5 egyedülálló nemzeti park hazánkban, ami felfedezésre vár

1999 óta május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját annak emlékére, hogy Svédországban 1909-ben ezen a napon hoztak létre kilenc mezőgazdasági és ipari hasznosítástól védett területet. Magyarország területén jelenleg 10 nemzeti park található, ezekből most ötöt emeltünk ki, amiket érdemes felkeresni a nyári napok alkalmával.

Aggteleki Nemzeti Park

Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország negyedikként alapított nemzeti parkja, melyet 1985-ben az Aggteleki Tájvédelmi Körzetből hoztak létre. Ez volt az első olyan hazai nemzeti park, amit kimondottan a geológiai értékek megőrzésére és bemutatására létesítettek a vidék felszíni karsztjelenségei és a cseppkőbarlangok miatt. A terület többszörös bővítés után érte el a 20.000 hektárt, ám jelenleg még így is a a legkisebb területű itthoni nemzeti park. A környék az egész világban egyedülálló mennyiségben és sokszínűségben vonultatja fel a karsztjelenségeket, illetve rengeteg barlangtípust is felsorakoztat, nem beszélve a cseppkövek különböző megjelenéséről. Itt sem maradhat el a különleges élővilág bemutatása: a parkban kialakított erdőrezervátum több száz növénynek és állatnak ad otthont.

A kép forrása: Wikipédia

Őrségi Nemzeti Park

Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből 2002. március 1-jén hozták létre Magyarország tizedik nemzeti parkját, amely magába foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó völgyét és Szentgyörgyvölgy környékét. Az Őriszentpéter központú terület jelentős része fokozottan védett, amit összesen 13 különböző tanösvényen keresztül  lehet felfedezni. Az Alpok közelsége miatt a növényvilág hegyvidék jellegű, így többféle erdei fenyvessel is találkozhatunk, de a területre szintén jellemző a csillagos nárcisz, vagy az erdei ciklámen is. Összesen öt bemutatóhely gondoskodik arról, hogy az idelátogatók teljesen megismerhessék a környék történetét, élővilágát, illetve az itt található falvak és települések múltját és jelenét.

blank
Fotó: György Mária

Bükki Nemzeti Park

A Bükk hegység belső területeit 1977. január 1-én nyilvánították nemzeti parkká, a Bükki Nemzeti Park a hegységnek központi, nagyrészt erdős területét foglalja magába. Az átlagmagasságát tekintve legmagasabb magyarországi hegység csúcsain áthalad az Országos Kéktúra, így ez a legnépszerűbb nemzeti park a kirándulók körében. Területén összesen 1100 barlang található, több ezek közül nyitva áll a látogatók számára, például szabadon látogatható az ősember leletekről híres Szeleta-barlang, vagy az ország legmélyebb barlangja, a Bányász-barlang. Nagy népszerűségnek örvend még a miskolctapolcai Tavasbarlang és a Fátyol-vízesés is.

blank
A kép forrása: Wikipédia

Hortobágyi Nemzeti Park

Hazánk első nemzeti parkját 1973. január 1-jén hozta létre az Országos Természetvédelmi Hivatal, majd 1999-ben az UNESCO felvette a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A 82.000 hektár nagyságú területre jellemző a Hortobágy sajátos látképe: az alföldi hangulathoz hozzájárulnak a fűvel borított legelők, a szántóföldek és a kihagyhatatlan gémeskutak is. Az amúgy száraz és forró terület vízbiztosításáról a Hortobágy folyó és a Hortobágyi-Halastó gondoskodik, illetve a Tisza-tó bizonyos része is ide tartozik. A különböző élőhelytípusoknak köszönhetően nagyon színes a növényvilág: a tündérrózsától kezdve a sóvirágon át a sziki őszirózsáig minden megtalálható. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága alá tartozik továbbá 4 tájvédelmi körzet, illetve 19 önálló természetvédelmi terület is, amik szintén izgalmas élővilággal és lenyűgöző természeti kincsekkel rendelkeznek.

blank
A kép forrása: Wikipédia

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Az 1997-ben megalakult nemzeti park területe hat korábbi tájvédelmi körzetből tevődik össze, a Balaton-felvidék, a Dél-Bakony, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-fennsík és a Kis-Balaton medencéje tartozik hozzá. A terület az ország turisztikailag egyik leglátogatottabb részén található: Tihany, Badacsony és a Káli-medence is évente rengeteg embert vonz ide. A természeti értékekben gazdag környék élővilágát a változatosság jellemzi: mind az állatvilág, mind a növényvilág rengeteg ritka és védett fajt sorakoztat fel. Az egykor működő vulkánoktól kezdve, az erdős területeken át az egyedülálló Kis-Balaton látványáig minden megtalálható a parkban, a Bakony-Balaton Geopark pedig tökéletesen összefoglalja a terület földtani jellegzetességeit.

blank
Fotó: György Mária