5 halbár és halsütöde Budapesten, ahol mennyei finomságokkal várnak

Ajánlónkban 5 olyan budapesti halbárt és sütödét mutatunk nektek, ahol tradicionális és újragondolt halfogások, halas ételkülönlegességek egyaránt kóstolásért kiáltanak.

Halkakas

A Dohány utcai Halkakas halbisztró és az év elején megnyílt Margit körúti Halkakas halbár kínálatában tengernyi különleges halfogást találunk a tradicionális magyar halételek mellett. Küldetésük pedig, mely szerint előkelő helyet találjanak az édesvízi halaknak a hazai gasztronómiában maradéktalanul sikerült. Köszönhető ez a 95%-ban hazai beszállítóktól érkező hazai tenyésztésű halaknak és az olyan fogásoknak, mint a harcsa-gyros, a füstölt busapástétom vagy a házi paradicsomos szószba tunkolható pontyropogós, nem utolsósorban pedig a halkolbász, amiből a halboltban tudunk feltankolni.

Halkakas halbár & halbolt: 1024 Budapest, Margit krt. 38.
Halkakas halbisztró: 1074 Budapest, Dohány u. 36. (bejárat a Nagy Diófa utcáról)

NEMO Fish & Chips & Salad Bar

A Lövőház utcai NEMO régóta szerepel már Budapest halbártérképén, nem is véletlenül persze, hiszen folytonosan megújuló kínálatáért és jól bejáratott halfinomságaiért egyaránt szívesen vesszük útba. Náluk különösen nehéz leválni a mesterien finom fish&chips vonalról, ami az egyik specialitásuknak is mondható, ezzel szemben azonban friss lazacburgerük, pankómorzsás, ropogós harcsafiléjük, harcsagulyásuk, halászléjük és tenger gyümölcseivel gazdagította ételeik is legalább annyira megérnek egy misét

1024 Budapest, Lövőház u. 16.

Lőrinci Halsütöde

Ha valamit biztosan tudunk, az az, hogy a Lőrinci Halsütöde halfinomságaiért megéri nyakunkba venni a fővárost és utazni egy keveset a XVIII. kerületig. Kellemeset a hasznossal, a halfinomságok kóstolását akár egy jóízű piacozással is összeköthetjük, hiszen a halsütödét a Lőrinci piacon találjuk. De hogy mit találunk még itt ezen kívül? Hát frissen készített fish&chips-et, hekket, sült keszeget, süllőt és pisztrángot, ami nélkül viszont nem érdemes távozni, hogy ne csipegettünk volna a frissen készült, ropogós haltepertőjükből.

1183 Budapest, Balassa Bálint u. 2-10.

Shrimpy Food Bar

Nem távolodunk el túl messzire a XVIII. kerülettől, épp csak a Shrimpy Food Bar-ig, ami nevéből is adódóan elsősorban különböző módon elkészített garnélákat kínál a legkülönfélébben elkészített tengeri halak és herkentyűk széles repertoárja mellett. A Shrimpy-ben a minőség és a kísérletezőkedv kéz a kézben jár, így biztosak lehetünk benne, hogy különleges fogásokkal örvendeztetnek majd meg bennünket. Legyen szó pikáns, csípős, édes, netalán mediterrán, egzotikus ízvilágról, minden megtalálható náluk. Ami pedig feltétlenül kóstolásért kiált, az a gazdag tengeri hallevesük és inden jóval megpakolt seafood burgerük.

1181 Budapest, Üllői út 507.

Halas Guszti

Hatalmas vendégszeretetével, árnyas kerthelyiségével és mesteri sült halaival nem maradhatott ki válogatásunkból Halas Guszti sem. A hangulatos kerthelyiségben az egyik legfinomabb hekket készítik számunkra, különféle köretekkel és mártogatósokkal felejthetetlenné téve, de ha épp másra fájna a fogunk, kérhetünk keszeget, ráktorpedót, de még halászlét is a Duna-parti élmény mellé. És ha kellőképpen jóllaktunk halfinomságaikból, hazaútra érdemes feltankolni Halas Guszti palacsintájából is.

1237 Budapest, Vízisport u. 34.

Kiemelt kép: Halas Guszti Facebook-oldala