A X. kerület kincsei, avagy Kőbánya egy turista szemével

A szinte már kertvárosnak számító X. kerületről nem feltétlen az jut elsőre eszünkbe, hogy milyen izgalmas úti cél egy kis kikapcsolódáshoz, pedig Kőbánya számos történelmi érdekességgel, kulturális programmal, múzeummal és különleges gasztronómiai élményekkel büszkélkedhet.

Kőbányai Szent László-templom

A városrész egyik legismertebb és legemblematikusabb nevezetessége határozottan a központban található római katolikus templom, aminek terve Lechner Ödönhöz kötődik. Az eklektikus-szecessziós stílusban megálmodott épületet 1897. augusztus 17-én szentelték fel, különlegessége pedig az, hogy román, gótikus, reneszánsz, barokk és magyar népi elemek is megtalálhatóak a kül- és belterekben egyaránt. Elrendezése a francia középkori építészet alapján készült el, de a belső díszítésnek is megadták a módját: a templomban elhelyezkedő mozaikok a leghíresebb magyar üvegművész, Róth Miksa művei. Az 1974-ben felújított épület jelenleg is nagyon impozáns látványt nyújt, amire nemzetközi szinten is felfigyeltek: a templom az UNESCO világörökségi várományos listáján szerepel.

1102 Budapest, Szent László tér 25.

Fotó: Kurka Géza

Jancsi-telep

A Hungária körút-Salgótarjáni út-Zách utca háromszöget bezáró területe olyan, mintha egy másik világba csöppenne az ember: a kiskertes, családias hangulatú lakótelep igazán egyedi bájjal bír, így mindenképpen megér egy sétát. Ahogyan a terület egyre jelentősebb központtá nőtte ki magát, egyre többen költöztek fel vidékről az 1800-as évek végén, hogy a helyi vasútnál dolgozzanak, így a MÁV úgy döntött, épít egy földszintes és 1-2 emeletes házakból álló lakótelepet, hogy szállást biztosítson a dolgozóinak. Így született meg a Jancsi-telep, ami szinte egy kis elzárt faluként működött: a lakóházak mellett minden volt, amire szüksége lehetett az ott élőknek, a vendéglőtől kezdve, a boltokon át a mosókonyháig.

1106 Budapest, Keresztúri út 130.

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Monori Center

Ha Kőbánya, akkor nem szabad kihagyni a Monori Centert és környékét, ahol egy perc alatt belecsöppenhetünk a keleti kultúrába. A kínai kereskedők számára már a 80-as években csábító célponttá vált Magyarország, a rendszerváltás után pedig még inkább megnőtt a bevándorlási kedv. A Budapest kínai negyedének is nevezett városrész leginkább a vendéglátásáról híres: rengetegen látogatnak el ide az autentikus kínai falatokért, hiszen a bő ételfelhozatal fogásai mind eredeti recept alapján készülnek. Emellett négy szupermarket is várja az egzotikus kultúra iránt érdeklődőket, amelyekben minden megtalálható a különleges édességektől kezdve az egyedi háztartási cikkekig. A terület újdonságának számít a nemrég nyitott orvosi center, ahol a hagyományos kínai módszereket alkalmazzák, amilyen például az akupunktúra vagy a gyógynövényes fürdő.

1107 Budapest, Jegenye utca 36-40.

blank
Fotó: Chinatown Budapest

Dreher Sörgyárak

Ha nem vagytok kifejezetten múzeumba járó típusok, a Dreher Sörgyárak akkor is garantáltan tetszeni fog: az egyedülálló tárlat mellett ugyanis sörkóstolásra is van lehetőség. A sokatmondó névvel rendelkező múzeum nemzetközi szinten is kuriózumnak számít, hiszen a gyár és a söripar történetét, az ital készítésének eszközeit és az évek során változó sörivási szokásokat mutatja be. A kőbányai sörgyár fennállásának 125. évfordulóján, 1979-ben nyitotta meg a Söripari Emléktárat, amit egy felújítás után, 2021 nyarán turbóztak fel, és immár modern, interaktív kiállítással várja a látogatókat.

