5 vezetett túra Budapesten innen és túl, ha felfedeznéd az őszbe burkolózott természetet

Egy nagy maroknyi, lelkes, a természetet rendszeresen járó és felfedező csapat, a Túrabarátok 5 őszi, kihagyhatatlannak bizonyuló kerékpáros és gyalogos túráját ajánljuk Budapesten innen és túl, kezdő és tapasztalt túrázók számára és mindazoknak, akik idén ősszel a négy fal helyett inkább a természetet választanák feltöltődés gyanánt.

Gasztrotúra két keréken

Időpont: 2021. október 8.

E különleges, 3 napos kerékpáros túra egy teljes hétvégi kikapcsolódással és feltöltődéssel ér fel. A pénteki, budapesti találkozót, majd pedig a 260 kilométernyi útvonal teljesítését követően csak vasárnap, a késői órákban érnek vissza a résztvevők fővárosba, megannyi élménnyel gazdagodva. Az útirány Bajától Villányon át egészen Szekszárdig keringőzik, a túra résztvevői a bőséges reggelit követően két keréken ejtik útba a vidék látnivalói mellett a különleges gasztromegállókat is. A kilométereket, az elsuhanó tájat, az Orfűi-tóban való megmártózást bajai halászlé, borkóstoló, cukrászdában tett látogatás és közös koccintás színesíti. A túra hosszától és szintemelkedéstől a kezdőknek sem kell elrettenniük, hiszen van lehetőség e-bike igénylésére is.

Mecseknádasd – Fotó: Hetényi Emese

Barangolás a Gemenci erdőben

Időpont: 2021. október 15.

Az Alföldi Kéktúra által jelzett útvonalon halad végig ez a könnyű, egynapos túra, mely nem mellőzve a romantikus hangulatot vezet be bennünket az árterek és az azt övező erdők és füzesek festői szépségű és kíváncsi szemek elől rejtett világába. A 18-20 kilométeres túra alkalmával interaktív tanösvény, a Duna mellék- és holtágai, vízimadár- és vadles tartogat majd meglepetéseket, de csak azután, hogy előző este kellőképpen áldoztunk a hamisítatlan, bajai gasztronómia oltárán.

Időutazás a Budai hegyekben

Időpont: 2021. október 24.

A Budai hegyek mellett nem akárhova, a 15. századba tehetünk időutazást egy könnyű, 10 kilométeres, októberi túra alkalmával. Ebben a néhány órában, míg magunk mögött hagyjuk a város zaját, felfedezhetjük a valaha volt királyi vadaskert vidékét, Mátyás király gyakori látogatásainak helyszínét, megmártózva kicsit a történelem tengerében. Utunk végével a múltból a jelen felé is közelítünk, hiszen a túra útba ejti Kossuth, Széchenyi és Jókai kedvelt helyeit, de csak miután hosszú pillantást vetettünk fővárosunkra a Tündérszikla tetejéről, hogy aztán a 150 éves Fogaskerekűvel ereszkedhessünk vissza a völgybe  és egyúttal a jelenbe.

blank
Tündér-szikla – Fotó: Egy jó kép rólad

Tata kincseinek felfedezése

Időpont: 2021. november 3.

Tata 2010-ben előbb az élővizek városa, majd a biodiverzitás magyarországi fővárosa lett, amiből talán már sejthető, hogy akad bőven látnivaló ezen a vidéken. A Túrabarátok november végi, tatai túrája éppen ezeknek a kincseknek a felfedezésére invitál. A könnyű, egynapos túra a város természeti szépségeinek megismerésére hív, különleges láperdőben barangolásra, majd cölöpsétányon át vezető útvonal bejárására, a tatai vár és az Esterházy-kastély megcsodálására. A 15 kilométeres túra második felében Tata három mesés tava kerül főszerepbe. A városközponti Öreg-tó, a vadregényes Derítő-tó, illetve az angolpark ölelte festői Cseke-tó, ahonnan már csak egyetlen út vezet: haza.

blank
Tata – Fotó: Getty Images

Az éjszaka fényei Dobogókőn

Időpont: 2021. november 19.

Más arcát mutatja nappal és már arcát mutatja éjszaka a Dobogókő, ez a november végi túra pedig utóbbiba enged bepillantást. A könnyű, 7 kilométeres túra java sötétedés után kezdődik, mely egy rövid útvonalat követően az erdő mélyébe veszi be magát. Az izgalmas nyomvonal sok nyílt terepen vezet át, ráadásul teliholdas éjszakán, hogy az éjszaka fényeiben a lehető legtöbbet gyönyörködhessünk. Megtapasztalhatjuk milyen, mikor látásunk a háttérbe szorul, milyen az éjjeli erdő ébredésének neszeit hallgatni, majd pedig milyen is pontosan a fejünk feletti fények után a Rezső-kilátóból a távolba vesző város fényeit is megcsodálni.