Mindenki a Kincsemre volt kíváncsi múlt hétvégén
Sokakhoz hasonlóan mi is izgatottan vártuk a Kincsem múlt csütörtöki premierjét, már csak azért is,
Sokakhoz hasonlóan mi is izgatottan vártuk a Kincsem múlt csütörtöki premierjét, már csak azért is,
Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor,
Király Viktor munkásságát mindig is követtem, voltam már koncertjén, a Mozi hangjai filmzenei
Voltak idők, amikor a villamosok még hiperszuper közlekedési eszköznek számítottak, ennél is
Minden kislány egyik kedvenc gyerekkori játéka a babaház. Bár felnőtt fejjel már eléggé cinkes lenne
Rendhagyó programokkal, köztük bábos kincskereséssel, középiskolai látogatással készülnek a keddi
Radics Gigi március 24-én lép fel A mozi hangjai filmzenei gálán, mellette gőzerővel készül legújabb
Forgalomba állítják a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt hétfő kora délután
A Menedék (jól sikerült magyar fordítás, eredeti nyelven The Zookeeper’s Wife) megtörtént