11 páratlan skanzen országszerte, ha egy kis időutazásra vágysz

Talán nem is gondolnánk, hányféle skanzent hoztak már létre hazánkban azért, hogy méltó módon mutathassák be, hogyan éltek őseink. Válogatásunkat azokra a tavaszi kirándulós napokra ajánljuk, amikor egy kis időutazásra vágytok, nyugodt környezetben.

Göcseji Falumúzeum, Zalaegerszeg

A Göcseji Falumúzeum az ország első néprajzi gyűjteményeként 1968 óta várja a látogatókat. A skanzen területén napjainkban 40 különböző építmény található, melyek között betekinthetünk lakóházakba, istállókba, pajtákba és egy korabeli fatemplomba is. Az említett épületek többsége kis göcseji falvakból került át, először szétbontották, majd újraépítették őket. A múzeumot valójában egy elképzelt falu képére építették meg, hogy a mai kor embere láthassa, milyen volt egy 19. századvégi egyutcás település. A területet egy tanösvényen járhatjuk körbe, ami közben különböző foglalkozásokon, programokon is részt vehetünk.

8900 Zalaegerszeg, Falumúzeum utca | Weboldal

Fotó: Nagy József

Hollókő Skanzen

Hollókő az egyetlen olyan falu hazánkban, amely helyet kapott az UNESCO természeti és kulturális világörökség listáján, ezért sokan csodájára járnak a különleges kis falunak. Ilyen értelemben nem is mondható kimondottan skanzennek, hiszen máig lakott település, ám a lakóházakban számtalan múzeum, kiállítás és még szálláshely is található. Az összesen 56 épületből álló község parasztházainak homlokzatán megfigyelhetőek az ősi palóc építészeti stílusra jellemző elemek. Egyes ünnepek, rendezvények alkalmával gyakran láthatjuk díszes népviseletben a helyieket, ezzel is megőrizve és bemutatva a múlt század különlegességeit.

3176 Hollókő, Kossuth utca 82. | Weboldal

Fotó: Horváth Zsolt

Makó Skanzen

A makói skanzen valójában a József Attila Múzeum udvarán foglal helyet, mégis skanzenként tekintünk rá, hiszen a paraszti gazdaság épületei, valamint a kiállított tudásanyag miatt önálló egységként kezelendő a terület. A helyszínen megismerhetjük a makói hagymatermesztés történetét, és egy hagymásház is megtekinthető, eredeti berendezéssel. A múzeum főépületéből kilépve egy varázslatos, fákkal teli park vár ránk, ahol érdemes kicsit ejtőzni, miközben a kiállított házikókat is körbejárhatjuk. Fontos tudnivaló, hogy a József Attila Múzeum jelenleg határozatlan ideig nem látogatható!

6900 Makó, Megyeház utca 4. | Weboldal

blank
Fotó: mako.hu

Ópusztaszeri Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény

Az Ópusztaszeri Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény telepítését 1979-ben kezdte el Dr. Juhász Antal néprajzkutató. A telepítés fő célja az volt, hogy így mutassák be a Dél-Alföld népi építészetének jellegzetességeit a nagyközönség számára. A parasztházak között sétálgatva részesei lehetünk a régi korra jellemző életérzésnek, miközben népviseletbe öltözött hagyományőrök segítségével megismerhetjük egykori életmódjukat, szokásaikat. Nyáron a skanzen területén található szatócsbolt is kinyit, ahol egyedi kézműves termékeket és korabeli édességeket vásárolhatunk.

6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. | Weboldal

blank
Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark Facebook

Pityerszeri Skanzen, Őriszentpéter

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, másnéven Pityerszeri Skanzen 1970-es megalkotásának célja az volt, hogy helyreállítsák a helyszínen található parasztházakat, valamint az eredeti funkciójával és kinézetével megegyező, szabadtéri néprajzi múzeumot hozzanak létre. A területet vezetett séták alkalmával is körbejárhatjátok, így még többet megtudhattok az egykori lakók szokásairól. Emellett időnként kézműves foglalkozásokat és korabeli íjászatot szerveznek, melyeken kicsik és nagyok egyaránt részt vehetnek. A múzeum területén még egy szatócsbolt is található, ahol gasztronómiai termékek mellett szuveníreket is beszerezhetünk.

9941 Őriszentpéter, Városszer 57. | Weboldal

blank
Fotó: Getty Images

Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza

Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma esetében egy, a valóságban soha nem létező, de a 19. századra jellemző falu bemutatásáról beszélhetünk. A skanzen korabeli épületei és eszközei ennek ellenére tökéletesen szemléltetik, hogyan éltek akkoriban a parasztok és kisnemesek. Megismerhetjük népszokásaikat, megtudhatjuk, miket ettek, de még egy iskola, borbélyüzlet, valamint kovácsműhely is található a Sóstói Múzeumfalu területén. A hatalmas birtokon egy honfoglalás kori falut is kialakítottak, ahol a gyerekek interaktívan és játékosan tanulhatnak arról, hogyan éltek az Árpád-kori magyarok.

