Egyszer az életben minden magyar nyelvhasználó fejében felmerül a kérdés, mégis mikor használjuk helyesen az ami, amely, mely és amelyik szavakat. Ha nem, de mégis továbbolvasol, akkor ezek után majd fel fog.
Mielőtt belevágnánk az egyszerűsített és remélhetőleg közérthető nyelvtanleckébe, fontos tisztáznunk, pontosan mi is az aminek, az amelynek, a melynek és az amelyiknek a szófaja, hogy lássuk, milyen szerepet töltenek be a mondatban. A helyes válasz a főnévi vonatkozó névmás, ami így önmagában valószínűleg nem sokat mond.
Mit értünk tehát vonatkozó névmás alatt? A vonatkozó névmás a mondatban megnevezett élőlényekre, tárgyakra, elvont fogalmakra vagy ezek tulajdonságaira utal vissza vagy éppen előre. Háromféle lehet: főnévi, melléknévi vagy számnévi. Értelemszerűen a főnévi névmás főnévre (ki, mi), a melléknévi melléknévre (milyen, miféle, mekkora, melyik), a számnévi pedig számnévre (hány, mennyi) utal. Így kapjuk meg a főnévi vonatkozó névmásokat, amelyek a következők: aki, ami, amely/mely és amelyik.
A továbbiakban a nem személyre utaló, főnévi vonatkozó névmásokat fogjuk vizsgálni, mivel ezek irodalmi nyelvi norma szerinti használata jelenti az egyik legnagyobb kihívást a magyar nyelv használói körében. (Az irodalmi nyelv normáját tanítják az iskolákban; ezt hívjuk a köznyelvben „helyes nyelvhasználatnak”.)
Amely
Ha a főnévi vonatkozó névmás a főmondatban megnevezett tárgyra vagy elvont fogalomra utal, igényes írott szövegben csak és kizárólag az amely-et használjuk.
Egy ház áll a dombtetőn, amelynek nagy az ablaka.
A fenti mondatban például a főmondat az Egy ház áll a dombtetőn, a tárgy pedig, amelyre (!) a vonatkozó névmás visszautal az Egy ház. Most próbáljuk meg ami-re cserélni az amely névmást ugyanebben a mondatban:
Egy ház áll a dombtetőn, aminek nagy az ablaka.
Így is természetesnek, sőt, akár egyenesen természetesebbnek hangzik a mondat. Ez azért van, mert a beszélt köznyelvből az ami fokozatosan szorítja ki az amely használatát és idővel akár az irodalmi nyelvben is győzedelmeskedhet, bizonyos esetekben.
Mely
Az amely és mely vonatkozó névmások között nincs tartalmi különbség. A mely valamivel választékosabb, archaikusabb forma, amely kezd azonban újra visszatérni az irodalmi nyelvbe. Használata sokszor csupán a szöveg ritmikáján, hangzásán múlik.
Amelyik
Van azonban még egy főnévi vonatkozó névmás, amelyet behelyettesíthetünk a példamondatunkba:
Egy ház áll a dombtetőn, amelyiknek nagy az ablaka.
Az amelyik névmást akkor használjuk helyesen, amikor az adott tárgyat, fogalmat vagy akár személyt pontosan be akarjuk azonosítani. Például: A ház, amelyiknek nagy az ablaka, a dombtetőn áll. Itt tehát nem arról a házról beszélünk, amelyiknek piros a kéménye, hanem arról, amelyiknek nagy az ablaka – az amelyik-kel pontosítunk, így a fenti példa nem felel meg az irodalmi nyelvnek, vagyis „helytelen”.
Ami
Az ami-nak is megvan a maga (írásbeli) létjogosultsága, méghozzá kettő esetben. 1) Ha nem egy szóra, hanem a főmondat egész tartalmára utalunk vissza vagy 2) a főmondatban nem neveztük meg azt, amire visszautalunk. Példamondatok:
1) Sok állat kóborol az utcákon, ami aggodalomra ad okot.
2A) Megtesznek érte, amit csak tudnak.
2B) Megteszik érte azt, amit mi nem tudnánk.
Míg az első példamondatban az ami nem a főnévre (Sok állat), hanem az egész főmondatra (Sok állat kóborol az utcákon) utal, a második mondat A) részének fő mondatrészében még csak főnév sem szerepel. Ezzel szemben a 2B mondatban azt mutató névmás helyettesíti a főnevet, amely ebben az esetben sem számít megnevezettnek.
Ilyen egyszerű!
(Csak vicceltem.)
