Ünnepi országjárás: 5 belföldi úti cél, ahol varázslatos hangulat vár

Tartsatok velünk a macskaköves utcák, adventi vásárok és történelmi látnivalók láncára felfűzött télidei barangolásunkon, és gazdagítsátok maradandó emlékekkel az ünnepi időszakot Magyarország legelbűvölőbb városaiban!

A leghűségesebb város: Sopron

Mit adtak nekünk a rómaiak? A Julianus-naptáron, a betonon és a padlófűtésen kívül például a leghűségesebb városként ismert Sopront is nekik köszönhetjük. Az ókori Scarbantia falaira épült dunántúli ékszerdoboz központjában historikus harmóniában fér meg egymás mellett, alatt és felett a római idők, a középkor és az újkor épített öröksége, a városfal 4. századi szakaszától a gótikus ózsinagógán át a rokokó Bezerédj-palotáig.

A belváros képeslapra kívánkozó palotái által körülölelt Fő téren emelkedik az 1280-ban épült, díszes berendezésű Kecske-templom, amely a tér átellenes oldalát lezáró, hagymakupolával koronázott Tűztoronnyal együtt kínál mesébe illő hátteret a Soproni Advent látványosságainak: a betlehemnek, a játszóháznak, az adventi koszorúnak és a kalendáriumnak. Az egykori várárok vonalában kiépített Várkerületen ünnepi fényfestéssel, karácsonyi vásárral és változatos programokkal várják az érdeklődőket.

Fotó: Getty Images

Történelmi miliő & festői táj: Kőszeg

Az Alpokalja lábánál fekvő Kőszeg nemcsak az ország műemlékekben leginkább bővelkedő települése, de itt mérték a legnagyobb hazai hóvastagságot is, így hát minden adott egy idilli kóborláshoz a békebeli, behavazott utcákon. A festői kisváros legfőbb nevezetességei a tatárjárás után emelt, és a Szulejmán szultán serege ellen magát 25 napon át hősiesen tartó Jurisics-vár, az ország legrégebb óta működő városházája, a 14. századi eredetű, gótikus és barokk stílusjegyeket is felvonultató Szent Jakab-templom, az emblematikus Hősök kapuja, és a szomszédságában álló, dupla árkádos lábasház.

A karácsonyra hangolódásban a neogótikus Jézus szíve-templom által dominált Fő téren kínált finom ételek, forró italok, és az Írottkő Natúrpark kézműves termékei állnak rendelkezésünkre advent első három hétvégéjén.

Fotó: Egy jó kép az utazásról

Patinás épületek & adventi villamos: Miskolc

Miskolc már a középkorban fontos kereskedelmi központ volt, ezt a szerepét pedig egészen a 20. század elejéig betöltötte. A fejlődés századait ma is büszkén hirdetik a Széchenyi utca patinás házsorai, köztük olyan kiemelkedő jelentőségű épületekkel, mint az ódon Dőry-kúria, az ország első kőszínháza, vagy a Hajós Alfréd tervezte szecessziós Weidlich-palota.

A romantikus hangulatú Avasi pincesoron mindig jólesik egy pohár bükki fehér, ám az ünnepi fényekbe öltözött belváros forgatagát sem szabad kihagyni: a vásárok, a meseösvény, a jégpálya, a fényinstallációk, a koncertek, és az adventi villamos mind felejthetetlen élményekkel kecsegtetnek, ha pedig kicsit kijjebb merészkednétek, keressétek fel a télen is mesés Lillafüredet!

blank
Fotó: Horváth Csongor

A Dunántúl Rómája: Veszprém

Ma Veszprém talán a legtöbb címmel kitüntetett városunk: nevezik a Dunántúl Rómájának (hiszen ugyanúgy hét dombra épült, mint talján rokona), a királynék városának, és újonnan Európa kulturális fővárosának is, aminek elnyerését a dimbes-dombos városka lakói izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal ünnepelték egész évben.

A Szent Mihály-székesegyház, az Érseki Palota, a Tűztorony és a Hősök kapuja otthonául is szolgáló óvárosi rész macskaköves utcái adventkor is megtelnek élettel: ünnepi ízek és illatok kavalkádjára, zenés események és kézműves árusok hosszú sorára tessék számítani csütörtöktől vasárnapig, de karácsonyi hangulatot ölt a népszerű Gyárkert is, ahol többek között hófánkpályák és egy 540 m2-es korcsolyapálya várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.

blank
Fotó: iStock

A vizek városa: Tata

A vizek városa télen is elragadó arcát mutatja minden látogatónak, vágyjon akár természeti kincsekre, gasztronómiai különlegességekre vagy kulturális kalandozásokra. A 18 állomásos Fényes tanösvény és az Agostyáni Arborétum a természetrajongókat csábítja vadregényes csatangolásra, míg az Öreg-tó partján helyet kapott, két vízimalomból kialakított Malom és Kacsa étterem újragondolt klasszikusokkal és mesés panorámával kényezteti érzékszerveinket. A pezsgőgyárban belekóstolhatunk a gyöngyözőborgyártás rejtelmeibe, az Esterházy-kastély és a Tatai vár kiállításaival pedig tudásszomjunkat olthatjuk.

Ha mindezt kipipáltuk, vegyünk részt egy vezetett adventi sétán az Angolkertben, majd vesszünk el a Kossuth téri vásár kürtőskalács-illatú nyüzsgésében!

blank
Fotó: Getty Images

Vizy Márton

A Balatonnál is nagyszerű ünnepi programok várnak: