Ősszel a nyugalom szigetévé változik a mesébe illő sződligeti horgásztó

Ha már nagyon elvágyódsz a főváros nyüzsgéséből, és egy olyan helyre mennél, ahol végre lecsendesedhetsz, akkor a varázslatos környezete miatt sokak által csak mesetóként emlegetett sződligeti horgásztó a neked való terep.

A sződligeti horgásztó, a partra épített nádfedeles házikókkal – Fotó: Filipich Ervin

Elég 30 kilométert utazni Budapestről, hogy egy mesebeli erdei ösvényen keresztül szinte a Gyűrűk Ura-filmek egyik jelenetébe csöppenhess. A horgásztó Vác és Göd között, a Dunakanyar egyik zugában bújik meg, amit csodálatos növényzete és halállománya miatt természetvédelmi területként tartanak számon.

Rendszeresen telepítenek ide pontyokat, de megfigyelhetünk kacsákat is a tó vízén.

A tó és különleges környezete természetvédelmi terület – Fotó: Filipich Ervin

70 évvel ezelőtt néhány helyi horgász gondolt egyet és a régi Floch téglagyár elhagyatott kubikgödreinek összekötésével, mesterségesen alakították ki a tavat. Ekkor hozták létre a Sződligeti Sporthorgász Egyesületet is.

A tavat az egyesület üzemelteti, és nem is lehetne ideálisabb helyszínt találni a pecázáshoz, annyira csendes a környék.

A nádfedeles házikókból nincs két ugyanolyan – Fotó: Filipich Ervin

A festői látvány a partra épített faházikókkal és a tavon kikötött csónakokkal válik teljessé.

A házikókat úgy készítették el tulajdonosaik, hogy még az építéskor használt alapanyagok is a tájba illőek legyenek. Valójában a házikók a horgászok helyeit jelölik, és nem találsz belőlük két ugyanolyat. Mivel a helyiek közül többen is előszeretettel hódolnak legnagyobb szenvedélyüknek a térségben, ezért nagyon fontos, hogy ottlétedkor ne zavard meg őket, és a helyi élővilágra is érdemes tekintettel lenni.

Jó, ha tudod, hogy a tó területére kutyát és kerékpárt tilos bevinni, és csak az arra kijelölt útvonalakon szabad haladni.

A sződligeti horgásztó a béke és a nyugalom szigete – Fotó: Filipich Ervin

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet ez a csodálatos környék, akkor érdemes az elkövetkezendő napokban útba ejtened, ugyanis novembertől májusig a horgásztó csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Időpontegyeztetés után esküvői és természetfotózás lehetősége is adott.

Elérhetőség

Sződligeti-horgásztó
2133 Sződliget
Nyitvatartási idő: minden szerdán, szombaton és vasárnap 9-17 óráig
Bejelentkezés: 06-20-9120596 (látogatás), 06-70-2366339 (fotózás)
www.szodliget.asp.lgov.hu