13 nagyszerű könyvújdonság, amit olvashatunk a kánikulában

Nyakig benne vagyunk a nyári napokban, ilyenkor pedig talán egy kicsit több időnk akad az olvasásra, a vízparton üldögélve legalábbis biztosan. Számtalan izgalmas könyvújdonság vár ránk az elkövetkezendő hónapokban!

Zajácz D. Zoltán: Sötétség Malmőben

Egy nyári éjszakán egy malmői étterem mögött húzódó sikátorban egy meggyilkolt kamaszlány holttestére bukkannak. Az áldozat kiléte ismeretlen, az öltözéke, a sminkje és a stílusa alapján azonban a nyomozás vezetője, Greta Almgren arra a következtetésre jut, hogy a lány a gót közösség tagja lehetett. Greta egy újságíró ismerőse, Sara Lendvay segítségével lát neki az eset felgöngyölítésének, ám az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor pár nap múlva a kikötőben újabb gót fiatal holttestére bukkannak. Úgy tűnik, egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a városban, aki a gót szubkultúra tagjait vette célba. Ahogy a sötétség eluralkodik Malmö városán, úgy nő a nyomás a rendőrségen, hogy mielőbb rács mögé juttassa a kegyetlen elkövetőt. (Líra)

Fotó: General Press Kiadó

Nikki Erlick: Az életfonál

Nyolc hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás. Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan hány évig fog élni. Minden egyes földrészen, minden embert ugyanolyan doboz vár, éljen akár egy metropolisz felhőkarcolójában vagy egy sátorban a szavannán. De honnan származnak ezek a dobozok? Vajon igaz, amit ígérnek? Mindenki ugyanazzal a súlyos döntéssel néz szembe: akarja-e tudni, meddig fog élni? És ha igen, mihez kezd ezzel a tudással? Nyolc ember döntései és sorsa fonódik össze egy új élet hajnalán: legjobb barátok, akiknek az álmai örökre összekötik őket; levelezőtársak, akik egymásban lelnek menedékre; egy szerelmespár, akik azt hitték, az övék a jövő; egy orvos, akinek saját magát kellene megmentenie; és egy politikus, akinek a doboza puskaporos hordóvá válik, és végül mindent megváltoztat. (Líra)

Fotó: General Press Kiadó

Pálmai-Lantos Éva: Borneó gyöngyei

Veronikát néhány nap választja el attól, hogy beteljesüljön az álma, és egyetemi tanár legyen. A fekete hajú, mandulavágású szemű, egzotikus szépségű lány úgy érzi, végre révbe ért. Mígnem a legjobb barátja rejtélyes ajándékkal lepi meg, amellyel a múltja nyomába eredhet. Ronit ugyanis újszülött korában örökbe fogadták. A lány ez idáig mit sem törődött a származásával; hálás volt, amiért szerető családja van, és tudta, hogy a szülei bármit megtennének érte. Most azonban, hogy kézzelfogható közelségbe került a múltja megismerésének a lehetősége, elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra pontot tesz az ügy végére. Nyomozásba kezd, és a szálak egészen Borneóig vezetnek – egy festői szépségű, az európai kultúrától sok tekintetben idegen, mégis ismerős szigetre. A gyönyörű, sokszor fájdalmas emlékekkel teli füzér gyöngyszemei nemcsak a válaszokat adják meg Roni kérdéseire, de gyökerestül fel is forgatják a lány életét. (Líra)

Fotó: General Press Kiadó

Cserháti Éva: Az Albatrosz-rejtély

Vasvári Lajos nyugalmazott rendőrnyomozó, az egy éve alapított K.É.Z. Magánnyomozó Iroda tagja Szigligeten tölti a nyári szabadságát, ahol az unokájára vigyáz, és barátnője, Zsuzsa kitartó unszolására belekezd egy krimi írásába. Pontosabban – ihlet híján – másolásába, amihez egy 1989-ben, az Albatrosz-sorozatban megjelent könyvet választ. Először régi kollégája, Admin fog gyanút, amikor Zsuzsa eldicsekszik neki a készülő kézirat első két fejezetével. A K.É.Z. nyomozói úgy döntenek, hogy megleckéztetik a századost, és ehhez egy gyilkosságról szóló korabeli újsághírt csempésznek az általa másolt krimibe. Arra számítanak, hogy a férfi gyanút fog és nyomozni kezd, azzal a feltevéssel dolgozva, hogy a bűnügynek köze van a könyv szerzőjéhez vagy egykori tulajdonosához. Úgy tervezik, hogy hagyják a hamis nyomot követni, majd leleplezik, és jót nevetnek rajta. Arra azonban a legmerészebb álmaikban sem gondolnak, hogy az újságkivágásban szereplő bűnügy hatalmas meglepetéseket tartogat majd mindannyiuk számára. (Líra)