4431 Nyíregyháza, Tölgyes utca 1. | Weboldal

blank
Fotó: Tarhos Ferenc

Szennai Skanzen

Kaposvártól mindössze 8 kilométert kell utaznunk, hogy egy kicsit visszarepüljünk a múltba. Itt található ugyanis a Somogy vármegyében kialakított Szennai Skanzen, ahol a Zselic népi építészetével ismerkedhetünk meg egy kicsit közelebbről, interaktív és változatos programokon keresztül. Magyarországon harmadikként, 1978-ban nyitotta meg kapuit a szabadtéri néprajzi múzeum, amit egy máig élő falu közepén alakítottak ki, az itt lakók aktív részvételével. A skanzen legfőbb célja, hogy bemutassa és megőrizze az utókornak a Zselic és Belső-Somogy sokszínű kultúráját, tárgyi és szellemi örökségét.

7477 Szenna, Rákóczi Ferenc utca 2. | Weboldal

blank
Fotó: László Orsolya

Szentendrei Skanzen

Hazánk talán legismertebb szabadtéri néprajzi múzeuma a 2000-ben az Év múzeuma díjat nyert Szentendrei Skanzen. Központi gyűjteményét 1967-ben alapították annak érdekében, hogy bemutassák a 18. és 19. század Magyarországának népi kultúráját, építészetét és szokásait. A skanzent egy hatalmas zöldterületen hozták létre, ahol teljes csend és nyugalom honol a nádtetős házak között. A helyszín akár egésznapos programozásra is alkalmas, hiszen minden van, ami ehhez szükséges. Éves szinten többféle izgalmas programmal készülnek a látogatóknak, idén húsvétkor például tavaszváró mulatságra invitálják azokat, akik korhű környezetben szeretnének készülni az ünnepre.

2000 Szentendre, Sztaravodai út 75. | Weboldal

blank
Fotó: Szentendrei Skanzen Facebook

Vasi Skanzen, Szombathely

Az ország második szabadtéri néprajzi múzeumaként hozták létre a Vasi Skanzent, 1973-ban. A múzeum látnivalói azóta egyre csak bővülnek, az átépített épületekkel pedig a régi, 18. és 20. század közötti falvak hangulatát szeretnék megidézni. Ehhez hozzátartozik a korabeli falu főutcája, egy őrségi domb és egy pincesor is. A falu központjában megtekinthetjük az 1800-ban építtetett, későbarokk stílusú perenyei kápolna másolatát. A területen még őshonos, magyar háziállatokat is tartanak, emellett a népi gyógyászatban használt növényeket termesztenek, időnként hagyományőrző programokkal kedveskedve a látogatóknak.

9700 Szombathely, Árpád utca 30. | Weboldal

blank
Fotó: Dudás Annamária

Ászári Mini Skanzen és Tájház

A Komárom-Esztergom megyei Ászár is tartogat számunkra meglepetéseket. Itt építették meg ugyanis 2011-ben az Ászári Mini Skanzent, amely a Barta-ház kiegészítéseként jött létre, méretarányos házikóival. Minden ház egy adott történelmi korra jellemző építészeti stílus mintájára készült el, ezért ottlétünkkor többféle építészeti jegyet is megismerhetünk. A Mini Skanzentől alig öt perc sétára található a Jászai Mari Emlékház, amely a művésznő életét és színházi munkásságát mutatja be. Érdemes akkor már bejárnunk a szintén ezen a területen található Tájházat és Retro Múzeumot is, külön jegyet nem szükséges ezekhez váltani.

2881 Ászár, Kossuth utca 16. | Weboldal

blank
Fotó: visittata.hu

Hadas városrész, Mezőkövesd

A mezőkövesdi skanzen jellegű városrész fa kapuzatán átlépve rögtön érezhetjük, hogy egy hazánkban egyedülálló időutazásban lesz részünk. A régi Hadas városközpont területén található 150-200 éves parasztházakban különféle korabeli mesterségek fortélyaiba nyerhetnek bepillantást a látogatók. Legyen szó bútorfestőről, mézeskalácsosról, fazekasról, szövőről vagy tűzzománcosról, a kézműves alkotóházak mindegyike nyitott ajtóval vár bennünket. Mindemellett a Hadas Látogatóközpont interaktív kiállításán számos érdekességet tudhatunk meg a Hadas városrészről, valamint a matyó hímzésről és viseletről.

3400 Mezőkövesd, Kisjankó Bori utca 7. | Weboldal

blank
Fotó: hadaslatogatokozpont.hu

Mutatjuk, hol lehet még részetek időutazásban: