Elgondolkodtat és szórakoztat a II. Posterfest a Teslában
Mindig felemelő dolog fiatal művészek munkáit megtekinteni. Ennél már csak az a jobb, mikor két
Mindig felemelő dolog fiatal művészek munkáit megtekinteni. Ennél már csak az a jobb, mikor két
December 6 és 9. között közel 50 magyar divattervező várja a divat szerelmeseit és azokat is, akik
Ez az év is hihetetlen gyorsasággal telt el: hétvégén már advent első vasárnapját ünnepeljük. Mi sem
Írói példaképe Hemingway, de imádja Kunderát és Kafkát is, mindig az írással akarta megkeresni a
Úgy döntöttünk, november utolsó hétvégéjére picit lazábbra vesszük a figurát, ezért most elsősorban
Alighanem az általános iskolás ballagására kapott dobszerelés volt Tálas Áron jazz-zongorista
A TEDxDanubia egynapos novemberi előadásán jártunk, ahol Michael Shellenberger (US), környezet
Bár múlt héten még elég volt egy vékonyabb kabát, ha útnak indultunk otthonról, a hétvégén
A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized című