Egy hétvége másokért: Idén is megrendezik a 72 óra kompromisszum nélkül akciót

Október 7. és 10. között rendezik meg az ország legjelentősebb önkéntes ifjúsági akcióját, a 72 óra kompromisszum nélkül nevű kezdeményezést, amelyre már várják önkéntesek jelentkezését. A rendezvényről Szabó Tibor, az akció főkoordinátora mesélt nekünk bővebben.

Már 14. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház a 72 órát. Mit ad az önkénteskedés ma a fiataloknak, milyen élmény részt venni az akcióban?

Önzetlenül segíteni, rászánni az időnket arra, hogy idősekkel beszélgessünk, kerítést fessünk, vagy egy játszóteret rakjunk rendbe elsőre talán nem hangzik nagy bulinak. De amikor ott vagy a barátaiddal, és látod, hogy attól, amit együtt tesztek, valakinek jobb napja lesz, vagy valami megszépül, az olyan élmény, amit az ember sokáig magával visz, ő maga is feltöltődik tőle. Nem véletlen, hogy az akciónkhoz évről évre több ezer fiatal csatlakozik, akik országszerte, sőt a határon túl is több száz önkéntes projektet valósítanak meg.

Az idei szlogenünk, a „Több vagy, ha adsz!” is arra utal, hogy tényleg többek leszünk azáltal, ha másoknak segítünk.

A rendezvényt a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház évek óta közösen szervezi, és a három egyház közös értéke a segítségnyújtás fontossága.

Hogyan lehet regisztrálni az eseményre, és mitől függ, hogy a jelentkezők milyen feladatot kaptak?

A 72ora.hu oldalon a regisztráció fülre kattintva lehet jelentkezni egészen október 4-ig, egyénileg vagy csapattal. Akiknek már van megszokott projektjük, vagy egy jó ötletük, hogy hol tudnának segíteni, azok regisztrálhatnak már azonnal a saját projektjükkel. A jelentkezők választhatják a meglepetésprojektet is, ebben az esetben csak október 7-én a 17 órakor kezdődő megnyitó ünnepségen derül ki, hogy esetleg

játszótér-felújítás, erdőtakarítás, kerítésfestés vagy éppen szociális segítségnyújtás lesz az a feladat, aminek elvégezésére 72 óra áll a rendelkezésükre.

Az eseményhez kapcsolódóan meghirdették a „Több vagy, ha adsz!” kisfilmpályázatot is. Milyen műveket vártok a pályázatra?

Szeptember 30-ig várjuk a maximum 5 perces kisfilmeket bármilyen műfajban, amiben bemutatják, hogy mit jelent az alkotók számára a 72 óra kompromisszum nélkül jelmondata, a „Több vagy, ha adsz!”. A zsűri és a közönség által választott legjobb művek készítői értékes nyereményeket kapnak, szóval mindenképp érdemes jelentkezni. A pályázat további részletei a www.72ora.hu/hirek/ oldalon található.

blank

Bővebb infó és jelentkezés: www.72ora.hu