Leszakadt az arcunk Lady Gaga fellépéstől a Super Bowlon

Hatalmas várakozás és rengeteg pletyka előzte meg Lady Gaga Super Bowl-fellépését, melyre magyar idő szerint hajnali fél egykor került sor. Az énekesnő húsruha, villantás, beszólás és a botrány legkisebb szikrája nélkül is fantasztikus koncertet adott.

A pletykák egy része igaznak bizonyult: Gaga a stadion tetején kezdett bele a műsorába: a God Bless Americát énekelte, míg a háttérben ezer drón világított az amerikai zászló színeiben. Néhány meredeken magas hang kiéneklése után Gaga levetette magát a küzdőtérre, ahol a leghíresebb számait adta elő, kezdve az Edge of Glorytól a fináléban felcsendülő Bad Romance-ig.

Gaga legújabb, Million Reasons című számát is előadta, melyet zongorán kísért, mindenféle technikai szemfényvesztés és háttértáncos nélkül. A dal közben nem felejtett el köszönni a szüleinek sem, akik a közönség soraiban ültek.

A fellépés érdekessége, hogy bár ilyenkor a meghívott előadók mellé mindig betársul néhány vendégfellépő, Gaga teljesen egyedül nyomta le a szűk negyedórás show-t.

Az pedig már egy másik történet, hogy a Super Bowl idején levetített reklámokért aranyárat kér a tévécsatorna, de a legnagyobb cégeket ez nem zavarja, és bravúros reklámokkal készültek a nagy meccs idejére, melyek közül a legjobb alkotásokat itt össze is gyűjtöttük.