Fotó: General Press Kiadó

Budapest Street Photography Collective: Budapest Street (fotóalbum)

„Nagyon sokféleképpen lehet rossz egy Budapestről szóló könyv. Például úgy, hogy mindenáron be akarja bizonyítani: ez a világ legszebb városa. Vagy épp az ellenkezőjét: hogy milyen kilátástalanul nyomorúságos hely ez. Esetleg azt, hogy milyen nagy múltú. Hogy mennyire fiatalos. Szemetes. Zöld. Autós. Kerékpáros. A nemzet fővárosa. Multikulturális metropolisz. Hogy itt az emberek boldogok. Hogy itt az emberek szomorúak. Hogy ez itt kérem Balkán, vagy Kelet-Európa, vagy Nyugat-Európa, vagy tulajdonképpen maga Európa. Nos, egyik sem könnyű feladat. Nem egyszerű műterembe vinni a várost, és ott tökéletesen beállított képeket készíteni róla. De van, ami ennél is nehezebb: bemutatni azt, hogy milyen is valójában Budapest, amikor csak úgy van. Létezik, él. A BPSPC-nek ez meglepő módon sikerült. Egy utcafotóalbum ugyanis a város filmelőzetese.” Zubreczki Dávid (BOOOK Kiadó)

Fotó: BOOOK Kiadó

Curtis Jackson: Nyomd okosban, nyomd okosan

A 50 Cent néven ismert Curtis Jackson húszéves korára már komoly hatalomra és hírnévre tett szert a zenei biznisz nagyágyúi között. A többszörös platinalemezes rap-előadó egy évtizede döntött a váltás mellett. Alkalmazkodókészségének és bátorságának egyértelmű bizonyítéka a Power című filmsorozat, amely egy drogbáróról és családjáról szól, és amelyet 50 Cent executive producerként és színészként is jegyez. A sorozat epizódjait nézők milliói várták hétről hétre, Jackson pedig nem sokkal később négyéves, 150 millió dolláros szerződést kötött a Starz hálózattal – a prémium kábelcsatornák történetének legjövedelmezőbb szerződését. (Jaffa Kiadó)

Fotó: Jaffa Kiadó

Joanna Faber, Julie King: Beszélj úgy, hogy meghallgassa – amikor nem hallgat rád

A gyerek- és kamaszkor amúgy sem könnyű időszakát egészen meg tudják keseríteni azok a helyzetek, amelyekben beszélgetnénk a gyerekünkkel, de valahogy mindig mással van elfoglalva. Ha nagy nehezen végighallgat, akkor sem érdekli különösebben a mondandónk, s így a problémák nem oldódnak meg a beszélgetéssel, sőt inkább elmérgesednek. Ezekre a helyzetekre kínál konkrét megoldásokat a két szerző a Beszélj úgy… sorozat új kötetében. Joanna Faber szerzőtársával a kipróbált és megbízható kommunikációs stratégiákat a gyerekkor legnagyobb kihívást jelentő pillanataihoz igazítja, és olyan nehéz helyzetekre is segítséget nyújt, mint a testvérek közötti civakodások, a kütyühasználat dilemmái, a házi feladat körüli bonyodalmak, a büntetés hátulütői vagy a dühkitörések. (Jaffa Kiadó)

