Őszi kirándulás Székesfehérváron: 6 kihagyhatatlan látnivaló a királyok városában

Az egykori magyar királyok koronázási helye nemcsak gazdag történelme miatt izgalmas úti cél, hanem számos gyönyörű épületet, természeti értéket és kikapcsolódási lehetőséget is rejt.

Bory-vár

Az örök szerelem szimbólumaként emlegetett Bory-vár a székesfehérvári Bory Jenő építész-szobrászművész, illetve festőművész felesége tervei alapján valósult meg. Állítólag a férj egymaga építette. A munkálatok 1923-ban kezdődtek, az utolsó simításokra pedig 1964-ben, a férfi 1959-ben bekövetkezett halála után került sor. A vár komplex műalkotás, egyben Székesfehérvár legszebb látnivalója, ami a pár közös élete és művészi álmai előtt tiszteleg. Éppen ezért a kertben a férj szobrai kaptak helyet, míg a műteremben – más művészek mellett – a feleség, Komócsin Ilona festményei láthatók.

8000 Székesfehérvár, Máriavölgy 54. | Weboldal

Fotó: Györkő Zsombor

Szent István-székesegyház

A Szent István-székesegyház a székesfehérvári egyházmegye főtemploma, a belváros egyik leghíresebb műemléke és egyben Magyarország egyik legjelentősebb katedrálisa. A mai bazilika helyén sokáig egy bizánci stílusú négykaréjos templom állt, itt koronázták meg többek között IV. Béla királyt is 1235-ben.

Az egykori templom lebontása után az oszmán korban mecsetként működött, mai gazdag barokk, néhol gótikus és klasszicista elemeket viselő formáját 1743 és 1771 között érte el. Későbbi átépítését a püspökséget alapító Mária Terézia királynő szorgalmazta, majd a templom 1938-ban, XI. Piusz pápa által kapta meg a bazilika rangot. A második világháború során súlyosan megrongált részeket az 1950-es években próbálták helyreállítani, de teljes felújítását és korszerűsítését csak 2015-ben kezdték meg.

Az épület nemcsak a gazdag történelmi háttere miatt jelentős, hanem elképesztően látványos is: a beltérben egymást váltják a gyönyörű freskók, minden egyes dísz pontosan ki van dolgozva, a Szent István-kápolna pedig külön értékes ékköve a templomnak. Érdemes meglátogatni az északnyugati toronyban található toronyóra-múzeumot is, melyben a templom több száz éves óraszerkezetei tekinthetők meg.

8000 Székesfehérvár, Arany János utca 9.

blank
Fotó: Zsenits Gyula

Sóstói tanösvény

Székesfehérvár belvárosától nem messze helyezkedik el a 218 hektáros Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület, ami betekintést nyújt a környék élővilágába. Az egész évben látogatható tanösvényen a számos védett és fokozottan védett növény- és állatfaj mellett megismerkedhettek a vizes élőhelyek jelentőségével, a természetvédelmi problémákkal és a természetvédelemmel kapcsolatban is kaphattok hasznos információkat.

8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. | Weboldal

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Skanzen

A Palotaváros városrészen, a panelházak tövében található Rác utca az 1980-as évektől működik skanzenként, hogy felidézze és megőrizze az egykori Rácváros hangulatát. Központjában áll a skanzen egyik legemblematikusabb épülete, a szerb ortodox templom, ami tökéletes kiindulópontja a házak felfedezésének.

A Rác utca 11. szám alatt, egy tipikus szerb földműves házban található a Palotavárosi emlékek című kiállítás, ami a hely történetét és néprajzát mutatja be, teljes mértékben megőrizve a ház eredeti berendezését. Nagy hangsúlyt kapnak továbbá a régi mesterségek és az azokhoz tartozó tárgyak, munkaeszközök és emlékek is, így mindent megtudhattok az egykor itt dolgozó csapók, vargák, tobakosok, vagy kalaposok mindennapjairól.

8000 Székesfehérvár, Rác utca 11. | Weboldal

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Árpád Fürdő

A városra nem jellemzőek a szecessziós házak, ám az Árpád Fürdőnek helyt adó Kossuth utcában található épület tökéletes mintapéldája az építészeti stílusnak. A Hübner Jenő tervei alapján épült fürdőt 1905. december 31-én nyitották meg, ami ekkor és még sokáig a környék legmodernebb és legkorszerűbb intézményének számított. Az 1920-as évek során kibővítették egy szállodával, egy színházzal és egy étteremmel is, majd pár évvel később egy kerthelyiséget és egy nyári mozit is kialakítottak, ezután pedig gyógyfürdővé nyilvánították.

Az óriási népszerűségnek örvendő intézményt a kor számos híressége is látogatta, többek között Blaha Lujza is itt gyógykezeltette magát. A gyógyszálló a második világháború után a közművekhez került és sokáig üresen állt, majd 2005 után magánkézbe kerülésével elkezdődött az óriási intézmény teljes felújítása. A munkálatok 2010-ben fejeződtek be, ekkortól látogatható a fürdő mai formájában, ahol minden megtalálható, amire szükség lehet egy kényeztető pihenéshez: medencék és szaunák mellett sószobák és masszőrök várják a vendégeket.

8000 Székesfehérvár, Kossuth utca 12. | Weboldal 

blank
Fotó: Zsenits Gyula

Gorsium Régészeti Park

A Székesfehérvártól körülbelül 10 kilométerre található Gorsium-Herculia Magyarország egyik legjelentősebb római kori romterülete. A várossá fejlődő terület a késő római korra Pannonia egyik leggazdagabb településévé vált, ahol számos híres császár is megfordult, lakói pedig római polgárjoggal rendelkeztek.

Az izgalmas múltú romterület kezelője a Szent István Király Múzeum, ami állandó és időszaki kiállítások keretében mutatja be az egykori város mindennapjait. A korszerű technológiának köszönhetően a látogatók útikönyv és audio guide segítségével járhatják végig a felújított épületeket és belső tereket, interaktív módon ismerkedhetnek meg a tárgyi emlékekkel és belekóstolhatnak a római kor mindennapjaiba.

8121 Tác, Gorsiumi út | Weboldal

blank
Fotó: Györkő Zsombor