5 lélegzetelállító szikla Budapest közelében, ami gyönyörű panorámával vár

Itt az ideje, hogy kimozduljunk a négy fal közül és kiránduljunk egy nagyot! Nem is kell messzire mennünk a fővárosból, hogy gyönyörű panorámás sziklákat barangolhassunk körbe.

Kő-hegy

Szentendre és Pomáz határában található a Visegrádi-hegység legdélebbi hegyeinek egyike, a vulkáni eredetű Kő-hegy. A több millió évvel ezelőtt keletkezett hegy kövein máig megfigyelhetőek a vulkáni maradványok. A mindössze 366 méter magas vonulat tetején épült a Kő-hegyi menedékház, ahol a finom ételek és italok mellett akár éjszakára is megpihenhetünk. Itt érdemes néhány percre megállni, hogy a Duna-menti síkság nyújtotta csodálatos kilátásban gyönyörködhessünk. A túra könnyűnek mondható, kis szintkülönbséggel, így családok számára is megfelelő úti cél lehet.

Fotó: Egervári Gábor

Nyerges-hegy

Ha már Szentendre, akkor a helyi skanzen mellett csörgedező Sztaravoda-forrástól indul utunk az 557 méter magas Nyerges-hegy felé, ami a Visegrádi-hegység egyik jelentős kiemelkedése a térségben. A hegy jellegzetes formájáról kapta nevét, ugyanis két vonulat, egy északi és egy déli összekapcsolódása, ami valóban egy nyereg formájához hasonlít. A túra jellegét tekintve közepesen nehéz, így tapasztaltabb túrázóknak ajánljuk, de a jelzésekkel ellátott útvonalakon rövid időn belül teljesíthető. Amennyiben tiszta időben érkezünk, a hegy tetején csodálatos panoráma tárul elénk, itt-ott kivehetőek még a Pilis csúcsai és a Budai-hegység is.

blank
Fotó: Fülesi Tamás

Nyakas-kő

Biatorbágytól nem messze, a Füzes-patak völgye felett több sziklaalakzattal is találkozhatunk, de mind közül a legkülönlegesebb és legnépszerűbb a Nyakas-kő. Érdekes alakzatát az erózió és az északnyugati szél találkozásának köszönheti. A túraútvonal mindössze 1,9 km, ezért kényelmes tempóban akár egy óra alatt teljesíthető. A sziklához vezető út nem túl meredek, így családosan is könnyedén megközelíthető, közben pedig padokon is megpihenhetünk, ahonnan távolabbról is megcsodálhatjuk a Nyakas-követ. A sziklára hátulról fel is lehet mászni, ezt azonban inkább csak gyakorlottabbaknak javasoljuk.

blank
Fotó: Pitter Ágnes

Gomba-szikla

A Piliscsaba közelében található turistaútvonalakon különleges sziklaformákra lehetünk figyelmesek. Mind közül azonban a legérdekesebb a Gomba-szikla, ami ugyan leginkább egy gombára hasonlít, de valójában minden oldalról más alakot formál. Néhány évvel ezelőtt a helyi civil szervezetek elérték, hogy a sziklához túraösvény vezessen, na meg kapott egy kilátóteraszt is, ahonnan távolabbról is jól szemügyre vehetjük az egyedülálló kőképződményt. A túra hossza mindössze három kilométer, ezért egy rövid, könnyed erdei sétára számíthatunk.

blank
Fotó: Matics Éva

Oszoly-csúcs

A Csobánka felett magasodó Oszoly-csúcs közkedvelt kirándulóhelynek számít a természetjárók körében. Ez pedig nem is olyan csoda, hiszen a hegy könnyedén megmászható, és a csúcshoz vezető útvonalak több pontjáról is csodálatos kilátás nyílik a környező tájra. Utunk a hangulatos Oszoly-pihenőből indul, majd egy tanösvényen sétálhatunk végig, ahol érdemes néha lassítani, ugyanis informatív táblák segítségével tudhatunk meg többet a térségről. A túra könnyű, hiszen hossza csupán 4,3 km, ami körülbelül két és fél óra alatt teljesíthető.

blank
Fotó: Nagy Lilla

Mutatunk 10 okot, amiért a Börzsönybe is érdemes ellátogatni idén télen: