A ma 199 éve született Petőfi Sándorról feltehetőleg vagy a szabadságharcban való szerepe, vagy a feleségéhez, Júliához írt gyönyörű sorai jutnak eszünkbe. Szerelmükben gyorsan történtek az események: Júlia 17 éves volt, amikor megismerkedtek, 18 évesen lett feleség, 19 évesen anya és 20 évesen özvegy. Annak ellenére, hogy csak pár évet töltöttek együtt, az egymás iránt táplált érzelmeik sziklaszilárdak voltak, a költő halála után pedig Júlia élete végéig őrizte emlékét.
A sorsdöntő találkozás
Petőfi 1846 augusztusában egy erdélyi körútra utazott, aminek végcélja az erdélyi országgyűlés megtekintése volt Kolozsváron. A hosszú út egyik megállója az irodalmi központként is emlegetett Nagykároly volt, ahol két barátjával egy megyegyűlésen vett részt. Látogatása alatt az akkor nagyon népszerű és modernnek számító Arany Szarvas Fogadóban szállt meg, a legenda szerint pedig innen kitekintve látta meg az éppen a parkban sétáló és nevető Szendrey Júliát, aki azonnal ámulatba ejtette.
Júlia ekkor Erdődön élt a családjával, és pár napra utazott Nagykárolyba, hogy legjobb barátnőjével, Térey Marival részt vegyenek a megyei bálon. Ekkor még nem is sejtette, hogy az ünnepségen élete legmeghatározóbb találkozása vár rá, hiszen 1846. szeptember 8-án este a táncparketten pillantották meg egymást az ifjú költővel, és azonnal megtalálták a közös hangot. Az este során rengeteget táncoltak és beszélgettek, majd Petőfi többször is felkereste Júliát a Térey családnál, amíg a városban volt.
Miután a lány hazatért Erdődre a családjához, a költő itt is több látogatást tett, majd fájdalmas búcsút vettek, amikor október 10-én Petőfi hazatért Budapestre. A következő találkozóra sem kellett sokat várni: Júlia ügyesen elhitette az apjával, hogy érdeklődik az október 22-én rendezett tisztújítási ünnepség iránt, azonban az igazi ok az volt, hogy tudta, a költő is ott lesz.
Miután itt is együtt töltöttek pár napot, teljesen egymásba szerettek: Júlia naplójában addigi élete legcsodásabb napjaiként hivatkozott ezekre a késő október napokra, Petőfi pedig azt írta, hogy számára Júliával kezdődött meg az igazi élet.
Félreértések és nehézségek kereszttüzében
Természetesen, ahogy az a nagy szerelmi történetekkel lenni szokott, kettejük kapcsolata sem ment zökkenőmentesen, hiszen nemcsak a fizikai távolság nehezítette meg a dolgukat, hanem számos rosszindulatú pletyka és félreértés is beárnyékolta a kezdeti időszakot.
Az első nagy veszekedést is egy félresiklott információ váltotta ki: amikor Petőfi Debrecenben vendégeskedett, egy közös ismerős arról számolt be neki, hogy Júlia a háta mögött viszonyt folytat valakivel, akivel már az esküvőt tervezik.
A heves természetű költőt nem érintette jól a hír: este felkereste a helyi színház ünnepelt sztárját, Prielle Kornéliát, aki köztudottan rajongott Petőfiért, és feleségül kérte. A lány eleinte erősen meglepődött az ajánlatán, de Petőfi sürgetésére igent mondott, ám amikor megtudta, mi állt a lánykérés hátterében, azonnal kirúgta a férfit.
Ugyan akkoriban még jóval limitáltabb volt az információáramlás, mint most, a hír mégis hamar eljutott Júliához, akit ez mélységes fájdalommal érintett, hiszen az őt ért vádak teljesen alaptalanok voltak. Végül Petőfi egy hosszas levélben megmagyarázta az esetet, mire Júlia visszaküldte neki naplója egy részletét, amelyben a költő iránti mérhetetlen szerelméről ír.
Ez további bonyodalmakat szült: Petőfi állítólag ezt a naplórészletet és Júlia leveleit mutogatva dicsekedett barátainak arról, mennyire odáig van érte a lány, aminek híre a Szendrey szülőkhöz is eljutott, akik enyhén szólva nem lelkesedtek a románcért.
Júlia édesapja, a nagy köztiszteletnek örvendő Szendrey Ignác lányát Uray Endre alszolgabírónak szánta, és megrémítette az a gondolat, hogy Júlia a szegény, kétes megítélésű költőhöz menjen hozzá. Véleményét nem rejtette véka alá: a lánynak megtiltotta, hogy felvegye a kapcsolatot szerelmével, abban bízva, hogy így hamar elfelejtik egymást, azonban Júlia Térey Mari segítségével titokban végig levelezett a költővel.
A lánykérés
A titkos levélváltások ideje alatt külön-külön mindketten nagy tiszteletet vívtak ki maguknak: Petőfit sokan ismerték mind költőként, mind nemzeti hősként, a felvilágosult és művelt Júlia pedig szintén kilógott a többi lány közül: írt, műveket fordított, illetve elsők között hordott rendszeresen nadrágot szoknya helyett, a haját rövidre nyírta és a férfiakkal szivarozott.
Az egyéni sikerek azonban nem vakították el őket, Júliának továbbra is nagyon imponált a költő tehetsége és szenvedélyes természete, Petőfit pedig ámulatba ejtette a lány karakán kiállása és műveltsége.
Végül, Petőfi afféle lánykérésként elküldte a lánynak a Reszket a bokor, mert című versét, amelynek utolsó soraiban a következőket írta:
Hogy ha már nem szeretsz, / Az isten áldjon meg / De ha még szeretsz, úgy / Ezerszer áldjon meg!
Júlia erre mindössze két szóval válaszolt, levelében csak annyit írt:
1000-szer, Júlia
Miután Szendrey Ignác belátta, hogy a fiatalokat semmi sem választhatja el egymástól, sok álmatlan éjszaka után beleegyezett a frigybe, ezt a döntését pedig Ady később a következőképpen magyarázta:
„De bizony én úgy érzem, hogy az öreg Szendrey okosan zordoskodott és komédiázott, már azért is, mert abban az időben a komédiázás volt az őszinteség divatos formája. Gondolta az öreg Ignác úr: ez a leány így is, úgy is bolondot fog csinálni, összekerült egy másik bolonddal, ez a legokosabb megoldás. Legyenek egymáséi, hozomány se kell, támogatás sem, lelkiismeretesség sem, az övék lesz, hála istennek, mindenért minden felelősség.”
Esküvő és a szabadságharc
Megismerkedésük után egy évvel, 1847. szeptember 8-án házasodtak össze Erdődön a helyi evangélikus templomban, az esküvőn sok családtag és barát is részt vett, Júlia apja pedig végül hozománnyal is támogatta őket. A mézesheteket Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték, itt született Petőfi egyik leggyönyörűbb szerelmi vallomása is, a Szeptember végén című vers, melynek emlékét a kastély parkjában egy szobor máig őrzi.
Petőfi neve nem hiába fonódott szinte teljesen egybe a szabadságharccal, 1848 márciusában a hazaszeretettel teli költő minden egyes napja e körül forgott. Júlia pedig jó feleség módjára mindenben támogatta őt, annak ellenére, hogy ő maga sem volt egy háttérbe húzódó típus, mindent megtett férjéért és ezáltal a szabadságharc sikeréért: lelkesen varrta a kokárdákat és lelkiismeretesen tevékenykedett otthon. Petőfi naplója szerint Júlia piros-fehér-zöld színű főkötőt varrt magának, míg ő a Nemzeti dalt vetette papírra.
Júlia ez idő tájt esett teherbe, a várandósága előrehaladtával pedig egyre nehezebben viselte, hogy férje egy ünnepelt nemzeti sztár lett, magányosnak és egyedül érezte magát. Egyetlen közös gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született meg.
Júlia élete Petőfi halála után
Petőfi és Júlia utoljára 1849. július 20-án, Tordán látták egymást, majd még két levelet váltottak, mielőtt a költő elesett a segesvári csatában.
Júlia ezután szüleihez vitte Zoltánt, ő maga pedig megszállottan kereste férjét, körbejárta Erdélyt, majd miután azt a tippet kapta, hogy Törökországban keresse, egyenesen Haynau-hoz fordult, hogy adjon neki útlevelet. Mivel nem kapott választ, felkereste az uralkodó jobb kezét, Lichtenstein Ferenc herceget, aki segítsége feltételeként szeretői státuszt ajánlott a lánynak, aki ezt rögtön visszautasította.
A feldúlt lelkiállapotban lévő Júlia hazatért Erdődre, ahol még egy búcsúlevelet is írt fiának, ám az öngyilkosság gondolatát végül elvetette, és megpróbált talpra állni.
Óriási felháborodást váltott ki, hogy még a gyászév letelte előtt hozzáment a nála jóval idősebb Horvát Árpád történészhez, hiszen a nemzet özvegyének tartott asszonytól ezt senki sem várta. Júliának azonban gondoskodnia kellett magáról és fiáról is, és ugyan döntése miatt rengetegen elfordultak tőle, haláláig kitartott második férje mellett, akitől még négy gyereke született.
Kapcsolatuk sajnos egyáltalán nem volt felhőtlen: naplójában hosszasan írt arról, hogy a férfi hogyan zsarolta érzelmileg, és rendszeresen verte, amikor pedig Júlia ágyba kényszerült betegsége miatt, a férfi megtiltotta a gyerekeknek, hogy meglátogassák anyjukat. Az asszony halálos ágyán is első szerelméről írt:
Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.
Petőfi jóval korábbi versében a következő kérdést fogalmazza meg:
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre / Könnyezve borítasz-e szemfödelet? / S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, / Hogy elhagyod érte az én nevemet?
A versre Júlia halála után meg is érkezett a válasz: a 39 évesen méhnyakrákban elhunyt asszony sírjára a Petőfi Sándorné Szendrey Júlia név került, ezzel örök emléket állítva kettejük megállíthatatlan szerelmének.