Fotó: Jaffa Kiadó

Balázs Barbara: Asszonypajtás konyhakalauza 21. századi spúroknak

Semmiből valamit, alig valamiből szinte bármit – könnyen, vidáman, felhajtás nélkül! Ez a könyv voltaképpen egy nulladik szakácskönyv. Azokat szeretné a konyhába csábítani, akik eddig főzni csak receptből, és kizárólag gazdagon felszerelt kamrával a hátuk mögött mertek. Azokat állítaná az otthoni koszt pártjára, akik már az idejét sem tudják, mikor készítettek utoljára ételt maguknak – pláne másoknak! –, és azoknak mutatná be a fenntartható konyhában rejlő változatosságot, akiknek meggyőződése, hogy ami spórolós, az korszerűtlen, dögunalmas és vacak. Bőven vannak benne receptek is – mégsem az ételek elkészítési módjairól, s végképp nem bonyolult menüsorok vagy egzotikus fogások műhelytitkairól szól elsősorban. Sokkal inkább arról, hogyan győzhetők le a konyhával kapcsolatos kisebbségi komplexusok, mi az a néhány alapvető és könnyen hozzáférhető élelmiszer és eszköz, ami ha van otthon, biztosan nem maradunk éhen. Miért épp a főzelék a legjobb hétköznapi ebéd, mi jót lehet enni egy koleszos kakaós tészta árából, és miért az otthoni konyha jelenti a frappáns választ a legtöbb táplálkozással kapcsolatos kihívásra, úgymint időhiány, árak, ilyen-olyan érzékenység és diéta. (Jaffa Kiadó)

Fotó: Jaffa Kiadó

Ina Pukelyté: Kisasszonyok a Szabadság sétányról (előrendelhető)

Két nő, két álom, két sors. Kaunas, 1932. Litvánia ideiglenes fővárosa a Kelet Párizsa. A lengyel Zofia a könyvesboltban álmodozik a szerelemről, Rachel, a gyönyörű zsidó színésznő a helyi jiddis színházban világraszóló karriert dédelget. Még nem sejtik, milyen rövid életű lesz a boldogságuk, hogy alig néhány év, és a háború sötét árnyéka mindent megváltoztat. Felkavaró és megindító díjnyertes történelmi regény két váratlanul összefonódó női sorsról és egy városról, amely egyszerre élte meg az aranykort és a remény összeomlását. Az utóbbi évek legnagyobb litván könyvsikerének cselekménye valós személyek történetén alapul. Ina Pukelyte író, színháztörténész és egyetemi oktató művének magyar fordítását a német nyelvű kiadással egyidőben vehetik kézbe az olvasók. (Figura Könyvkiadó)

Megjelenés: 2024. július 20.

Fotó: General Press Kiadó

Julie Clark: Hazug játszmák (előrendelhető)

Két nő, megszámlálhatatlan álnév és egy játszma, amelyben csak egyikőjük kerekedhet felül. (Líra)

Megjelenés: 2024. augusztus 5.

Fotó: General Press Kiadó

Vivian Conroy: Rejtély Provence-ban (előrendelhető)

Egy buja francia birtok, egy esküvő, egy rejtélyes gyilkosság és egy kezdő nyomozó, aki élete első ügyét akarja megoldani. Az 1930-as évek csillogását idéző detektívtörténetben a tanárnőként dolgozó Miss Atalanta Ashford egy csapásra a társaság legfelkapottabb ifjú hölgye lesz, amikor megörökli nagyapja tekintélyes vagyonát. Ám ezzel a vagyonnal együtt jár a nagyapáról az unokára szálló meglehetősen szokatlan foglalatosság is: a diszkrét nyomozás Európa elitjének. (Líra)

Megjelenés: 2024. augusztus 7.

Fotó: General Press Kiadó

Ethel Lina White: Forog a kerék (előrendelhető)

Az európai vakációjáról hazafelé tartó Iris Carr a vonatra való felszállás előtt hirtelen elájul. Miután magához tér, kicsit még mindig zavartan, összebarátkozik egy másik angol hölggyel, Miss Froyjal, aki kellemes társaságnak bizonyul az utazás alatt. Miközben azonban Iris szundikál, a hölgy nyomtalanul eltűnik, ráadásul többen is azt állítják, hogy sohasem találkoztak vele. A Miss Froy utáni nyomozás olyan rejtélyes helyzetbe taszítja Irist, amely megkérdőjelezi a nő józan eszét és a körülötte lévő emberek állításainak igazságát is. Az 1930-as években íródott remekművet maga Alfred Hitchcock filmesítette meg, The Lady Vanishes / Londoni randevú címmel. (Líra)

Megjelenés: 2024. augusztus 15.

Fotó: General Press Kiadó

Stacy Willingham: Maradj éber! (előrendelhető)

Isabelle kisfiát egy évvel ezelőtt elrabolták, és a nyomozás azóta sem jutott semmire, így a maga kezébe veszi az ügyet. (Líra)

Megjelenés: 2024. augusztus 28.

Fotó: General Press Kiadó

További izgalmas olvasmányok a nyaraláshoz:

(Borítókép: Shutterstock)