, a SIRHA területén felállított magyar standnál folyamatos volt az érdeklődés, itt a magyar borok mellett a hazai alapagokból készített fogásokat is kóstolhattak a látogatók.

Az elkészült ételek

Vegán téma

  • Betekintés a magyar konyha kultúrába & történelembe
  • Menünkben fellelhető Tokaji bor, Tokaji ecet, tökmag, erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba & paprika

 

„Gyökerek & Levelek alatt”

  • Grillezett zeller, magyar szarvasgomba, savanyított erdei medvehagyma & tökmag
  • Cékla, gombák, sült fokhagyma & virágok roppanós levélkével
  • Sárgacékla & Hagymadzsem savanyított bodzával, Tokaji furmint, paprika & mustármag
  • Körte petrezselyem olajban konfitálva petrezselyemszárral
  • Pirított póréhagyma, fekete bors & savanyított citrom
  • Roppanós „gyökér” & csicsókapüré
  • „Dió” & Gombazselé
  • Tokaji ecet gyöngyök & savanyított répák

 

Mártás

  • Petrezselyemkrém
  • Grillezett zellermártás dióval & magyar szarvasgomba

 

Bresse- i csirke & Tenger gyümölcsei

  • Betekintés a magyar konyha kultúrába & történelembe
  • Menünkben fellelhető Tokaji furmint & aszú, mangalica sonka & szalonna, tökmag, kacsamáj & paprika

 

”Magyar téli erdő”

  • Grillezett csirkecomb, szárny & belsőségek
  • Homár, fűszerek & erdei gombák
  • Csirkemell mozaik ropogós csirkebőrrel, csirkezsír & roppanós „tölgyfalevélkék”
  • Folyami rák paprikával, petrezselyem krém & homárhab

 

Köretek

  • Sárgacékla & hagymadzsem
  • savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás & magyar szarvasgomba

 

”Tartlet virág”

  • Marinált zöldborsó savanyított citrommal & mangalica sonka & csicsókapüré
  • Céklazselé meggyecettel, sült kacsamáj & zöldalma, mustár- és tökmag, sóskavirág

 

Mártás

  • Csirke jus grillezett csirkecombbal, Tokaji furmint & aszú, fekete bors, savanyított fenyő & barnított vaj

Fotó: Nagy Laura