10 kihagyhatatlan látnivaló és program Óbuda színpompás kerületében

A főváros egyik legsokszínűbb kerületének címét egyértelműen Óbuda viselheti, hiszen számtalan programlehetőséget kínál, nem csak a budapestieknek. Válogatásunkban igyekeztünk összeszedni nektek a legváltozatosabb opciókat, csak győzzetek választani!

Gázlámpa Kioszk az óbudai Fő téren / Fotó: Tóthné Klári

Óbudai gázgyár

Óbuda egyik ikonikus épülete a négy toronyból álló gázgyár, amelynek 1913-as működésétől kezdve jelentős szerepe volt Budapest fűtőgázellátásában. A II. világháborúban sok találat érte a hatalmas gyárat, ezért teljesen újjá kellett építeni, majd az 1960-as évek végén kibővítették. A gyár egészen 1984-ig működött, napjainkban pedig a tornyok tovább élnek a magyar Szilícium-völgyként is becézett Graphisoft Park látványos díszeiként. Az egyedülálló környezetben jelenleg startupok, két egyetem és különböző fejlesztőcégek működnek.

1031 Budapest, Gázgyár utca

Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Hajógyári-sziget

A legtöbben talán csak a Sziget Fesztivál ideje alatt látogatnak el a Hajógyári-szigetre, pedig az év további részében is érdemes felkeresni az erdőkkel és rétekkel tarkított területet, ahol kicsit távolabb kerülhetünk a főváros zajától. A Duna hordalékából létrejött szigeten található játszótér ideális helyszíne a hétvégi családos programozásoknak, északi csúcsának szabadstrandja pedig közkedvelt célpontja a kutyásoknak, a négylábúak ugyanis előszeretettel hűtik le magukat a Duna vizében a nyári hőségben.

Fotó: László Orsolya

Aquincumi Múzeum

A több milliós gyűjteménnyel (tárgyakkal és leletekkel) büszkélkedő Aquincumi Múzeum Budapesten egyedülálló módon mutatja be az érdeklődőknek az ókori Róma örökségét. A múzeum mellett található a Romkert, hazánk egyik legnagyobb területű római régészeti parkja is. A terület bejárása során a látogatók megismerhetik Aquincum polgárvárosának egy részét, valamint a városközpont legjellemzőbb középületeit, magánházait, amelyek a Kr. u. 2-3. századból maradtak fenn.

1031 Budapest, Szentendrei út 135. | Weboldal

Fotó: Aquincumi Múzeum Facebook

Kiscelli Múzeum

A Kiscelli Múzeum eredetileg kolostornak épült, majd később Schmidt Miksa bútorgyáros vásárolta meg, aki a fővárosra hagyta az épületet annak parkjával együtt. A mai múzeum Budapest történetét mutatja be és jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel is rendelkezik. A romantikus korokat idéző épületegyüttes udvara is egyfajta kiállítótér, ahol szobrokat és műalkotásokat tekinthetünk meg. A múzeumot körülöleli a nemrégiben felújított és modern, erdei játszótérrel kibővített Kiscelli parkerdő, ahol tavasztól őszig igazán kellemes sétákat tehetünk és még piknikezni is van lehetőségünk.

1037 Budapest, Kiscelli utca 108. | Weboldal

Fotó: Kiscelli Múzeum Facebook

Mad Garden Buda

Idén második szezonját kezdi meg a Mad Garden Buda, mely barátságos, laza hangulattal, esti fényekkel és számtalan programlehetőséggel várja vendégeit. A rejtett, napsütéssel telt budai kertben, messze a főváros zajától, tíz, Mad Scientist premiersört kínáló sörcsap, széles natúrbor- és spiritválaszték, keleties ízvilágú ételek és a mennyei, tépett kacsahúsos szendvics csúszik majd könnyen egy-egy program mellett. Kéthetente csütörtökön a koncertekért, de piacért, jógáért, brunchért és izgalmas beszélgetéssorozatokért is érdemes lesz ezen a nyáron feléjük járni.