1106 Budapest, Dreher Antal út 3.

blank
Fotó: Dreher Sörgyárak

Gasztronómiai kincsek

Amennyiben megéheztek a kőbányai körút végére, nem kell messzire mennetek a mennyei gasztronómiai élményekért sem. A terület egyik legnagyobb kedvence a Csősztorony Bisztró, ahol hekk és pizzák mellett grillételek garmadája várja a vendégeket a különleges torony kertjében. Ugyancsak itt található az Első Pesti Sonka Ház is, ahol mindenféle különleges füstölt árut szerezhetünk be nyers és feldolgozott formában is. Végül, ha valami édesre fáj a fogatok, térjetek be a Zelenák Sütiházba, ahol az összes klasszikus magyaros desszertet megtaláljátok gluténmentesen.

blank
Fotó: Sonka Ház

Kőbányai Kortárs Kultúr Központ – 4K

Az egykor textilgyárként üzemelő gyárépületben, a rozsdaövezet szívében, a város szélén kapott helyet Kőbánya ugyancsak friss kulturális központja, a 4K. A közösségi tereket kisebb-nagyobb műtermek gazdagítják, alkalomadtán nyitott műhelyeknek és kiállításoknak adva otthont. A 4K kimondottan azért jött létre, hogy olyan közösségi térként szolgáljon, ahol az ötletek és a kreatív energiák összeadódhatnak egy kávé és süti mellett, hogy aztán olyan közös alkotások kerekedjenek belőle, mint a beltéri gördeszkapálya, a vasárnaponta tartott bolhapiac, a nyári kertmozi vagy a napindító urbánus jóga.

1102 Budapest, Füzér utca 37.

blank
Fotó: Kőbányai Kortárs Kultúr Központ – 4K

Kozma utcai izraelita temető

1893-ban, az Új köztemető mellett nyílt meg az akkor még Rákoskeresztúri zsidó temetőnek nevezett sírkert, miután a régi temetők beteltek és felszámolásuk miatt szükségessé vált egy központi izraelita létesítmény létrehozása. Így nyitott meg Magyarország legnagyobb zsidó temetője, amelynek emblematikus, monumentális fehér ravatalozóját Freund Vilmos tervezte. Eleinte a temetések a más helyekről áthozott exhumáltakkal kezdődtek, majd a rabbiparcella elkészülése után itt helyezték örök nyugalomra a leghíresebb vallási vezetőket is. A második világháború után itt készült el az első emlékmű a holokausztban elhunytak számára, amit a sport teljesítményeiről is ismert Hajós Alfréd tervezett. Jelenleg a terület a Budapesti Zsidó Hitközség gondozásában működik.

1108 Budapest, Kozma utca 6.

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Óhegy park

Az Óhegy városrészben található nagy kiterjedésű közpark helyén kezdetben szőlőföldek voltak, ezért is itt épült fel a Csősztorony, ami máig a kerület egyik emblematikus műemléke. A park helyén sokáig bányatevékenység folyt, majd 1973. február 13-án kezdődött meg a terület parkká való átalakítása, amit 1975-ben adtak át. Ekkor már egy játszótér és egy arborétum is helyet kapott a növények övezte területen, mára pedig a kerület legnépszerűbb szabadidős helyszínévé nőtte ki magát. A friss levegőre vágyókat pingpongasztalok, egy szabadtéri fitneszpark, és egy 13 méteres szintemelkedéssel megspékelt futókör várja, míg a négylábúakról a kutyafuttató gondoskodik.

1103 Budapest, Óhegy utca

blank
Fotó: Óhegy park Facebook

Kincsem park

Az ország egyetlen lóversenypályája közel 100 hektáros zöld területen, 1925 óta szolgál a versenylovak otthonául. A modern, multifunkciós park nemcsak a magyar lóversenyfutamoknak ad otthont, hanem a külföldi közönség is gyakran megfordul itt a nemzetközi versenyek alkalmával. Természetesen az események során a fogadás sem maradhat el: a hazai és külföldi futamokra egyaránt lehet fogadni, a tét pedig minden egyes alkalommal egyre magasabb. A 3500 férőhelyes lelátón gyakran hírességek is megfordulnak, a lovasversenyek mellett pedig számos más rendezvényt is itt bonyolítanak le, ilyen például a Food Truck Show, a Derby és Kincsem Film Fesztivál, vagy az Ügetőszilveszter.

1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.

blank
Fotó: Kincsem Park