Ex libris: A személyes könyvtárak miniatűr műalkotása

Az ex libris, vagyis könyvjegy egy sokszorosított, kisméretű grafikai alkotás, mely a könyv tulajdonosát hivatott jelölni. A könyv táblájának belső oldalán található művészi igényű jelzések jellemzően tartalmazzák a tulajdonosa nevét, illetve olyan szimbólumokat is, melyek személyére vagy épp foglalkozására utalnak.

Alkotó: Szoboszlay András

Az ex librisnek többek között művészettörténeti jelentősége is van, hiszen eredeti rendeltetése szerint a könyvnek egy meghatározott könyvtárhoz való tartozását jelezte. Ezek az apró, de annál fontosabb műalkotások ma már gyűjtemények alapját is képezik, melynek komolyabb felvirágzása 1903-ban, az Iparművészeti Múzeum által rendezett első, magyar ex libris kiállításnak is köszönhető. Többek között azért is érdemes éppen a mai napon szót ejteni az ex librisről, mert ma, március 31-én született ennek egyik jeles magyar képviselője Petry Béla, grafikus is.

Petry Béla által készített ex librisek – forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

A ex libris ma sem divatjamúlt, sőt mi több, a gyűjtőszenvedély elmélyülni látszik, ráadásul számos hazai alkotó is készít megrendelésre egyedi, személyre szabott pecséteket lelkes könyvmolyok, könyvbarátok kívánsága szerint. Ennek kapcsán készítettünk egy kisebb galériát, amiben vélhetően nem csak kizárólag könyvmolyok fognak gyönyörködni.

Alkotó: ArtiStamp
Alkotó: Dreamcutters – Álomvágók
Alkotó: Pagina Galéria
Alkotó: Szoboszlay András