11 csodás téli kirándulóhely, ha magad mögött hagynád a város zaját
Magyarország legszebb helyei

Eleged van a vásári forgatagból, a zsúfolt jégpályákból és a januári szürkeségből? Hagyd magad mögött a város zaját, és vessz el a téli nyugalom birodalmában Magyarország legszebb téli kirándulóhelyein!

Lillafüred

A Miskolchoz tartozó Lillafüred az év minden szakában mesebeli látványt kínál, de legszebb arcát télen, hóhulláskor mutatja. A fehér fák erdején áttörő Lillafüredi Palotaszálló előkelő sziluettje és a mellette elterülő, kis szerencsével fagyott felszínű Hámori-tó szemet kápráztató együttese valóban képeslapra kívánkozik, de érdemes legalább egy fél napot rászánni a környékre, és felkeresni és az egész évben nyitva tartó Vendéglő a Pisztrángoshoz éttermet, a látogatókat reggel 9 és délután 2 között fogadó Szent István- és Anna-barlangokat, ahol a látványos cseppkőformációk mellett telelő denevérekkel is találkozhatunk, valamint az ország legmagasabb, 20 méteres, mesterségesen kialakított vízesését és a zordon kinézetű újmassai Őskohót.

Téli kirándulóhelyek Magyarországon: Lillafüred
Fotó: Sutterstock

Egerszalóki sódomb

Hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodája az Eger határától 5 kilométerre lévő egerszalóki sódomb, melyhez hasonló képződmény mindössze két másik helyen fordul elő a világban, a Yellowstone Nemzeti Parkban és a törökországi Pamukkaléban. A sódomb, habár ősi eredetűnek látszik, valójában alig 60 éves: 1961-ben történt ugyanis, hogy szakemberek 400 méter mély lyukat fúrtak a térségben, kőolaj után kutatva, ám fekete arany helyett „mindössze” forró gyógyvizet találtak. Néhány évre rá megépítették az első medencét, majd a nyolcvanas években kifúrták a második kutat is, mára pedig hatalmas wellnessközpont nőtte körül a folyamatosan növekvő, 1200 négyzetméteres mészkőlerakódást.

Kirándulás hidegben Magyarországon: Egerszalóki sódomb
Fotó: Getty Images

Kavicsos-tó

A Csepel-sziget méltatlanul alul helyezkedik el a budapestiek képzeletbeli kirándulóhely-listáján, holott a 257 négyzetkilométer területű sziget nincs híján természeti kincseknek, sem történelmi emlékeknek. Az ország legmagasabb építményének, a 314 méteres lakihegyi adótoronynak is otthonául szolgáló Szigetszentmiklós határában fekszik a drónfotósok és horgászok körében hatalmas népszerűségnek örvendő Kavicsos-tó és a magyar Maldív-szigeteknek is becézett, főként hétvégi házakkal beépített szigetrendszere. Hazánk sok más tavához hasonlóan a Kavicsos is mesterséges eredetű: nevét a helyén egykor működő bányáról kapta, ahol a panelházak építéséhez elengedhetetlen kavicsokat kotorták ki.

Magyarország legszebb helyei: Kavicsos tó
Fotó: Horváth Gábor

Búbánatvölgy

Nevével ellentétben a Dunakanyar eme rejtett gyöngyszeme nem ad sok okot a bánkódásra: a Budapesttől nagyjából egyórás autóútra, a Szamár-hegy és a Hosszú-hegy között a Dunáig húzódó Búbánatvölgyet azok számára ajánljuk, akik egy kis csendre, a világ zajától való elvonulásra vágynak. A hangulatos horgásztavak láncára felfűzött természetes mélyedés könnyen megközelíthető, ezért rendkívül közkedvelt a túrázók között, és a közelben lévő, felújított játszótér miatt még a nagycsaládosok számára is kiváló kiránduló helyszín, de bográcsozásra és szalonnasütésre is van lehetőség. A P∆ és a P+ túrajelzéseket követve pazar panorámák, sűrű erdők és tóparti idill fogad minket.

Téli túrák Magyarországon: Búbánatvölgy
Fotó: Leyer Péter

Tatai Fényes Tanösvény

Tata télen is elragadóan bájos, 18 állomásos, másfél kilométer hosszú, cölöpökön nyugvó ökoturisztikai útvonala a vadregényes lápvidékre kalauzol el minket, megismertetve velünk a titokzatos láperdők és 20-22 Celsius fokos hőmérsékletű karsztforrások egyedülálló világát. A jelentős madárfaunával és növénytársulásokkal büszkélkedő vidéket fentről is megcsodálhatjuk a Nagy-Égeresben található kilátótorony tetejéről, illetve a kalandkedvelők kipróbálhatják a kézi erővel működtethető csónakot vagy a függőhidat is. A reggel 9 és délután 4 között látogatható Fényes tanösvény látogatóközpontja a helyi élővilágot bemutató gyerekbarát kiállításokkal teszi fel az i-re a pontot.