1033 Budapest, Miklós tér 1. | Weboldal

Fotó: Mad Garden Buda Facebook

Szindbád, a hajós

Krúdy Gyula születésének 135. és halálának 80. évfordulója alkalmából 2013-ban szobrot emeltek az emlékére Óbuda Fő terén. Az író utolsó éveit Óbudán töltötte, ezért az alkotók úgy gondolták, hogy itt lelhet méltó helyére Szanyi Péter bronz alkotása. Szindbád szobra egy asztalnál ül, vélhetően a Postakocsi étteremben, amely korábban a Fő tér 2. szám alatt volt, pontosan ott, ahová az alkotás került. A különleges koncepciónak köszönhetően pedig akár le is ülhetünk mellé. Ha már úgyis erre jártok, Óbuda Fő terét érdemes bejárni töviről hegyire, hiszen Budapesten egyedülálló szépséggel bír a macskakővel borított placc.

1033 Budapest, Fő tér 2.

Fotó: Tóthné Klári

Római-part

A Hajógyári-szigeten túl található a városi nyüzsgés után nyugalomra vágyók közkedvelt helyszíne, a Római-part. A Duna ezen partszakasza egész évben telis-tele van látogatókkal, akiknek pihenéséről és teli hasáról a kiváló gasztroélményeket kínáló hangulatos éttermek, bódék, beülős és kiülős helyek gondoskodnak. Ha tehetitek, töltsetek el minél több időt a Római-parton andalogva, futva, kerékpározva, vagy a Duna vizében gyönyörködéssel, biztosan nem fogjátok megbánni.

Fotó: Egy jó kép az utazásról – Németh Kriszti

Két Rombusz

A Római-parti gasztrohelyek sorából ki kell emelnünk nektek az egyik kedvencünket, ami a Két Rombusz nevet viseli. A hely egy bohém hangulatú szabadtéri romkocsma, járművekből kialakított bárpulttal és vendéglátótérrel, na meg fákkal övezett udvarral. A kellemes légkör mellett nyaranta lehetőségetek van a szabad levegőn főzőcskézni a bogrács vagy a szintén lefoglalható grillkocsi körül. A tűzrakóhelyeknél sörpadokon fogyaszthatjátok el az elkészült ételeket, a helyszínen pedig még a mosogatás is megoldható. Az eszközbérlés ingyenes, pontosabban az italfogyasztás fejében kapják meg a szükséges kellékeket a főzőcskéző vendégek.

1031 Budapest, Római-part 45. | Facebook

Fotó: Két Rombusz Facebook

Godot Kortárs Művészeti Intézet

Hazánkban egyedülálló módon, teljesen független képzőművészeti intézményként működik Óbudán a Godot Kortárs Művészeti Intézet, ahol mindennek középpontjában a művészet áll. Az intézet a maga 1100 négyzetméteres összterületével, 700 négyzetméteres csarnokterével és a közvetlenül hozzá tartozó, 4 szintes épület egységével ideális helyszíne kiállításoknak, valamint kortárs művészeti eseményeknek, legyen szó akár színházi- vagy táncelőadásokról. Az intézet célja, hogy a látogatók megismerjék a kiállító alkotók művészetét, ezáltal pedig elismerést kapjanak.

1037 Budapest, Fényes Adolf utca 21. | Weboldal

Fotó: Godot Kortárs Művészeti Intézet Facebook

Kobuci Kert

Tavasztól kora őszig a szabadtéri koncertélmények egyik megkerülhetetlen színtere egyértelműen az Óbudán található Kobuci Kert, ahol a hazai könnyűzene élharcosai mind megfordultak már, a közönség nagy örömére. A helyszín már önmagában is különleges, hiszen a szórakozóhelyet a Zichy-kastély udvarán alakították ki, a miliőhöz pedig csak még inkább hozzátesznek a háttérben felcsendülő dallamok, különböző műfajokban, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Idén nyáron is számtalan izgalmas koncerttel készülnek az érdeklődőknek, érdemes figyelni a Kobuci honlapját a részletekért!

1033 Budapest, Fő tér 1., Zichy-kastély udvar | Weboldal

Fotó: Kobuci Facebook

Nemrég megújult Óbuda kedvenc pihenőhelye: