A XIX. század végén Hauszmann Alajos a Velencei-hegység vidékén is alkotott, s egy neoreneszánsz csodát húzott fel, ahol napjainkra megállt az élet. De vajon mi minden történt itt egykoron?
A messziről jött építtető család
A Kégl család gyökerei egészen a mai Szlovákia fővárosáig kalauzolnak el minket, ugyanis a família első ismert őse, Kégl Mihály pozsonyi gyógyszerész volt. 1623-ban II. Ferdinánd nemesi oklevelet adott neki, majd később, immáron az előkelőségek közé tartozó Kéglek uradalmi bérlőként költöztek a Dunántúlra.
A családi vagyon csak később, a csalapusztai kastély építtetőjének, Kégl Györgynek köszönhetően nőtt igen jelentősen. Az országgyűlési képviselő pedig nem csupán vastag pénztárcájáról volt ismert.
Nagy kiterjedésű birtokain mintagazdaságot működtetett, gabonát termelt, szőlőt nevelgetett, lovakat és birkákat tartott, miközben a legújabb innovációkkal haladva, 1860-ban már gőzerővel hajtotta a cseplőgépeit.
De akár Gárdonyi Géza apjának alkalmazójaként vagy nagylelkű adományozóként is ismerhetjük Kégl Györgyöt. Ugyanis uradalmi gépészként alkalmazta Ziegler Sándor Mihályt, a vagyonával a közeli iskolákat segítette, sőt a megye közkórháza, a Fejér Megyei Szent György Kórház az ő pénzügyi hozzájárulásának köszönhetően jött létre.
Hauszmann neoreneszánsz alkotása
Kégl György egy ideig csak bérelte a csalapusztai birtokot, s 1873-ban vette meg azt Nádasdy Júlia grófnőtől, 390 ezer forint fejében. A kastély terveit pedig nem más, mint Hauszmann Alajos, a kor egyik legnagyobb építésze álmodhatta meg a családnak.
A megbízást nem csupán szakmai múltja miatt nyerte el, a felkérés egyfajta kárpótlásként is szolgált. Ugyanis Hauszmann és Kégl egyik közös vadászata során a földbirtokos tölténye eltévedt, és kitörte az építész fogát. Így hát Kégl György a palotái, valamint a csalapusztai kastélyának tervezésére is Hauszmannt kérte fel, sőt minden egyes húsvétkor bárányt ajándékozott neki.
Kéglné már nem volt ilyen kegyes az építésszel, hisz a valósággal köszönő viszonyban sem lévő elképzelésivel lepte meg újra és újra Hauszmannt. Nagy nehézségek árán, de végül sikerült mindezekről lebeszélni az asszonyt, így 1876 és 1878 között felépült a neoreneszánsz kastély a Velencei-hegység nyugati oldalának vidékén.
Az egykoron mesebeli épület formavilágát a német, a francia és az olasz reneszánsz előképek határozták meg, míg a vörös tégla falsíkok és a kőtagozatok a francia kastélyok színvilágát idézték.
A kastély tündöklése és hanyatlása
Mára a sejtelem fátyla borítja az épületet, amelyet hajdanán egy tekintélyes park ölelt körül, halastóval, sétautakkal, faritkaságokkal, kapuőrházzal, virágházakkal, márvány szökőkúttal, kis kápolnával és gazdasági épületekkel. Bent, a földszinten szalon, ebédlő, dohányzó, úriszoba, a kisasszonyok – Kégl 4 leányának – és a nevelők szobája, míg az emeleten táncterem, biliárdszoba, vendégszobák, úriszoba, valamint kis- és nagyszalon várt volna ránk a XIX. században.
Természetesen személyzeti szobákból sem volt hiány, ezek a pincében kaptak helyet. A kastélyt pedig a központi fűtéstől kezdve, a melegvízfűtésen át egészen a csatornáig minden korszerű vívmánnyal felszerelték.
Kégl György 1895-ös halálát követően fia, Dezső örökölte meg az épületet, amely egészen 1945-ig a család birtokában maradt. A második világháború alatt a kastélyt szovjet csapatok szállták meg, és kórházat alakítottak ki benne sérült katonáik számára. De ezen években filmhelyszínné is vált az épület, hisz 1941-ben itt forgatták a Régi keringő című filmet.
A kastély állapota a háborút követően jelentősen romlani kezdett. Az egykori Kégl-otthonban lakásokat alakítottak ki, a falakat befestették, a kőpadlókat feltörték, a falfestményeket, míves ajtókat, burkolatokat pedig eltüntették.
Egyes források arról is árulkodnak, hogy az 1960-as években mezőgazdasági iskola működött a falak között. Ezen időszak pedig a díszkert, a kápolna és a gazdasági épületek egy részének megsemmisüléséhez vezetett. A Kégl-kastély jelenleg magánkézben van.