Családi kirándulás télen: Tatai Fényes Tanösvény
Fotó: Kurka Géza

Derítő-tó

Ha már Tata, a város központjától néhány kilométerre keletre megbújó Derítő-tó mellett sem mehetünk el szó nélkül. A helyi szénbányák úszó üledékének felfogására 1961-ben létrehozott mesterséges állóvíz (hivatalos nevén Által-éri ülepítő) a kidőlt fák biztosította búvóhelyeknek köszönhetően ma igazi horgászparadicsom, melynek télen-nyáron halban gazdag vizét néhány éve a kirándulók is felfedezték maguknak. A 32 hektáros tó partján, valamint az északról a vízbe nyúló, a szárazfölddel egy keskeny stéggel összekötött szigetecskén romantikus faházak között andaloghatunk, gágogó és csicsergő madarak zenéjére, a téli fagy csengő dalára.

Téli kirándulóhelyek Magyarországon: Derítő-tó
Fotó: Mester Ibolya

Cseszneki vár

A Valahol Európában forgatási helyszíneként is ismert, sziklaszirten magasodó cseszneki vár a Bakony egyik páratlan történelmi értéke. A tatárjárás után gótikus stílusban épült, hosszú és dicső életű vár eredetileg az Alföldről Győrbe vezető sóutat volt hivatott védelmezni, a török harcok idején végvárként teljesített szolgálatot, a 18. században pedig barokk ízlés szerint átépített várkastélyként az Esterházy hercegek egyik szálláshelyeként működött, mígnem egy földrengés és az azt követő tűzvész végleg megpecsételte sorsát. A Nemzeti Várprogram keretében részlegesen helyreállított, kutyabarát várból remek kilátás nyílik a hófödte Bakonyra, a 82-es főút melletti parkolóból pedig magára a várra.

Kirándulás hidegben Magyarországon: Cseszneki vár
Fotó: Mester Ibolya

Csóványosi kilátó

Az izgalmakban és látványosságokban gazdag túraútvonalairól híres Börzsöny a téli hónapokban is ideális úti cél az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek. Legmagasabb pontját a 938 méteres Csóványoson találjuk, melynek csúcsára mind a négy égtáj irányából felkapaszkodhatunk, hogy aztán az 1978-ban geodéziai mérőtoronyként felhúzott, közel 23 méter magas kilátóból levegő után kapkodva csodálkozzunk rá az elénk táruló, a Magas-Tátrától a Schneebergig terjedő, hegyvidéki körpanorámára. Ha ránk hallgattok, a csóványosi kilátót a Királyréthez közel eső Cseresznyefa parkolóból induló 6 órás körtúra keretében hódítjátok meg, amihez a részletes útvonalat megtaláljátok weboldalunkon, a 10 kihagyhatatlan látnivaló a télen is varázslatos Börzsönyben című cikkünkben.

Magyarország legszebb helyei: Csóványosi kilátó
Fotó: DRONE EYE photography

Kékestető

Ha van hely Magyarországon, ahová kötelező télen ellátogatni, az a 1014 méteres tengerszint feletti magasságával minden egyéb hazai hegycsúcsot maga mögé utasító Kékestető. A kristálytiszta hegyi levegője és különleges éghajlati jellemzői miatt 1963-ban klimatikus gyógyhellyé nyilvánított Kékestetőről indul az ország leghosszabb lesiklópályája, a síelők, snowboardosok és szánkózók legnagyobb örömére, míg messziről is jól látható, 180 méter magas tévétornya szó szerint lélegzetelállító kilátással kecsegtet az alattunk elterülő, ezüstösen csillogó, hófödte erdei útvonalakat rejtő tájra.

Téli túrák Magyarországon: Kékestető
Fotó: Szabó Gyula

Ilona-völgyi vízesés

A Keleti-Mátrában, az Ilona-patak által kivájt völgyben találjuk hazánk legmagasabb természetes zuhatagát: a 10 méter magasból, egy függőleges sziklafal V-alakú felső hasadékából vékony sugárban a mélybe zúduló víztömeget legkönnyebben a Parádfürdőtől induló zöldkör-turistajelzésen tudjuk megközelíteni: a kilencállomásos, 6,5 kilométer hosszú tanösvény százéves gesztenyefasor, a Rákóczi-fa, a Szent István-csevicekút és az Ördöggátak néven ismert miocén kori kőzetképződmény érintésével, a patakmeder vonalában haladva tárja elénk a jégbe fagyva még megkapóbb vízesés látványát.

Családi kirándulás télen: Ilona-völgyi vízesés
Fotó: Tóth Roland

Sástó

Az elmúlt években a Fekete Zaj fesztivál helyszíneként a köztudatba bevonult mátrai Sástó az ország legmagasabban fekvő tava. A tó mellett egy 53 méter magas, olajfúrótoronyból kialakított kilátóból nézhetünk végig a tengerszint felett több mint 500 méterrel elterülő tájon, míg a környék természeti értékeivel megismerkedni kívánkozók a mátrafüredi Harkály Házhoz tartozó, 8 állomásos, 3,5 kilométer hosszú, Cincér tanösvény nevű túraútvonalat is bejárhatják. Sástó egykori kőbányájának területén 2014-ben nyílt meg az Oxygen Adrenalin Park, ami egy 930 méteres téli bobpályával és felejthetetlen élményekkel várja az egész családot.

Sástó
Fotó: Getty Images

További csodás téli kirándulóhelyek Magyarországon: